kukkantsbeblogomba

Látszik a kék játszik a felhőkkel
Engedi hadd simogassák hideg hasát;
felnézek boltozatára reggel -
estig bámulnám ezt a mennyei csodát -,
sehogy-se értem lelkem kíváncsiságát.

Mit szeretnék tudni égi kékről -
eme mennybolti - kék-fehér istenségben
Ily megfelelőn kevert festékről?
Ideális lebegni fent -elmerülten
idő részeként, - ha abba elmerültem.

remek évek sokat mondtok
szenvedélyek elmosódtok
lett egy kis távolság mára
de újra lobbant lángrózsája
lesben álló gyalázkodó
mégse győztél gaz észbontó
gyilkolt a szó asszonyt bántó
ámde szívem pajzsként hordtam
miatta sok lukat kaptam
édes csókja gyógyította
ölelése befáslizta
élek élünk kéz a kézben
virulunk még jóban vészben

Kicsik s nagydarabok a felhők -
fehérednek, s szürkülnek egy kört;
arcmásod bennük körbefordul,
víg a dal, s néha megbolondul;
Tornyosodik,nő sok sötétség,
eltakar száz gond száz - nehézség.

Ám egy őrült kavargás reményt hoz -
csókos hidegvért, búja álmot;
előbattyog füstkoporsóból -
mezítláb ugrik le, a vén hold.
Szelek törlik homloka lázát,
így sürgeti dolgok változását .

- történelmi humor -
Vigyázat, keresztények voltak,
de ma már lassan, s biztosan bebizonyosodott,
mennyire drót-gerincesek, (ezeknek már kerítésre
se futja), aha noha - igaz hogy mohamedánokká
válnak, s ezzel minden másként lesz, de de de
maradnak jó fiúk, azaz nagy országlopók mondaná a
magasságos herkópáter, vagyis a kis pápua, aki nem őserdei
manapság ők lesznek ellopva, jobban
érzik így majd önön-magukat, ám szokásaikat
azonban megőrizhetik - ja, egy kis
kleptománia, egy kis hatalomvágy
teljes szívvel megkedvelt élősködő életmód
s akkor izé, diktálni minden európainak
mint valami nagy erkölcstudómányos banda
, há' hogyne, tudjuk - mit szabad és mit nem.
Aha amit Jupiternek azt nem a hatökörnek,
aha tanuljunk tőlük, és mi a lényeg?
Hogy a bűnös mindig az a pogány másik,
a tolvaj mindig Ő, az áldozat, lám
a magyar is önmagát lopta meg, milyen érdekes!

s a szomszédok nemhiába csóválják fejüket.
Nemhiába Belegaládban erről tartottak konferenciát,
hogy az erdélyi elkótyavetyélte Budapestjét -
mennyi bűn, Úristen és ama bukaresti már zokog -
mert mindent maguknak akartak egykor az ukránok
meg a szerbek, jaj miközben mindenki darabolta
a szkíták földjét, jaj nem kisemmizték a katalánt?!

Kataleán persze sosem felejt, s lesz még gondja
Trianonban újra felszólalni, miszerint "aki nem
harapott erdély, meg felvidék avagy újvidék és
kárpátalja húsából az mind barbár, mind pogány -
az mind vademberivadék-mafla, nos uraim, hát ezért
ennyire visszamaradott, ennyire egységtelen európa
ez a vén róka, ja ja.

Jó magyarnak belső ellensége
oly szelíd ám a támogatást élvezi;
tudom, mennyire rossz néki léte -
tűrjük szeszélyét, hisz csupán "ellenzéki".

Belülről rág és szurkál e honban -
s noha érzelmeink ádáz ellensége,
mindig "igazat mond" nyílt-burkoltan -
szerinte hazát szeretni sose kéne.

Hanem örökké marni, vádolni -
hirdetni, hogy ez a nép léha, lecsúszott;
káröröm arcán, s mellét dülleszti -
No lám ti, nagy szkíták, hunok elbuktatok.

Kitudja mily sérelemből beszél,
szánalmas az élete, nagyon sajnálom.
Nem örülhet annak, hogy közös a cél.
Kitudja hova vágyik, hol éri az álom.