Erröl fog beszélni majd...

Beleforgatni, mint egykor az eke, sárba
le -, legtisztább sziporkám; kikél majd, ha tud,
s ha kell és szárba szökken, mert szükség igényli.
Na, erről fog beszélni majd, szerényen és
szűkszavúan, talál szívet, mely érti mégis.
Nincsenek "furi" véletlenek, nem titok,
vágyaink közös óceánja parttalan tér;
ki azon indul, annak a bárkája nagy.

Viharos volt nekünk is a mély egykor, örvény
forgatta, tépte nagy szerelmünk csónakját
és nem kímélte érzéseink habjait, sőt,
hogy szétlapítsa, csapkodta hullámokon,
S a mennybolt kékje, meg a sárga nap elfedte
kegyes arcát, ijesztve villámlót felénk.
Döbbenettel telítve tűrtük kéz a kézben,
nos, lám ennyire nagy bűn itt szeretni, jaj...