kunyami blogja

Figyelmem lanyha

lassan elkábulok,

tanárom mondja...

miért is bámulok?

Rémes szociológia

monoton mormogok,

kényes a szimpátia

s teát kortyolok...

Tanárom Kabai

kézzel magyaráz,

innám szavait,

de a hideg kiráz.

Jólenne érteni

agyamba tágulat,

minden mértani

releváns gondolat.

Szigorlat szigorú

"Igy van diák?"

a vásznon homorú

kattogó lila diák...

2009. 10. 27.

szemed tükrében

a világot látom

bíbor dűnéken

lelked vágyom

barna szemedben

benne lennék?

konok szíveden

szempárt látnék

édes ajkad

szótlan hozzám

fénylő hajad

csak csókolnám

ki nem mondott

édes szavak

mint csordogáló

hűvös patak

higgadt vágyad

duzzadó ajkad

éljünk a mának

csókod adjad

kellesz nekem

tied vagyok

lelkem heves

szívem ragyog

boldog prcek

veled töltöm

múló évek

csak jöjjön!

Bp. 2009. 07. 16.

Elért a magány

Életemben soha nem gondoltam,

hogy elér majd a magány.

Milyen érzés ez nem tudtam

vidám lelkem fedi most a homály.

Bár életemben sok minden elért,

szerelem, boldogság és betegség,

mégsem gondoltam az életemért

a bánat lesz sok mennyiség.

Más szeretnék most lenni,

madár, hangya vagy virág,

az életemért csak annyit tenni,

amit elvár tőlem a világ.

Egy múló pillanattá válni,

mi eljő nagyon hamar,

az életem utolsó percét járni,

mi senkit sem zavar.

Nem szeretek magányos lenni,

bolond szívem nem erre vár!

A kedvesemért mindent megtenni,

S boldog lenni, amíg világ a világ!

2007. március 23.

Halálvágy

Vágyom a halált, oly mélyen,

Hogy elmondani nem merem.

Az a mélység melyben vagyok,

Talán nem értheti senki meg.

Amióta az eszemet tudom

Vágyom a halál után,

Hogy merre visz az úton,

Még nem ismerem talán.

Nem félek én a haláltól

Tudom, megóv a bánattól,

Ha egyszer majd eljön értem,

Őt majd csak arra kérem,

Láthassam föntről az égből

Kiket szeretek tiszta szívemből.

Mert sajnos odáig eljutottam

Vannak, kik szívemhez közel állnak.

Nem szerettem volna soha életemben,

Hogy szívemhez valaki közel lehessen.

Hiszen, éreztem ezt már régen

Nem sok jót tartogat nekem az élet.

Hiába minden megérzés,

Hiába, nincsen egészség,

Valamiért még itt vagyok

Érzem, nem jó ez így nagyon.

Tervezgetem sokszor a búcsút

Milyen is lesz, ha elindulok az úton.

Ki lesz majd mellettem

Ki fogja utoljára a kezem?

Sajnos, most még ezt sem tudom

Ki kísér el az utolsó utamon.

Hiszem, majd azzal találkozom,

Kit siratok már régen és nagyon.

Megváltás lesz nehéz életem után

Majd megpihenni jó Apám karján.

Mélyen vágyom már a halált

Remélem, nemsokára rám talál.

A földi életem csak szenvedés,

Boldogságom volt, ami kevés.

Összegzésként megírhatom az utókornak,

Nekem rosszabb életben lenni, mint halottnak.

A „paradicsom” oly hívogató nekem

Hiszem, jobb lesz mennybéli életem.

Nem lesz majd lelki és testi fájdalmam

Ami egész életemre réges-régen kihat.

Bizonytalanná vált földi életem,

Ezt az érzést nagyon nem szeretem.

Úgy érzem most kár volt megszületni,

Földi életemben nem tudtam mit tenni.

Nem jegyzi itt senki, mit tettem,

Nem tudja senki, miért születtem.

Elhagyatottnak érzem most magam,

Lelki válságom nagyon mélyen van.

Érzi körülöttem a világ is

Nincs semmi, ami virágzik.

Elhanyagolok mindent és mindenkit,

Nem hívok már föl senkit.

Várom, hogy értem jöjjenek,

És azt, hogy elvigyenek.

Rossz így tehetetlenül várni,

De a halálért nem akarok tenni,

Megvárom, míg Ő jön el értem

Nem sietek most még eléje.

Mert tudom, akkor azokkal nem találkozom,

Kik már az égben fönt várnak nagyon.

A pokolba menjen az, ki siet!

Az ki senkit szívből nem szeret.

Jó tudni, hogy egyszer meghalok,

Majd fönt virítok, ahol a csillagok,

Ha föltekintesz este az égre

Nézz majd a csillagok szemébe,

Én is ott leszek majd akkor,

Távol, minden földi bajtól.

Bp. 2007. 04. 09.

Fájó szerelem

Mélyen tud fájni a szerelem,

igen, így igaz, most érzem.

A gondolatok a fejemben kavarognak,

a szívemben az érzések zavarodottak.

Nem tudom, mi lenne most a jó,

várni vagy válni, mint felhőből a hó.

Várni, míg elolvad a hópehely

megszűnni, utána üres a hely.

Vagy remélni, és újra kezdeni,

belevágni megint, és csak remélni,

hogy jó lesz talán, mint azelőtt

s egybekelni Isten színe előtt?

Ha tudnám a választ okos lennék,

semmilyen fájdalmon nem tanakodnék.

Bár tudom szívem, mit érez

nem merem megtenni, amit kérnek.

Mert félek a csalódástól, a bánattól

attól, hogy elhagyatottá válok magamtól.

Nem találom meg a kiutat,

a szívem boldogságért kutat.

Titkon remélem csak a boldog jövőt,

valamit tennem kell még azelőtt

mielőtt késő lenne és megbánom,

de mégsem tehetem meg mindenáron.

Szabadság vágy amit érzek,

de ettől mégis miért félek?

Gondolataim gondokká nőttek

úgy érzem megoldást nem szőttek,

csak csapdát, nagy pókhálót,

mibe beleragadsz és elvágyódsz.

Szeretnél belőle kijutni,

s végre friss levegőt szívni!

de mégsem teszed ezt meg

mert vágyod a régi szerelmet.

A biztonságot a megszokást,

amit érzel kedvesed iránt.

Mert minden Ő volt idáig neked

életedben Őt soha nem feleded.

Hálát érzel iránta mindig,

szereted a hangját ha felhív.

Érte imádkozol minden este

szeretnéd, ha teste melletted lenne...

Tied lenne a szíve a szerelme,

rád gondolna és érted élne.

Sokat akarok egy embertől?

Szeretni Őt testestől-lelkestől.

Nem érezni fájdalmat a szerelemtől

csak vele lenni, mert akarom Őt!

Szemem kisírva mindig,

szívem gyötri a féltékeny kín,

nincs még megoldás a bánatra

várok a megfelelő pillanatra.

Ó, csak le ne késsem,

mit dübörög kicsi szívem,

kibogozom ezt a tanácsot,

megoldom a legnagyobb bánatot.

Miért is van a szív, ha úgy fáj,

miért ez az érzés, ami bánt?

Miért fáj a szerelem, ha ittvan,

s miért nem csak örömként van?

Bp. 2007. március 31.