kozmazsu blogja

Jámbor lélek mitől félsz?
Sújt az élet, de remélsz?
Fel hát  Lélek, állj csak fel!
Nézz az égre, otthont lelsz!
Barangolás az élet .
Göröngyös útját járva
szántás felett, ég alatt,
szállnak  égi madarak.
Virágszírom -szárnyon festik 
színesre a szép eget,
és dalolják bús- boldogan
 énekét az éveknek.

Golgotát jársz?
Lelked senyved?
Kereszt alatt térdepelsz?
Jézusodhoz,
Megváltódhoz meggyötörten
esdekelsz?
Arcodról keserkönny
  pereg,
 boldogságod keresed?

 
Járod már egy idő óta, 
nem más az:
 az út maga!

Kűzdelmek, könnyek,
 dús sora.
Ezért
bánatkendőnek bugyrába
magadat ne rejtsd,
szívedet ne takard,
 lelkedet kétségbe
 ne ejtsd!
Halld hát mit susog, 
fű, fa, virág, égmadár!
 A boldogság,
az út maga!

S ha gerincháton,
göröngyváron,
 utad járva,
köve mégis
talpad sebzi,
menj csak menj!
Áljj fel Lélek, menj tovább,
sajgó sebed bánja más,
lépted nyomán virág fakad,
 s megérted a madarakat!

Kedves Barátaim!

A mai naptól kezdve már saját verseim jelennek meg a főoldalon. Köszönöm bizalmatokat, bíztatástokat!

Szeretettel: zsuzsa

Érzem!
Valaki vár!
Fa törzsében,
ága mögül,
bodzatőben
be' gyönyörű!
Valaki vár
az úton lesve,
félve,
vágyakozva tán.


Érzés, mely, mint virág,
lassan bontja szirmait,
bibe, bibe, csipkés szélű
játákos kis zsengice!

Szirmát bontó kicsi virág
széltől félő, rezgető!
Óh, csak jönne,
 bár csak jönne
halkan, nesszel!
Érzem őt!

Szirmát bontó kicsi virág
érleli a magokat,

majd ha jő,
a nagy idő,
termőföldje
befogad!

Jó mag, jó föld!
Mi  kellhet még?
 Szárbaszökken,
újra éled
bibe,fa,
 és bodzatő!

Várj reám,
 s én várok rád
mert eljöhet
még oly idő,
mikor bibe, bibét érint
s köszönti az új,
 a jövőt!

Várok rád és várj reám
fatörzsében, bodzatőben,
félőn, útvesztőkben tán,
rózsatőben, kis bibében,
várj, csak,
vagyok!
 Várok rád!

Nem akartam semmi mást,
 repkedni, mint kismadár.
Kipróbálni, milyen szállni,
lelkem szélesre tárni.

Nem akartam semmi mást,
mint egy elrugaszkodást.
Rab lelkem  mely oly sok évig
gúzsbakötve, összetörten
 tiporódott a jelenen,
 kivárt.

Mégis lehet útra kelni?
Szárnyaimat csattogtatni?
  Jóízűn dalolni,
 dalolva szállva,
 szeretni?

Régen volt már, mikor tudtam
erőm ehhez hol vegyem,
mert az úton elfeledtem
 hol is van a kegyelem!

Nem akartam semmi mást,
repkedni, mint kismadár.
Útrakelni, felrepülni,
és lelkemből jót dalolni!

Mikor beteg voltál,
 mikor szegény voltál,
hozzám jöttél, velünk éltél,
 ápoltalak, etettelek,
 Héjáknak Héjája,
karahéja Héja!

Héja, héja, karahéja, Héja!
Négy kis pipém híja!
Elvitted magaddal!
Nem szántál ostoba!
Szépasszony képében
raboltál Mostoha!
Azóta is bolyongok
az utcákat róva,
keresem, kutatom,
hová tűntél Héja?
Méhemben hordozom,
kínzatott magzatom.
Ez is kellett volna?
Mondjad csak te Héja!
Elvitted kedvesem,
pipéimmel együtt!
Hátamra tapostál,
karmoddal karmoltál!
Vijjogtál, csapkodtál!
Kidobtál!
Héja, héja, karahéja Héja!
Négy pipémnek,
kedvesemnek Híja!
Torz testemet,
 bús lelkemet
vonszolom a létben,
könnyem sincsen,
hangom sincs tán.
Boldog vagy már Héja?

Héja, héja, karahéja, Héja!
Négy pipémnek,
kedvesemnek,
 otthonomnak híja!
Istenemhez fohászkodom,
adjon csak egy zugot,
 kis bubámmal,
 bánatommal
 magamat meghúznom.
Azt kérem még Istenemtől,
takarjon előled,
kis bubámat őrizze meg,

hogy
koldusa e világnak,
 ne legyek én végleg.
Te pedig, te Héja!
Legyen jussod, Isten adja!
 Ne találhass,
soha többet
Anyát, Pipét,
 Héja!