Egy erdélyi emlékei

első rész

Mint mikor a motor felmordul és füstöl
induljon énekem zengjen dalt csípőből
ne segítse kütyü, okos-gép se regém;
sámánok táncra fel, döngjön az elején
még a föld is, tamtam; tollam hadd rezegjen,
keményen forgassam regélő fegyverem.

Nem modern ez, biztos - csak egy emlékezés,
egyébként sem fontos csupán a létezés
egyik formája vagy ember, ne gondolj mást!
noha benned kattog oly sok nyugtalanság.
Szívem markolja nagy, heves érzelem ár,
de a lantom hideg, peng mint bármely gitár.

Görbe szála dalnak tekerőzz felfelé -
érzelmeskedés nem válik költőivé,
de ha benne van a jégbe hűtött tempó -
hangok eszközévé átalakítható...
S a vers, ha kín és keserv nélkül nyávog
cicabáj az egész - vékonyan szivárog.


Nyíljon hát a mennybolt, szálljatok angyalok,
hozzátok én lelkem - testembe rakjátok;
csöpp pici csecsemő ez lesz a börtönöm,
ekképpen sajna e világba költözöm.
S lám, milyen a világ - szép hazámmal kiszúrt -,
sok erdélyi ember sajgó lelkébe túrt!

Szép gyermekkor mégis - csupa gyengéd percek;
nem jöttem egyedül így lettünk "az ikrek".
Nagy szerencse balsors egyedül nem érhet,
se magány, se kétség nem kínozhat minket;
komoly ez a világ nem tréfa megszokni,
hogy mindig a magyart akarják lenyomni.

kivasalt kabátba dugom zsebre kezem
nem vagyok még dühös de már forr ez bennem:
mint hordóban a jó finom káposzta lé,
erjed sejtésem - habzik lelkem belé;
feltúrázni ez se tudna úgyse, bárhogy
kavarog sok kérdés rettegni nem fogok.

Ország-világ ellen indulnék merészen -
mit tehetnék másként? nem mondja senki sem,
küzdenem kell ez van, küzdj hát, ha magyar vagy!
Muszáj lesz kibírni mindent mindennap;
Támadtak mert féltek, "mért vagy szemét magyar"!
tudja a Jóisten Őt kérdezzék hamar.

Fenn az ég jól tudta - mi ennek veszélye,
de megbízott bennem - ezért küldött ide.
hadd érezzem én is mit jelent Erdélyben
magyarul beszélni ellenség kezében
mint kötőféken egy megvadult ló rúghatsz
ha közel jön, ki elvette, országodat...

Hiába hánykolódsz a törvény római,
annak köszönhető hazámnak romjai;
S hej, bár millióknak a vére piros volt
mégis egy aljas invázió rácáfolt;
elhullhatunk mind ahányan megszülettünk
korhadt kereszt sem fog őrködni felettünk.

Kóválygó gyermekként borzadva néztem szét:
"vajon mit vétettünk, mindenünk elvették!?"
Mint ólomnak súlya nyomta lelkem alá
mégse néztem soha, ki székely ki oláh.
Emberek vagyunk mind, gondoljátok meg jól
egymást kisemmiztük és közben ki járt jól?

A szegény csóró azután is az maradt -
hiába volt "nyertes", de gúnyája szakadt.
Hiába beszélte, mondta az újlatint,
tőle is megvonták a vékony krinolint;
A egész világot el lehet foglalni
hát hogyne, bármikor, s kinek fog kedvezni?

Nem kap abból részt csak a "háttér-hatalom",
harcolj és küzdj, hódíts - övéké a haszon.
Láttam dicsekvő és erős vakbuzgókat
ajnározták Csaut, és hova jutottak?
Nem irigylem őket, azt kapták amit kell
átveheti fű-fa - amit megérdemel