Moslékos széken a költő

Moslékos széken a költő

moslékos tálból csemegézik

nagy elődök versmaradványait.

Egykor Ő is Múzsa kegyeltje volt

s egy napon elkérte jussát

s eltáncolta kéjencekkel.

Eltékozolta vámszedő finnugristákkal,

el metálos dalokat okádó linkekkel

testüket áruló könnyűvérűekkel. 

S mikor már semmije se maradt,kéregetett

de barátai, tesói elkerülték, vége!

haljon éhen aki ezt elkövette.

Látta a költő, hogyan járt, mi az ára

bánatában a disznóknak verselt

s azok hálából a moslékukkal kínálgatták.

Egy napon megcsömörlött és elbőgte magát:

Ó, az én Múzsámnál mennyei ambrózia a menü

miközben moslékot zabálok, és megesz a tetű!

Elmegyek a Múzsámhoz, bevallom trehányságom.

úgy is tett, felállt a moslékos székről és

úgy piszkosan beállított érzelemszegényen.

Elejébe szaladt múzsája, repeső örömmel, s behívta

Jöjj, egyetlen szóra érdemes fiam, s mindenem, itt

mindenem a tied, lépj gazdag hajlékomba, vártalak.

De a költő lerogyott zokogva, nem vagyok méltó -

nyögte elkeseredetten, lealacsonyodtam

és lelketlenekre pazaroltam tehetségemet.

Emeljétek fel mosdassátok meg s adjatok rá

dolmányt, attilást, cifraszűrt, ami ráillik,

szólt a mentoroknak e Múzsa s mirtuszt font fejére.

Látta mindezt a Múzsa másik fia, egy virágénekes,

toporzékolva feljajdult, mert ő soha nem kért semmit,

Népének szolgált és nincs még hírneve sem.

- Fiam, szólt az asszony Múzsa, te mindig velem vagy,

de ő elveszett, mintha már nem élne, tengődött,

de most megkerült, feltámadt kábultságából, vigadjunk...stb.