kukkantsbeblogomba

E szív belül egy trón bizony -,
foglalj helyet Jézusom!
Értem haltál, mert szerettél;
örök éltet szereztél.

Hálám sose fogy ki - imádlak -,
fényt hoztál e világnak;
léptennyomon van biztatás,
Szemed mindig rám vigyáz.

Ne hagyj el soha utamon -
Uram Jézus, megtartóm.
Te vagy vezérem - támaszom,
egyetlen egy oktatom.

az isten ködtelen lélek - lebeg
a bokor benne ring én meg hebegek
számból a pára most mellé cseveg
talán falevél vagyok s így remegek

benne vagyok és ez nem az anyag -
nem Demiurgosz sűrítménye - holtsúly
ő maga a fény ősi almamag
eszem Éva gyümölcsét s a szív - mozdul -

dobogunk anyagban hősiesen
s ha nem volnék - valamibe becsuktak -
de vagyok kijövök talán holnap

az isten könnyű és nehéz - igen -
mindenhol ott van s mért nem érzem -mutasd
magad te fény - s jön - ragyog mint a nap

engem nem ítél szeretve unszol
jöjj-siess feljebb - előre tuszkol
ne nézz le, várlak mint anyu fiát
adok rád mentét szép égi ruhát

engem nem tol el, magához ölel
nincs pokol dehogy isten nem lök el
bíráim tudják de nekik a pénz
a fontos ezért fenyeget lelkész

senkinek szavát úgy el nem hiszem
hogy váddal intsen az isten nem ilyen
intézmény elvek - ingatag papság
hinthettek tömjént szerkesztve csapdát

őfelé megyek s akármit teszek
előre megírt esemény az élet
abból  ember nem térhet ki - bár
"térítgeti" sok téveszme - kufár

megváltó Krisztusom - tömegek esélye
mennénk mi hozzád fel - fel az égbe
de Te oly messze vagy elérhetetlen
nem kell már mondani létünk értéktelen
húsvétok áldozata vagy s mi könyörtelen
egymásba harapó senkik esélytelen
harcunkat vívjuk s te hallgatsz ott fent
hisz nem tudjuk mit cselekszünk, nincs szent
csak álszentség üres fohász bús böffenés
magunkat sem bírjuk vezetni oly kevés
az önfegyelem mindenki hibás előttünk
noha vétkezünk másokat elítélünk

Hogyan is legyünk hozzád hasonló szentek
ha a hibát csak másokban látjuk meg
s ha bajba jutunk mindenki hibáztatható
noha a mi lelkünkön szárad ami való
sajnos nem értjük az élet értelmét
alacsonyan szállnak zavaros eszmék
egymás ökörségét szolgáljuk nem látva
fától az erdőt egymást gödörbe rántva
másokkal foglalkozunk magunkat meg a
mocsokból ki nem takarítjuk soha
folytathatnám gyengeségünk listáját
de minek hisz tudod mért romlik a világ

Meglátod ámulsz majd, tovanézve kint:
nem kék sehol ott fent, valakik bekenik
narancsra, sőt lilára, ez van ;
tízszeres indulat osztja lelkem.

Meglátod elfog majd hitetlen roham,
csattanva miként egy fakuló kacagás;
beolvad a tájba drága hangod ;
minden eloszlik, elég örökre.

Meglátod úgy lesz majd odaát a menny?
Isten kihozott; szennyes igádnak elég
soká tolod ily szövevényes terhét;
s akkor az emlékek ékeseké válnak