mesélj lantom

1.ének
mézes lébe tejes mákos estén
öntöm szívem mintha égne bent
cukros vízbe áloműrbe esvén
általaszom mától a jelent
tündértájba éberségem oldom
mesék jönnek elő lám a lanton

tiszta égbolt köd és pára legyünk
láreszek és tündérek között
s hadd legyek e dalban üde lelkűbb
éles szemem úgy keresi Őt
s elkántálom néhány sorban halkan
ami történt velem e kalandban

hárászkendős jó-anyám előttem
s követem futva mért siet ott
jaj csak érném utol végre közben
mégse bírom távolság se fogy
hova tűnt el? talán nem is ő az
kísértetek csalogatnak igaz

vagy nem igaz senki sehol eltűnt
játszik velem meg se hallja tán
hogy kiáltsak mért nem érzi lekünk
közel vagyunk hegynek oldalán 
sűrű erdő hová rejted édest
ott egy csapás futok máris érted

jól sejtettem ajtó vár rám üdvös
a felírat kopott régi rajt
de a kilincs gyöngyarany ezüstös
meg se állva le is nyomtam azt
tiszta szívvel gyermek lettem újra
ott állt anyám könnyes szeme hunyva

megtorpanok - szólnom kéne kiért
rohanok s szakad rólam a víz 
ekkor egy lény tündéri teremtmény
közénk állt s gyorsan máshova vitt
ennyi volt csak nézek vissza s látom
ö már nincs ott látomás volt álom

méla lesben várok s jön a szarvas 
agancsán tizenkét gyertya ég 
feldúlt szívem jól figyelve hallgass
szép ez a nő ki erdőkben él
hosszan várok s a nyilam felajzom
bukik a nap s ím kilép egy asszony

szalad a vad rémülten rohangál
de észre sem veszi a szépség
csodabogarat lel de épp elszáll
apró kis szárnyacskáin kékség
beljebb kergeti annyira tetszik 
meg kell fogni üldözi napestig

segítenem kell kezem kinyújtom
selymes haját simítom előbb
aztán a lepkét kardomra szúrom
de ő sikolt, jaj meg ne őld
hiába a rovar meg se mozdul
lehel rá s szárnycsapása elindul

bensőmnek katlana lángra kap itt
bár a nap lement mélységbe szállt
szerelmek szikrája bent parázslik 
szép Ilonkám szótlan visz tovább
tündérház lépcsőjén lép felfelé
s mintha lábam álom röpítené