Keserédes

Már egy hete csak a szomszéd anyjára gondolok,mindig meg-megállva, szepegve, néha nevetve.

Körülvesznek az emlékek, és lassan paplanként

takar be a nyugalom, cseppnyi vigaszunk, azért

a gyilkos hajnalért. 

A tehenészet befogadta őket, sovány mosoly

könnymaszatos halvány arcunkon, és enyém a bizonyság,

a bűn nem marad büntetlenül, s aki úgyis szívvel

jelentget másokat, jutalma el biztonsan nem marad.

Fájdalom fekete függönye körülöttem kering,

mert bár nem érzek felőlük rosszat, de elmentek,

és már ilyen kutyáink sosem lesznek, hiszen

mind-mind más karakter, szomszédok állítanak meg,

szemükben nem kérdés, csak féltés és támasz,

lélek-lecke haladóknak felsőfokú vizsga, de

mert az is van, a méregpoharat végül a tanár issza.

Sosem árulkodtam, jelentgettem, a hölgynek 

ez az élet, ha túllátna gúnyos mosolya tükrén,

hát nem hinne a szemének, de az övé "sekély e kéj"

hogy tőle az óvodában is féltek, és még csak

elsős a lánya már az iskolában is félnek,

nehéz sorsot ád irgalmas Istenünk az ilyen embernek!