Összetart(oz)ás

Tegnap délután megint tojásügyben tettünk látogatást. Egyike azon élményeknek, amikor összeölelkezik a kellemes a hasznossal. Újra megfürdethettem lelkemet a táj gyönyörű látványában, és hogy most tovább van világos, üdítően hatott rám a csodálatos napfény is. Az a színkavalkád ami kíséri a tavasz ébredését, akár kiskertekről, akár az erdőkről legyen szó, gyógyítóan kiöli belőlem a szürke hétköznapokat.

Említettem már, a néninek négy kutyája van. Párom kinyitotta szokás szerint a nagy kaput, abban a pillanatban a puli előjött megállt a tujánál, s egy másodperc múlva már a kedvenc fekete tacsi rohant kifelé, konstatálta, hogy mi vagyunk, soha nem jön ki tovább a kerekek vonalától, s mire leértünk a ketrecekig, mind a négy kutya sorba rendeződve rohant utánunk. 

Elbúcsúztunk, s békésen indultunk haza az új emlékekkel gazdagon. 

Aztán....számoltam...a könnyeimet is...odafelé csak egy hű négylábú kereste az utcán elveszett reményeit...visszafelé kettő, az összesen ugye "csak" három...de  az én égig-földig érő romantikus medvebundás kutyaszeretetemnek rengeteg:(

A képen látható anyuka csemetéje megint dolgozott. A gazdi dicsekedett, hogy a fia a házikó hátsó falát hungarocelből készítette...de azzal nem számolt, hogy a kiskutya apró pici cafatokra tépi az egészet. Bocsi, én jóindulatúan szóltam, hogy inkább el kellene keríteni egy darabkát az udvarból.