kukkantsbeblogomba

a zene minékünk ma már
ingyen tálcán kínált zörejzaj
gépek okozta áradathang
ezért bús a zenetanár

hegedű nagybőgő se csúcs
"tellója" számokat keverget
gyerkőc fejébe beleverhet
hangkulcsokat úgyse tanult

azt hiszem azt hiszi kivált
zene űzi élte unalmát
aláfestés - megannyi "lájt"
persze csak egy gép muzsikált

ím a gépek átvették mindet
szép zenének a gép örül -
maholnap a gép tanul twistet
és az utókor csak csücsül...

amelyben a szépség a nyerő
nem ér el sikert kardnyelő
díszesen sétál a lebzselő
nem észleli ki elbűvölő

amelyben a szépség a nyerő
sietős lesz ott a vakmerő
kézbe kerül a dobverő
kilép a kapun emberismerő

amelyben a szépség a nyerő
csak egy kézben lehet esernyő
hátul vigyorog kötélverő
alkuszik vele árat felverő

amelyben a szépség a nyerő
dolgozni kezd néhány habverő
tésztát abrakol beismerő
és rámutat egy felismerő

amelyben a szépség a nyerő
sugárzik belőle vonzerő
előlép mindjárt törvényerő
s rájön, kevés ott a fényerő

amelyben a szépség a nyerő
lábak közé bújik réselő
ekkor a rendőr előrelő
hátul meg eloson kéjelgő

amelyben a szépség a nyerő
a buja árnyék bevehető
csöndesen pihen csendszerető
mellette fia cseperedő

amelyben a szépség a nyerő
rút lesz a felülkerekedő
nem hisz neki perlekedő
s fejbe csapja egy sepregető

Nem fél a szívem, fűzfarügye, barkák
oly szép minden, belül is dobogj tavaszt;
szabadság gyöngyei, ódon-sors-darabkák -
ereklyeként kíméltem, virágba hajt
Ó, agyonhasznált angyalka vállacskák.

Hányszor rátok hajtja fejét az álmos,
mikor lelke feladni készül mindent -
és suttogásba - bágyad, miatyánkos.
hosszú télen a táj oly soká pihent
lekoszlott fűszálakból elnyűtt vánkos

Már nem kell néki, zöld lombokat óhajt;
merészek a tervei, sose látott
színeket kever a mélység, felsóhajt,
Jöjj kikelet, készítsd tarka palástod!
Takard a hegyet, annyira beroskadt.

Az ember ha mereng - lelke lassan kitisztul,
s menten idillt teremt, és nem dong legalább ,
mint kaptárban a méh ,víg-napja jobban indul
a létnek versenyén, hisz ilyenkor lazább...

- ideget sem feszít ez az úgynevezett sors,
levezeti a jót virágoskertbe kint -
s a szépet lelve így - elkerüli egyéb torz
ténykedés, sőt gubanc, szándéka emberibb.

Nemcsak neki segít, mást is épít a szépség.
Soha nem azt ki jó, annak kéznél van ám,
hanem azt ki sötét. lecsúszott "csövi népség"
nézd hogy, böngész kukáz, szépet kutatva tán...

- e föld ösztönt nevelt belénk, csodálni mindent
ami nőies itt, éppúgy, mint a gyerek,
ha anyjára tekint, nézz fel,  s az ég megment,
nézz le és a virág azt súgja - jó legyek.

Forr a dalom, mint néma tűz
melyet kandallóba gyújtott
didergő félelem, hullabűz -,
s a világ e tűztől vacog,
mert nem meri beismerni
az árulást; noha neki
sok jót jelentett a lángja
mégsem adott hozzája
tüzéből még egy üszköt sem
hagyta tétlen és hidegen -
eloltsa a vörös idegen.

Forr a dalom - hisz még mindig
forró annak véres tűzhelye -
bár mostanság lekicsinylik -
mert itt van annak műhelye,
Nem véletlen, balsors akit
régóta tépett mire képes,
mondd mire? hallgat bűnrészes.