lady2 blogja

Gyász
lady2•  2012. július 4. 12:25

Eltűnt!

Gyertya ég az asztalon,

egy ártatlanért,

a fiamért.

Örök időkre átitatott

a rémült,

ELTŰNT!
pillanat.

 

Senki sem értheti amit érzek,
magamat nem vigasztalom.

a semmit öleli karom,
Könyörtelen rabolták el tőlem,
kietlen sivatag mától ölem.
 
A valódi pokol jött,

beköltözött,
a bánatomra nincs gyógyír,

kicsi, egyedül van, és sír.


Egyre hallom, mama!

Vigyél haza!
 
Látom könnyes arcát, tudom,
biztosan tudom, hogy bántják.
Nem veszem észre,
a szánakozó tekintetek
mint vetnek hamis hálót,
rémálomból nem ébreszt
semmi engem,
sírnék is, de elsírtam
minden könnyem.

 

Egyet akarok már csak,

az elmúlást, vagy a fiamat!

 

lady2•  2012. június 25. 04:49

Amy

    Hajamnál húzol vissza.
Nem érted, hogy fáj?
A kitépett hajcsomók után
vér fakad. Nyoma marad.

A tüdőmbe erővel
ne zúdíts levegőt.
Kezed nem simogat,
ököllel vered a szívem.
Számon, mint tüskén
a jajszó fennakad.

Fáradt minden.
A langyos semmi
átölel
akár a puha föld.
A gondolat
sejtjeim
bomlásába
fullad.

Hagyj menni, ne cibálj,
ne üvölts az arcomba!

Gyötrelem érezni tekinteted,
elmenni könnyű,
hát ne harcolj.
A halált, mint takarót,
magamra húzom.

 

lady2•  2012. június 24. 16:17

Nagyanyám

Kicsi, simogató keze

a takarón rebben,

a fal vakolat-könnyeket sír,

vigasztalan pereg.

Minden más

az idő, a szívdobbanás,

megáll, dermed akár

a legszörnyűbb perced, aztán

mint zizzenő papír,

 hallatszik újra a szó,

füledbe zárul, üresen kongó,

haja selyme fakó a párnán,

meleg fényű szeme, a múltban jár már,

mint megkövült gyanta

a bogár körül,

borostyánná szelídül.

Minden tőle kapott

sejtem lázad,

vére ereimben szilajul árad.

A halál ágya fölött lebeg,

a vén lámpagyújtogató,

 nagyanyám életét kioltja,

 közben a szemembe nevet.