lady2 blogja

lady2•  2012. július 29. 19:10

Vica

Vica próbálta figyelmen kívül hagyni a műtőlámpák fényét. Csak arra tudott gondolni, mi lesz a gyerekekkel. Józsi vajon hogyan boldogul egyedül? Hogy pépesíti az almát, mi lesz, amikor Viki követeli majd az anyját. A kicsik is. Lilla foga épp most jön. Nyűgös, egész nap az ujját szopja. Olyan édes, megszakad a szíve, ha erre gondol. Nem. Most erősnek kell lenni. Nincs menekvés. Félelem, szeretet, aggódás. A szeme befogadta a műtőskesztyűk fényét, az orvosok maszk mögé rejtett aggódó szemét. Jól ismerte ezeket az embereket, a kollégáit. Mind barátai voltak. Tudta, jó kezekben van. De most az ő testét tárják fel. Csak túl akart lenni az egészen. Dávid meleg érintését érezte a karján. -Vica. Ne aggódj. Minden rendben lesz. Vigyázok rád. A könnyei észrevétlenül kerestek utat az arcán. A szája sarkában sósan gyűltek kegyetlenül. Szégyen. Gondolta. Orvos vagyok. Nekem aztán.... Az aneszteziológus, aki új ember volt a kórházban, gyengéd,halk hangján elmagyarázta, mi történik majd vele. Hiába tudta, jól esett a gondoskodó hang. -Vica! Számolj vissza tíztől. -Tíz, kilenc, nyo..... Mintha egy élet telt volna el álmában. Kilencven év. Öregnek érezte magát, a haja is fájt, de élt. Minden perccel egyre biztosabb lett ebben. Lassan átjárta az öröm. Igaz lehet? Élek!

lady2•  2012. július 9. 21:20

Alliteráció

Szimpla szimfónia a tételed,
emléke emelhet szobrot neked,
duplán durva derekamon kezed,
fekete felhőt fúj a képzelet.

lady2•  2012. július 7. 23:37

Anya vár jav.

Anya engem vár.
Ráérősen bandukolok
az ismerős
belvárosi utcán,
az öreg, horpadt járda,
hazafelé vezet.
Szemben álló ház
falán krétával írva:
Hüje Maretics!
Az idő és az eső
rég lekoptatta
a tört kavics
karcolta feliratot,
én mégis tisztán látom
a girbegurba írást,
mit egy gyerekkéz
hajdan ott hagyott.
Anyához közeledve
újra tízévesen,
magamban kuncogva
ballagok tovább.
Kovácsoltvassal díszített
kapunkhoz érek,
ma már nem készül ilyen,
zöld festéke pereg,
mely alól

imitt-amott bukkan elő,
a százéves tömör fa
vállam, s oldalam
neki vetem,
az ódon rézkilincs
érintése meghitt,
mint anya simogató keze,
hazaértem.


lady2•  2012. július 4. 12:25

Eltűnt!

Gyertya ég az asztalon,

egy ártatlanért,

a fiamért.

Örök időkre átitatott

a rémült,

ELTŰNT!
pillanat.

 

Senki sem értheti amit érzek,
magamat nem vigasztalom.

a semmit öleli karom,
Könyörtelen rabolták el tőlem,
kietlen sivatag mától ölem.
 
A valódi pokol jött,

beköltözött,
a bánatomra nincs gyógyír,

kicsi, egyedül van, és sír.


Egyre hallom, mama!

Vigyél haza!
 
Látom könnyes arcát, tudom,
biztosan tudom, hogy bántják.
Nem veszem észre,
a szánakozó tekintetek
mint vetnek hamis hálót,
rémálomból nem ébreszt
semmi engem,
sírnék is, de elsírtam
minden könnyem.

 

Egyet akarok már csak,

az elmúlást, vagy a fiamat!

 

lady2•  2012. június 30. 09:00

Eszmeralda

Eszmeralda nyolc hónapra született.
Édesanyja már negyven éves volt.
Az utolsó gyermeke.
Kendővel a mellére kötötte,
együtt voltak egész nap.

A kislány még mindig hallja
édesanyja szívdobogását.
Elkíséri már egész életében.
Olyan meleg ez az érzés.

Eszmeralda a nevét egy sorozatból kapta,
hogy szép és okos legyen.
A szülei ezt akarták.
A kicsi beváltotta a reményt.

A falu végében állt a kis házuk.
Előtte sáros földút vezetett.
A kislány naponta gyalogolt
három kilométert az iskolába.

Jó tanuló volt.
Amit hallott, megmaradt a fejében.
Maga sem értette, miért.
A tanár biztatóan mosolygott.

Nem volt műanyag tolltartója, füzetborítója sem.
Ha otthon szóba hozta,
édesanyja csak mosolygott.
Kincsem! Tudod, hogy nem telik.

Írni kezdett ahogy eszmélt,
újságpapírra, kartonra, disznóólra,
bárhová.
Egyszer megmutatta a tanárának.

Pista bácsi elégedetten hümmögött.
Eszmeralda. Ez a te utad. Írj.
A kislány boldogan rohant haza.
Anya! Én verseket írok!!!!

Erzsike szomorúan keverte a paprikás krumplit.
Azzal nem lehet pénzt keresni.
A büszkeség mégis elkísérte egész nap.
Még sosem érzett ilyesmit.

A tanár elküldte a verset egy pályázatra,
és a vers első díjat nyert.
De Eszmeralda hallgatott az édesanyjára.
Egy hónappal a ballagás előtt kimaradt.

Kell a kenyér, mondta Pista bácsinak.
Még nyolc testvérem van.
Enniük kell.
Enni kell.