Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!
Szállítóvállalat:))
Mamamaci40 2012. május 28. 14:36
Alakult itt minálunk, miniben. Amolyan kettős vállalkozás. Az egyik tag, ime a képen látható, a másik meg hasonló. Apropó ló, akkor már kamarakórusunk is van, és elég széles a skála, míg véget nem vetek a "dalnak", hiszen a ló az még mindig rivális állat. A morgáson át a nyüszítésen vezet az út, az ijesztgető ugatásig, de persze hasztalan, hiszen a lónak errefelé csak útja van, s nem dolga. De arra elég, hogy a két harcos amazon hangjával jelölje hatalmát, s nem értik a rivális antipátiáját.
De letértem az útról. Mivel már nem kell fűteni, így a felesleges fahasábokat egy kék rekeszben kivittem a műhelybe. A lányok meg onnan tovább ki, az udvarra, egyesével. Maguk módján elrendezik szépen, s ha az ember nem néz a lába alá mentében, akkorát eshet, hogy az eget is nagybőgőnek nézi. Amikor már összegyűlik egy begyújtásra való, valamelyikünk elkezdi visszahordani, dehát ez úgyis hiábavaló. S a tekintet, amit a megrovással kiváltunk, hát az is megér egy misét. A jóság két megtestesült szobra játssza a sértett hercegnőt. Ám az is lehet hogy valami paranormális jelenséggel állunk szemben, és a fák maguktól jönnek ki, hiszen arról a két bűbájosan felháborodottan néző hölgyről fel sem lehetne tételezni e gazságot, elvileg:))
Mamamaci402012. május 28. 22:00
köszönöm Maya!
mezeimarianna2012. május 28. 21:38
:))
Mamamaci402012. május 28. 18:10
köszönöm Ari!
arany522012. május 28. 18:08
Elvileg bizony nem, mert ők maguk az ártatlanságok. Ismerős, mert az én négylábú fiacskám se vállalja fel a rosszaságait.
Mamamaci402012. május 28. 17:59
Judit, pepo, Sea köszönöm!
Törölt tag2012. május 28. 17:06
Törölt hozzászólás.
pepo2012. május 28. 16:46
:)
judit.szego2012. május 28. 15:24
Csak is paranormális jelenség lehet az ok!:)))))