kukkantsbeblogomba

terembe lopakodik a hallgatás
kívül még cselleng pár szófoszlány
már nemcsak tudjuk, ők is tudták
amit hazudnak tudtuk nem igazság

most hallgatnak a vétkesek, de jön
lódítások súlyát rakja a köbön
felelőtlen szívetekre a jövő
lehet öngyilkost játszani sok cselszövő

Búcsú kendője lobog, Mély fehér
Úticsók a részem,erdei csönd.
Még egyszer, ha megérintenél,
Hosszan hallgat a tér, szerte döng.

Nem én vagyok magányos, ti zártatok
Magatokra ajtót, sötét ablakok
Mögött hiábavalóság mocorog.
Menekít az értelem, Kitalálok.

Az ének hogyha nem hiány 
Költeni újat  nem vagány
Régi kedvünk bár tovatűnt
Mocorog még képzeletünk

Az ének hagymaszárba fújt
Sajtlukas mese , galádra gyúlt
 mahorkába rejtett köpett
Kit a hitvány tarkón lövet,  

Oda is eljutottam mondanám,
Hol szülik az élményt almafán;
S nem érvényesül a változás
Az emberiség elalszik locán.

Az ének nem napi eledel
De szerelmet kérő szerkezet
Végsősoron az a lány kelleme
Akiben lakik szerelmek szelleme:

Az ének egy kamasz könnycsepp
Csak az dalolhat, ki öntelt
Mert önzés minden versféle,
Nem kényszeríthet képzelgésre!

Ó, ha Jézus, noha rég volt, mégis értünk, szenvedett -,
akkor itt most, mondd, miért nyom - vad nyomorba, a világ ?
Pedig meghalt , és hit által, úgy tudom, hogy "megmentett"
Nincs erő mely, végre váltson , vagy nem igaz bibliánk?!

Ó, az ember, büntelen bár, számon úgyse tartja más,
úgyse számít, sem az erkölcs, sem öröklét - sem gerinc.
Egy dolog fő, egy a fontos, mégpedig pénzhajszolás;
ha szegény vagy,senki nem vagy, megaláznak,  béke nincs.

Ezt nem értem, meddig üzhet, meddig árthat még a rossz?
Folyton átver,blöfföl, áltat, minden elfogy, nincs remény.
Itt a földön, összevissza, mintha minden bántna most,
nézek égre, nézek egyre, kit imádjak én szegény?

Ó, ha Jézus tényleg értünk adta éltét, egykoron -
akkor ingyen, s tán becsapták?, célja  emígy elveszett!
Úgy hitessen, annyi szóval, bibliával áltatom:
Ha ki mondta, meg ne bánja, megfizethet  mert füllent.

(Örömhír-meseváltozat előhangja)

Hűllő költők, pidzsin tesók, bajnok
az ki most beszakitja nehéz pajzsotok!
futok én a lándzsa kezemben süvít
hűllő isten jába küldi rám nyilait
gondviselő előttem jár, jobban hárít,
mint százjehuva, ki kigyóként ámít.

Hűllő költők, pidzsin tesók, hajrá
az utolsó vers most készül hozzá
szép a mese, beindul a lándzsa, zúg
száz kéz fogta pajzson immár a luk...
nem futok en hüllők elől, mert vége
kígyó isten menkül a holdra félve
minden mese úgy végződik, hogy a kígyó
többé nem űzhet ki a paradicsomból