Merre van Kukutyin?

Mesét ha írni kell, jó Múzsám vezetgél -.
egy fiatal legénynek útjáról miként
és hogyan zengedezzek? Elindult szerencsét
próbálni, merre van Kukutyin vidék?

Világgá menne egymaga császkálgat, s ejhaj!
Csizmája elkopott, ruhája szétszakadt...
Nem akar társtalan maradni, ó, emberfaj
mily különös muszáj , mint égen szél szaladt .

Hogyne mondná ügyét, baját el, hisz csavargó
motyogja halkan: " egyszer majd ráakadok."
Merre van Kukutyin? lelke levert, kavargó.
Feltarisznyálva indult, s étke elfogyott.

Rég volt amidőn apja áldását ráadta
Ment hetedhét határon át meg se pihent.
Súgták ám neki, kényszer lehet nagyon útja,
soha végére nem érhet, ő mégis ment

Majd megint hegyhez ért, amelyhez még hasonlót
addig nem láthatott. Mindjárt jó kedve lett.
"Megérkeztem tehát, átugrok sorompót" -
mondta akkor magában s már tervezgetett.

Odajött egy halandó , s bámult rá, na persze,
hisz ez a domb se volt Kukutyin, mondikált.
Dühödt lett a legény , de volt azért még mersze -,
mégse ment már tovább, rájött, élni komplikált.

Amint így szöszmötölt, lám, ráköszönt eközben
egy kékszemű leány, szőke hajában piros
pipacsvirág virult . "Hé, te fiú! Lejöttem
falvédőről igaz,s hazafelé tartanék. 
Keressünk jó irányt"... úgy eltévedtem én is
belefáradtam, oly nehéz, elszállt erőm.
Szép leány volt, igéző nézése igéz is.
és akkor éjjel együtt háltak a mezőn.

Meghátrálás való ténye, nem tudom, érzem.
Sose jut el Kukutyinba szánom, szegényt.
Mókuskerék a része, nem kell utolérnem.
Szerelem csalta tőrbe, vitte a legényt.

Lapos vidéken áll az ő kis házikója,
háziasszonya kedves, aranyos, szerény .
Épp munkából jön, gyermekhad zsivaja várja,
rá zúg a taposómalom a közepén... ,