A NÉGY ÉVSZAK

TAVASZ

Szobám ablaka déli irányban egy fára néz,
Megérintheti csodás lombját, a kinyújtott kéz.
Kora tavasszal várom már azt a pillanatot,
Mikor már érdemes lesz kinyitnom az ablakot.

Ha megjelenik a hatalmas fán az első rügy,
Ablakot nyitni, kihajolni rajta, már ürügy.
A tavasz első hírnökének, örülhetek már,
Tavalyi fészkében megjelenik, egy gerlepár.

Az igen megtépázott fészket, rendbe kell tenni,
Mire a lomb kinő, a kicsiknek ki kell kelni.
Sürgeti őket szorgalmas munkára a tavasz,
Sajnos, cirmos cicánk ezt észre veszi, a ravasz.

Sajnálom nagyon a számomra kedves gerléket,
Belenyugszom, kegyetlen tud lenni a természet.
Persze a természetnek, ez csak az egyik arca,
Fű, fa, virág, állat és ember, örökös harca.

Tudjuk a természet nem csak kegyetlen tud lenni,
Körülöttünk minden szépségével, az sem semmi.
Mi szebbé, jobbá akarjuk tenni magunk körül,
Sajnos, sokszor ennek, ellenkezője sikerül.

A tavasz élettel tölt meg körülöttünk mindent,
Kívánkozunk a szabadba, maradásunk nincs bent.
Hív már bennünket ki a természet lágy zsongása,
Ösztönöz bennünket, éltető örök mozgásra.

Akinek kiskertje van, az fölöttébb szerencsés,
Várja kint a gyomlálás, ásás, kapálás, vetés.
Maradjunk a kerti munkát dícsérő szavaknál,
Nincs is jobb, az általunk megtermesztett javaknál.

Hogyha majd nyáron és ősszel jó termést akarunk,
Azért a legfőbb felelősek mi vagyunk, magunk.
Most tavasszal kell elkészítenünk jó magágyat,
A természet meghálálja, teljesít sok vágyat.

Szeretnénk kertünkben hasznos segítő társakat,
Csaljuk kertünkbe, a szép énekes madarakat.
Hagyjuk őket fészkelni, adjunk jó ivó vizet,
Mindahány, kártevőknek pusztításával fizet.

Legszebb évszak a tavasz, ember kimondani fél,
Nehogy valahogy még meghallja a nyár, ősz és tél.
Mert, hogy a maguk módján, ők is fölöttébb szépek,
Meggyőződésem, e tényt elhallgatni is vétek.