kukkantsbeblogomba

Rángattuk, s a karom majd leszakadt. Vénség
is nyögdécselt, na hallja! - ki az a szépség?
Akiért ennyi ideig rágja láncát?
Jött rám a viccelődés; Én senki lányát
nem szerettem úgy mint azt, ilyen szerelem
babrált ki velem, mit tudod, te, gyermekem,

Kezdett is vágni eszem s mondom, figyeljen,
családom a parton tisztálkodik, nekem
rohanni kell, hamar haza. Hozok egy ollót,
rögvest megtérek, ne aggodjon, loholok.
Eközben már kerestek, kiabáltak bé
a nagy folyóba, Fiam, szólj már,hol vagy hé?

Fütyült a szél, úgy rohantam, meg is fájult
a gyomrom szája, lekucorodtam, elmúlt.
Végre hazaértem, de nem vittem kulcsot,
Ajtónkon, felül volt egy szűk ablak, bújok
bé azon, de nagy nehezen, s lám, kifelé
jövet beragadtam, hogy a fene enné -

A kopott ajtót, szakadt a gúnyám szerte,
s mikor kint voltam, ollóm beesett, persze
visszapréselődtem s múlt az idő rendesen.
Közben eszembe volt mit kéne ennem,
zsiros kenyér - zöldhagyma, szagát érezte
odakint a kutyánk. kezemből kitépte.

Kapkodtam magam szétszedve azt az ollót ,
hogy felkössem gólyalábnak, ez sűrgös volt,
gyanítottam, keresnek már a búvárok.
Csak néztek a falumbéliek, ni, tudok
óllólábakon szaladni, meg se állok,
Örült az aggastyán, szinten már vigyorgott.

"Volt egyszer egy ember nagy szakálla kender..."
kezdtem rigmusozni, hisz nem fáradtam el.
Derék legény vagy, lelkendezett, add ide
azt a vacakot, nem adom, én vágom le.
Á, azt nem engedem, akkor itt se voltam,
s úgy tettem, mintha mennék el csalódottan.

Jó na csak igyekezz öccsém, a nap lemegy,
nézz arra. Betojtam, ahogy odanéztem.
Megint búsulnak a szüleim miattam.
Mit csináljak? kétségbe estem riadtan.
S az olló csavar sehol; törtem faágat,
azt raktam középre s nyisz nyisz, elvágtam.

Vén szakálla lement aljára, - kötötte
Erdélyt vissza régi szép haza ölébe,
De jó volna még vagy ezer nagyszakálú,
mert az többet érne mint ezer nagyágyú,
de ezen töprengeni már nem volt időm,
Rohantam keresztül sötét füzes erdőn.

Mikor legény voltam, ahajt rég, azt hiszem,
van ám pár éve annak is, na akkor mentem
én egyenesen, mint mindig, előre felé;
s mondom jó anyámnak, hogyha megengedné
Dehát, ha engedte ha nem, csavarogtam
a csordással; csordakürtjét fúvogattam;

S bémenyek, le azon a bodzásba; egy nagy,
hatalmas búgócsiga úgy befalt, klapp, klapp,
azt se mondtam á, vagy bé, s elvittek tüstént.
Ki látott mégis ennyi szárnyas töndért?
Vittek biza, fura helyre, bámultam, kik
és mifélék lehetnek? Hát mai napig -,

Sem jöttem rá, rabul ejve elbűvöltek,
s mikor felébredtem, épp, esteledett.
Szembenéztem a lenyugvó nappal, ámbár
a távolban vonult haza a csorda már,
mégse akartam elhinni, hogy lehet ez?
reggel valék a bodzásban, hű! ábelesz-

Kóbelesz, mit mondok most édesanyámnak?
azt hazudtam, horgászni voltam, egésznap.
- Hol a hal? néztek rám, s apám azt vágta rá,
"Halász, vadász madarász, üres tarisznyát
kotorász", másnap tényleg mind a Marosra
mentük, lássunk sok halat ki fogdoss  ma?

Vajon mért nem lehet megfogni egyet sem?!
Törengtem, s máris gondtalan  feredőztem.
Jóanyám bétette padját bokáig
érő vízbe, s rongygpokrócait sokáig
dörgölte, súrlókefézte, hát egyszer csak
lehajolt, s kézzel fogott egy nagy halat.

