Takácsné Kriszta blogja

DRÁGA JÓ ANYÁNK

HANGOS SÍRÁSSAL JÖTTÜNK E-VILÁGRA
SÍRTUNK, MERT TÜDÕNKET ÁTSZELTE A LÉG
S MERT KÖLDÖKÜNK ZSINORJÁT
HIDEG FÉM VÁGTA SZÉT

ELSÕ CSALÓDÁSUNK, HOGY FÁJDALMAS AZ ÉLET
ANYÁNK RÁNK MOSOLYGOTT, S FINOMAN CSENDRE INTETT
SZERETÕN FÖLÉNK HAJOLT,
S SZEMÜNKRE ÉDES ÁLMOT HINTETT

PUHA MELEGSÉGBEN HUNYOROGVA NÉZTÜNK SZÉJJEL
AZ ÉLET RÁNK KÖSZÖNTÖTT VAKÍTÓ FÉNYESSÉGGEL
MELEG KÉZ SIMOGATOTT ÉS TEJET ADOTT
ÉS SZERETETET AMIT MÉG ADHATOTT

LEVITTE LÁZUNK, HA BETEGEK VOLTUNK
S JÁTSZOTT VÉLÜNK HA UNATKOZTUNK
VÍGYÁZÓN KÖVETTE MINDEN LÉPTÜNK
S ÖRÖMMEL FIGYELTE HOGYAN NÖVEKSZÜNK

SZEBBÉ TETTE
ZSENGE HAJTÁS KORUNK
SZERETETE MELEGITETTE
DRÁGA OTTHONUNK

KORA REGGEL MÁR SERÉNYKEDETT
SZÉP SZÓVAL GYENGÉDEN ÉBRESZTGETETT
ISKOLÁBA KÜLDÖTT FINOM KALÁCCSAL
S GYAKRAN ELLÁTOTT JÓ TANÁCCSAL
HOGY NE LEGYEK ROSSZ, S MIT MIKOR TEGYEK
S HA MEGNÖVÖK ÉN IS ILYEN LEGYEK

TUDTA MI VÁR RÁNK HA FELNÖVÜNK
HOGY GONDOK SÚLYA ALATT MAJD FELNYÖGÜNK
HOGY HÁBORÚK ZAJÁRA ÉBREDHETÜNK
HOGY EZERNYI BETEGSÉGTÕL SZENVEDHETÜNK
HOGY MAJD FÁZUNK ÉS ÉHEZÜNK
HOGY ÖRÜLÜNK MAJD HOGY LÉTEZÜNK
HOGY AKKOR IS SEGIT HA FELNÖVÜNK

TAKÁCSNÉ KRISZTA 

Radnóti Miklós:

Tétova óda

Mióta készülök, hogy elmondjam neked
szerelmem rejtett csillagrendszerét;
egy képben csak talán, s csupán a lényeget.
De nyüzsgő s áradó vagy bennem mint a lét
és néha meg olyan, oly biztos és örök,
mint kőben a megkövesült csigaház.
A holdtól cirmos éj mozdul fejem fölött
s zizzenve röppenő kis álmokat vadász.
S még mindig nem tudom elmondani neked,
mit is jelent az nékem, hogyha dolgozom,
óvó tekinteted érzem kezem felett.
Hasonlat mit sem ér. Felötlik s eldobom.
És holnap az egészet ujra kezdem,
mert annyit érek én, amennyit ér a szó
versemben s mert ez addig izgat engem,
míg csont marad belőlem s néhány hajcsomó.
Fáradt vagy s én is érzem, hosszú volt a nap, –
mit mondjak még? A tárgyak összenéznek
s téged dicsérnek, zeng egy fél cukordarab
az asztalon és csöppje hull a méznek
s mint színarany golyó ragyog a teritőn,
s magától csendül egy üres vizespohár.
Boldog, mert véled él. S talán lesz még időm,
hogy elmondjam milyen, mikor jöttödre vár.
Az álom hullongó sötétje meg-megérint,
elszáll, majd visszatér a homlokodra,
álmos szemed búcsúzva még felémint,
hajad kibomlik, szétterül lobogva,
s elalszol. Pillád hosszú árnya lebben.
Kezed párnámra hull, elalvó nyírfaág,
de benned alszom én is, nem vagy más világ.
S idáig hallom én, hogy változik a sok
rejtelmes, vékony, bölcs vonal hűs tenyeredben.

BORONGÓS TÉLI ESTE.....

SÖTÉT UTCÁK HOSSZÚ,

SORÁT JÁRTAM.

HOGY ELMÚJON AMI BÁNT,

AZT ÍGY REMÉLTEM S VÁRTAM.

A TÉL PUHA SZÕNYEGE,

ELNYELTE A LÉPTEM.

MAGÁNYBA BURKOLÓZVA,

MENNYI-MENNYI ABLAK,

S BENNE MENNYI ÉLET.

EMBEREK AZ UTCÁN,

OLY IDEGENÜL NÉZTEK.

NEM VAGYOK IDEGEN,

ÍGY ÉN NEM ÉRZEK!

MERT NEM VÁDOLNAK VÉTKEK!

TANÉKITA

HOVA TÜNT A NYÁR MOST MERRE JÁR?

HOL OSZTOGATJA MELEGÉT,  

S VIDÁMAN HOL MUTATJA AZÚRKÉK EGÉT? 

ZÖRGŐ AVAR MARADT CSAK UTÁNA,

S LÁBAD AZ AVART MÁR HIÁBA JÁRJA

RÁ NEM TALÁLSZ, RÁ HIÁBA VÁRSZ

OTT VAN VALAHOL MESSZE

HOL FIATAL FIÚ, S LÁNYKORUNK

ELSŐ, TISZTA SZÉP SZERELME

MÁR CSAK CSEND ÜL SZÉTTERÜLVE A TÁJON

ÉS HŰVÖS SZÉL SÍMIT VÉGIG A MEZTELEN FÁKON

NEM A HIDEGTŐL FÁZOL, A LÁTVÁNY A HIDEG,

MITŐL SZOMORÚ ÉS BORONGÓS A SZÍVED

S LELKED AZ ELMÚLÁSTÓL KI VÉDI MEG? 

A KÉRDÉSRE TE IS TUDOD A VÁLASZT!

AMI ELMÚLT ARRA HIÁBA VÁRHATSZ.

AZ ÖRÖK KÖRFORGÁS KÖNYÖRTELEN,

LESZ AMI JÖN, S ELMÚLIK MI MENNI KÉNYTELEN!

TÜKÖRBE NÉZEL, S MÁR LÁTOD

HAJAD FÉNYE MEGTÖRT ÉS SZÍNTELEN

TAKÁCSNÉ KRISZTA  TANÉKITA