Kutyavilág

Sokáig nem láttam Lizzy kölykét, már megijedtem, hogy ő is elpusztult. De nem, csak gondolom a hideg miatt bevitték a lakásba.

Most már néhány napja újra láthatom, igaz sok eszű gazdái rövid láncra tették szegényt, éppen eléri a tálját. Szidtam őket magamban, minek kötnek meg kicsi kutyát, kicsi lánccal, de tudtam valami történni fog.

Történt is...nem hiába anyja lánya...:))) másnap reggel, elterülve élvezte a napsütést az udvar közepén, a lánc ott hevert a szíjjal együtt a ház mellett.

Megint megkötötték, megint elszabadult...kiváncsi vagyok, ki bírja tovább?

Már megint a fészen csavarogtam...s megint csak egy lelkemnek kés témát találtam, most itt ülök, és potyognak a könnyeim...kicsi vagyok és tehetetlen, csak annyit tettem, hogy megosztottam...

mondjátok meg...ha már valakinek van kutyája...miért nem bánik úgy vele, ahogy azt a jószág megérdemelné...otthont ad neki, ételt...babusgatja, aztán ha megunta, kidobja mint egy rossz cipőt.

nem tehetek róla...bármilyen állat, bár a hüllők nem barátaim...

DE A KUTYÁK....MINDENEKFELETT...

Kis yorki hitte barát az a szürke is,

nosza hát, kedvesen adna neki

egy puszit.

Következő pillanat...életünk

lepereg előttünk egy perc alatt,

a kandúr fúj felháborodva,

a kutyus már csak csalódottan

pisloghat.

Megannyi próbálkozás,

de mindig ugyanaz a hatás,

kutyust viszik, és szegény

nem érti a dolgokat,

Sessy pedig még pillanatokig

nézeget körbe...

ki mert belelépni az ő életterébe.

A nagy papírdobozban szinte elveszik, szeme bizalommal néz. Szürke gombócka, szeretni nem nehéz. Családunkba került, keresztlányunk s barátja fogadta szívébe, s a bérelt otthonába. Külön öröm számomra, hogy menhelyről hozták.

Erről eszembe jutott Bogink története:

Eme kópé lány, itt a képen, ő lett kérve, s tervezve, de akkor még csak "úton volt":)). Jön a rokon egyik este pár héttel a születés előtt, kezében egy szatyor, izgő-mozgó lakóval. Tisztázzuk, családom tagjai házon kívül vannak. De, döntsek én, mi legyen szegény remegő jószággal, akit mint kiderült kint talált valahol a pusztában, napok óta vigyázza, dehát neki is van kutyája.  Én elmondtam egy "verset" arról, ki szívtelenül elhagyta őt,...s megígértem, egy életem, egy halálom, tartom a hátam, a kutya marad. 

Maradt is, s azért Bogi, mert bogárfekete. Tavaly kicsit "megtaposták" a virágoskertemet. Anyám felfedezte, hétvégén, hogy lesz krokusz a kertben, nem vettem észre? Nem mertem mondani, tavaly fele ennyi virág mert kibújni:)))))))

Végre tegnap már kint tudtam teregetni az udvaron. Kicsit eltakarítottam a tél nyomait, a selejtes ágy matracát visszaállítottam a kisműhely  falához, a lányok egyből birtokba is vették a tulajdonukat. Kihúztam még egy szárítókötelet, (érezd magad megtisztelve szőlőkötöző rafia:))) és pár óra múlva élvezhettem a ruhák csodálatos +napsütötte-széljárta illatát. De még közben, amikor szedtem össze a "kincseimet", még megbeszéltem a lányokkal, hogy nem viszik el a csipeszeimet, mert az drága lesz nekik. S ők azokkal a csodálatos kutyaszemekkel közölték, hogy én aztán teljesen el vagyok tévedve, hiszen ők nem is olyanok:)) Talán bizony némely műanyag csipesz a kandúr által lett megrágva? Majd ha hazatér őurasága "megkérdezem" tőle:)) Nénim tegnap megint megjegyezte, hogy fiúnak kellett volna születnem. Évek során amit gyűjtünk tapasztalatot, az szerintem nem nem-függő, hanem az életmódból adódik. Párom hajnalban elment dolgozni este ért haza, dolgoztam én is, aztán már nem tudtam, több mint egy évig ő se:((, de most már minden kezd lassan visszarendeződni. Ő adja a biztonságot, hogy én tudjam tenni a dolgomat, én pedig "őrzöm a tüzet" itthon, hogy legyen egy otthon ahová jó hazatérni. Nincs ebbe titok, nehézség az van rengeteg, de azért vagyunk ketten, hogy megoldjuk.

Bocsánat, ez a kutyás blogom, csak elmacikoltam másfelé. Majd készítek egy képet a másik lányról is, és megkérem a kiskorút tegye fel, mert én "informatikailag félművelt" vagyok:)))