A kis csínytevő

Mamamaci40•  2013. december 30. 05:27

Régen írtam már róluk, egészségben, kópéságuk teljében megvan mind a kettő, illetve ha a kényes kandúrt is besorolom, akkor mind a három.
Ahogy mondani szokták, egyik sem jobb a Deákné vásznánál. Ám ragaszkodásuk példaértékű lehetne nekünk embereknek is.

Úgy volt, és el is kezdtük, hogy a kamra lesz Ildi szobája, de financiális problémák és időhiány miatt félbeszakadt a dolog. Most végképp nem
esedékes hiszen szegény bajnoknőnek van még legalább három hét kényszerpihenője.

Ám, a régi cipészműhely nagyobbik helyisége lett a kamra, a belőle nyíló kisebbikben a tüzelőt tartjuk. Élmény látni amikor Papamaci hasogatja,
illetve próbálja hasogatni a fát, mert a két lányunk asszisztál neki, lábánál, kezénél, körbe-körbe rohangálnak, vagy ellopják a gyújtóst, és
dorgáláskor olyan ártatlan szemekkel tudnak nézni ránk, hogy az elmondhatatlan.

Kajaosztás idején, miután majd' ledöntöttek a két amúgy is ingatag tappancsomról, olyan szerencsétlen éhező képet tudnak vágni, hogy a
szívem szakad meg...:)) a kicsi gondosan megszaglász minden falatot, és ha nem lépek közbe hát szegény Bogi hoppon marad, ráadásul Lizzy
még meg is morogja, én meg szoktam neki ígérni nem éppen kedves kilátásokat.

Természetesen ha a kandúr arra jár persze tisztes magasságban, ő is megkapja a magáét, ha véletlenül otthagyja....nemrégiben arra lettem
figyelmes, hogy a kicsi, nyüszít visít, sír, Bogi kaparja az ajtót, rohanok(?) ki, vajon mi a baj, hát a maradék falat túl magasan volt a "picinek".

A kamrában van egy kis fagyasztó. A csontokat elfeleztük, felét fagyasztottuk, párom előszedte, kitette a gép tetejére...éppen indulok a másik
hűtőtől visszafelé egyszer csak hatalmas puffanás, hát Lizzykénk addig ugrált míg csak sikerült neki leverni a csontot, s dorgálásomra igen
diadalmasan pislogott rám azzal a hatalmas barna szemével...aztán tegnap míg a mancsnyomait törölgettem...valamiért sürgősen otthagyta
a helyszínt...:))

Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!

Mamamaci402013. december 30. 21:40

Köszönöm Erika Neked is!

BakosErika2013. december 30. 17:48

Kedves sorok! :)
Boldog Új Évet Macika!

Mamamaci402013. december 30. 16:51

köszönöm Sea!

Törölt tag2013. december 30. 08:02

Törölt hozzászólás.

Mamamaci402013. december 30. 06:36

Neked is! szia!

Neked is legyen szép napod Bea!

skary2013. december 30. 06:33

@Mamamaci40: ígyvanez...aki úr az úr :) boldog újévet mama..nemleszek csak valamikor jövőre .)

beam2013. december 30. 06:33

szia drága mama legyen szép napod:)

Mamamaci402013. december 30. 06:32

keres...ez az ember csak három dolgot nem szeret, a hideget, a meleget, meg a munkát...tiszta haszon hogy befektették a keresztlányunkat, mert a jó ember közölte, akkor kelljen rohanni a kórházba amikor ő fent van nem amikor alszik már...:((

skary2013. december 30. 06:29

@Mamamaci40: aki többet keres..az marad..aki kevesebbet az mén szülni :)

Mamamaci402013. december 30. 06:29

most sajnálom először hogy vizuális típus vagyok, de a Zsuzsi határozottan jobban néz ki a nagy pocijával

skary2013. december 30. 06:24

@Mamamaci40: mee maradiak :)

Mamamaci402013. december 30. 06:24

persze...hiszem ha látom...akkor 9 hónapos terhesen miért a keresztlányom került kórházba, miért nem a vőlegénye?

viszont Bea!

beam2013. december 30. 06:22

ölellek:))))

skary2013. december 30. 06:21

@Mamamaci40: má a férfiak is kitudják mama :)

Mamamaci402013. december 30. 06:20

hallani hallottam....sőt van is bennem, sokszor túl sok is...de az illető valahogy mindig azt hiszi okosabb mint én, pedig csak okoskodik...pár éve komoly vereséget mértem rá...mert örökké nyavalygott hogy egy férfi többet ér mint egy nő, végül arra jutottunk, hogy persze mert mi nem tudunk gyereket csinálni...mire én...na igen és ki hordaná ki? és éppen úgy esett hogy a fele család kiröhögte szegényt

skary2013. december 30. 06:14

@Mamamaci40: hallottáámááolyanrúúúhogySZERETET? :)

Mamamaci402013. december 30. 06:13

egyrészt nincsenek, amúgy egy kellemetlen sógort sikerült kicsit kibillenteni a büszkeségéből, bár nem volt nagy érdem

skary2013. december 30. 06:08

@Mamamaci40: akkó a melletted levő telkek mindig ócsóbbak :)

Mamamaci402013. december 30. 06:07

Na jó megígérem....akkor csak félek:((( :)))))))

ugyan már skary, hát az egyik halam úgyis mindig árral szemben úszik, azt szeretem jobban...mert azzal tudom kiidegelni embertársaimat...karácsonykor is sikerült kicsit...:)))

skary2013. december 30. 06:03

@Mamamaci40: a zárraa szömbe nehézlössz :)

beam2013. december 30. 06:02

ááá csak nem:))

Mamamaci402013. december 30. 06:01

Bea a végén még megijedek:)))

Na jó, el van nézve...már csak azért is mert lehet hogy lehet a farönk úszásból valami...Pest fele...végre elzavarták a profot nyugdíjba, és a főorvosasszonyom lett a prof, hátha kiutal legalább egy hét gyógyszállást!

skary2013. december 30. 05:57

@Mamamaci40: nah de tudod csak viccelek mindig .)

beam2013. december 30. 05:56

húúúúhhúúúú:))

Mamamaci402013. december 30. 05:55

nem az sajnos komoly volt, a hosszú szoknya...megírtam hogy muszáj takarni, mert dagadt a bokám sincs...és írtad, hogy van akinek az tetszik, rettenetesen fájós...és érzékeny pontom...

skary2013. december 30. 05:50

@Mamamaci40: mama de csak azé mee szeretlek :)

Mamamaci402013. december 30. 05:49

szoktam is ijesztgetni, Bea!

na azt adja meg Neked a Magasságos, így is pár napig tartott míg kihevertem mert belegyalogoltál a lelkivilágomba

beam2013. december 30. 05:40

Te vagy a szellem Mama:))

skary2013. december 30. 05:39

@Mamamaci40: nahakkóóó..stresszőjjelek? :)

Mamamaci402013. december 30. 05:38

igen de sportújságon aludtam és erős vagyok mint a baka....

skary2013. december 30. 05:33

@Mamamaci40: nagyfelelősségámez :)

Mamamaci402013. december 30. 05:32

Neked is Bea!

jaja...egy kis év végi boldogításra miért ne? őrzöm a tüzet, végre kihajítottam a mágnest az ágyból, és lassan másfél órája itt csatangolok

skary2013. december 30. 05:29

nini égy mama!? :)

beam2013. december 30. 05:28

Nagyon szép napot Mamám:)