Volt vagy négy kilós; kopoltyúját kapta el,
s kezdtük nyárson sütögetni, fáért mentem.
amoda, a berekbe. Kit látok ott -, kit
nem, egy szakállas vén hullatta könnyeit;
s ahogy ott ücsörög, mondom neki, Hallja
magával valami baj van, mért nem mondja?

Mi lenne fiam, régóta ülök én itt,
de haza sosem mehetek... a mindenit!
mondom, magának mindkét lába csámpás, vagy
oda láncolta valaki? Eltaláltad -,
felelte búsan, ide biza, rabságnak
köteléki fognak, évek óta várlak.

Engem vár?, de miért, dejszen nem is ismer?!
Ez igaz, mégis te jöttél, s ez jó, hidd el,
egykor szerelmi csalódás ért, s leültem
ide a fák alá, sokáig kesergve,
egyszercsak érzem egyik nap, megijedve,
a kinött szakállam vízbe csüng, s elnehezült.
Csak roskadok, nem tom kihúzni egyedül.

Segíts rajtam fiam, nagy szakállam elér
Budapestig, nagyon nehéz, ajaj, elér...
dehogy, nevettem, a Maros a Tiszába
ömlik. Mártélyig esetleg néhány szála.
Hol lehet az mert , én csak Erdéyt ismerem.
Hol, hol? Ne vartyogjon, kapjuk ki hírtelen!

(Folytatás következik)

A másik talán jobb, nem tudhatom,
de nézzük be, szönnyeg alá kukkantva;
hova seprű sem hatol le, atom
darabkák vonzzása mint nő halomba.

Van ott sejtekbe épült büszkeség;
beképzelt önbecs téglagyára, mi több,
spontán hősiességi kultusz, szép-
tevési tömjénezés, piramistömb.

Jön a másik, látja, mennyire srég;
de nem szól, hisz nála is néha ferdül
a függöleges, attól függ, mit ér?!

Legyint egyet, s a pegazusra perdül.
Ugorjunk már no, keresztül- kasul,
hogy addig hajszoljuk míg ellazul.

Kettőezer huszonnégy? most a szív
rajongva vár, légy szerelem évadja;
mutasd romantikus arcod, tekints
a sok vágyakozó Rómeóra

Tekints Juliára, csak arra vár,
a létrát erkélyablaka alá told,
Tekints e zord világra, kiabálj!
Ez lesz szerelem szezonja, nagy álmod.

Szabad világ jöhetsz, szép szenvedély,
alacsony a vérmonyomás, piros arc
mosolya, lelkes egybeolvadás.

Pihentess szilárd hűség szegletén;
Bizalmat növelőt léptekkel adhatsz
eufóriát, hol egy igaz társ...

sebesen száguldva - bágyatag érkezve - lám,
sín is már kikopva, csikorgó fék nyomán;
sietős leállni - míg szusszanni lehet
mielőtt következő vonat mehet.

Négy zöldbetű rajta - négy kopott, füstös szám;
hányan már leköpték, utálták meg spontán
azért, mert fösvény volt, rideg és kifosztó;
masinisztán lukas ing, szakad a posztó.

Mit hozott a rakomány? Véres fegyverek,
csonkított holttestek , rabszíjon emberek;
S a vidék lebombázott házak kupacban,
ugat egy kutya, beszorult a vackában,

Zajos a szerelvény főleg elől tombol
sok háborus hős sörét vedeli sisakból;
még arrébb  nyerességet mérik  kérem,
nekik tán megérte, de én ezt nem értem,

Csak a puszta csendes, ménes harap szénát,
zabot keres csikós,s talál üres padlást;
leseperték a háború szakértői -
teli zsebbel. most készülnek feltankolni,

Bajszát se találja a nyugdíjas, ejha
mit pödör azon öszhajú bornemissza?
helyette néhány számlét lel be is gyújtna
ha a fa magától mind felaprózódna.

Hatalmas táskát cipelő ifjoncok, ni!
most jöttek a tüntetésről, voltak kocogni;
a riporter is elalélt int kezével -
kiszállhat mindenki majd vasárnap éjjel,

B U É K - B U É K - B U É K :)