kozmazsu blogja

 
Már nem kell,
hogy menj előttem,
mert nem biztos, hogy követlek!
Már ne gyere utánam,
 mert nem biztos, hogy vezetlek,
csak gyere mellettem,
 mint  párhuzamos érintés,
s majd találkozunk
a símatükrű víz partján,
ahol a dagály elmossa
alig fellelhető láb nyomát.

És emlékezz, mint látomásra,
mely eltűnt a sűrű homályba,
itt volt, de még sem,
ölelt, de még sem,
lepkeszárnyon repült,
de itthagyott valamit,
ami majd víz tükrében
kifesti önmagát
egy szép napon.

Népem dala, tücsökzene!
Fűben, fában ének!
Búzamezők, hegyek dala
méhek zümmögése .
Fű alól a zizzenés
magyarul szól nékem,
mindenben csak ő dalol
az én Magyar Népem!
Magyarnak fájdalma,
 öröme a szépben,
 szerelem, búbánat
mind együtt zenélnek.
Ma reggel kertemben
dalcsokrot kötöttem
hadd lássa és hallja
más is énekünket!

Táncot jár a tücsök
 cinege-cipőben,
tipegő, topogó
 kisgyermek kedvében!
Szívemnek oly kedves

rigmus- mondókákra:

Perdülj, fordulj,

Juli,Kata,Mári,Sári !          

jössz-e te is Marci?

Kis tenyered

csapdosd össze

járd a tánunk vélünk!

Magyar dalok,
 magyar táncok
minket összefognak,
nincsen másnak
 ilyen kincse
csak a Magyaroknak!

Szép Kikelet vizzel, árral
új szerelem forrásával,
rügyfakasztó varázsoddal
kutakodod  Holnapot.
Új életnek harmatcseppje,
vígaszt hozó tiszta szele,
ezer dallal mesterkedve
madárcsőrbe-szerelemmel,
tavaszhírnök,
reménységgel hinti be
  tán holnapod.
Mondd Kikelet?
Alvó réten futkározva,
forrásvízben megtisztulva,
csörgedező patakokban
kövek között, buzgárokban
meglelted  a Holnapot?
 Vedd öledbe, kötényedbe
 napnyalábbal kössed egybe
hozd el, hozd a Holnapot!

Bocsássatok meg, a  dadaista stílusért, de most ezt a korszakomat élem, mert fáj minden. Tudom megértitek! És szívből köszönöm!

Szeretettel: zsuzsa

A húsvéti nachtkasli


Éjszakánként csendben,
 halkan nyílnak fiókjai.
Mi ez?
Ki ez?
Miért?
Dübörögve nyílnak fakkok,
 ömlenek már  adatok.
Emlékek, érzések.
 Élet!
Ki vagy, mi vagy?
Enyém?
Miért?
Ki kért meg rá, hogy gyere
felszakítva sok sebet!?
Menj el!
Hagyj!
Élnem kell!

De a tiéd!
- Szólt a kasztli.-

- Nem kell, eredj!-

S visszakúsznak fiókjai

a sötétben,
de biz' árnyékként

követnek.

-Tudd csak meg!-

-Itt van, nézdd!-

Lelkem csügged,
 fájva fáj,
amit a fiók kínál!

Engedj szorításdból,
 kérlek!
Tán nem volt
még elég?

Keresztfád alatt Jézus
térdre rogyva állok én,
szememből
patakkönny hull,

kérve kérlek,
 szánj meg végre
vess véget
 sok szenvedésnek,

lennék bárány,
 Istebárány,
csak had éljek
 végre Én!
 
Arra ítélsz,
 hogy így éljek,
mig lelkemben

Szentlélekkel
Isten dolgát végzed el?

Kérlek maradj,
Égre kérlek,
 ne hagyj el!

Tedd a dolgod,
 és ne gondold,
dőreség mit
itt remélsz!

Hisz szóról szóra,
színről, színre,
derülnek fel tükreim.

Így is semmi,
így is minek?
Tűnik elő -
 ki lakik?-

Számadás az élet mindég,

Magam elől menekülni?
 

  Látodhatod már!
Porban, térden,
kegyelemért!

S a szürt fényben jelként

kereszted tünik fel.

Már tudom Jézus,

kicsiny a hitem!

Nachtkaszliból kibuggyanó
élet és a szeretet,
talán elég,
talán kevés,

  Isten mindég Szeretett!