kukkantsbeblogomba

hosszú hajú lobogással 
fut szeretni minden
életkedve jobbá teszi 
az én magyar népem
kopasz dombok füves rétek
tavaszt váró berkek
szépítsétek álmainkat
fűbe-fába férgek
mosolyogj rám édes párom 
szép szemed vonzása
többet ér ma mint a napnak 
áldott ragyogása
zsebmetsző is jót cselekszik
bár sok zsebet ürít
néhány okmány ha eltűnik
lesz helyette másik
ám szíveknek szívmetszője
nem lophat ki téged
mert akkor én ágynak esem - 
meg is halok érted

kutyafoggyökerét a szerelem
mohás oltárára mégegyszer untig
gáláns legyen hódolat szerepem
mielőtt zubogó vérem lenyugszik

felemelni a fényféle kezed
utánanyúlok szobor-merev érzés
virágzó türelem nyitja tenyered
szép szerelemben nincs önismétlés

alma és szerény kakasmandikó
szerelemkeltő és fiatalító
ó, mily öröm mikor megtalállak

mostantól a csókok megduplázodnak
nincs mese és nincs feltérképezés
mi eddig volt az innen már nem nehéz...

selyem szavakba menekül a jó
nem elegáns amit hosszan viselget
csupán tavaszi sétákra való
s mint a virág mely nemsoká kikelhet

holtig bimbóznak benne a szép
szerelmes zendülések mintha csókok
tisztasága lenne maga a lét
vágyakozó ajkai mindig forrók

jó a lány, ha zsenge jó az asszony
aki sokáig csodálja a holdat
jó a feleség - főz és dalolgat

csak én nem vagyok jó s ha jön az alkony
meg akar állni ez a jeges szív
s nem segít semmi csak egy szép hajnalpír

kinek kaparászni majd félfarú nyárban
minek kacarászni ha egyszer a lázban
fekvő tavaszra se várhat már az ember
ó hogy szerettelek szép arcú szeptember
pedig te fosztottál meg gyümőlcsérlelő
mosolyoddal szerelmessé tettél későn
hideglelős testtel átöleltél kéklőn

ó, már nem kérek semmit csak hóvirágot
jóvátenném véle ha néha elhibázod
már nem kérek csak annyit ne menj ne hagyj itt
melletted minden kibírható tavaszig

kedves arcokat viszen egy vonat
néma alagút nyeli a szerelvényt
ki látott visszajönni holtakat?
végtelen átjárón át tűnik el a lét.

de a szerelem nem ismeri még
neki mindegy hogy hol - reméli folyton 
az újra találkozást - ily hűség
semmi másban nincs - reménykedve mondom;

tétlenség útjain távolodó
arcunk őriz egy féltve őrzött mosolyt
tudom egyszer úgyis megláthatod

üdvös szerelmem - formabontó
világmindenségen keresztül hozott
csókjaid így nem hiába várom