Homokszemek

kozmazsu•  2011. április 18. 21:20

Talpam alatt táncot jár a pokol,
halk morajlással, ádázan.
Sátáni tánca
 rázza a földet,
 árvalétbe zuhanva
jajongva, nyögve,
hasad,
törik.
Földjaja
 szívembe hasít.
Pusztulás, mi magával sodorja
lelkemnek vágyait,
 rikoltva,
vad kacagással
döngeti lelkem kapuit.
Betört hozzám,
mint hivatlan vendég,
váratlanul,
 könyörtelen, 
dühének vad vihara tajtékján
valósággá
szaggatja
álmaim.
Nem kérdez semmit.
Már megtette dolgát.
Mögötte néma pusztaság.
Reményvesztett lelkem
szálakat húz még,
vonszolva magát,
a kopár
sivatag
 homokszemein.

Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!

kozmazsu2011. április 18. 21:32

Nagyon köszönöm először is figyelmedet, mindig ''itt léted'' velem, nagy öröm számora.
Szeretettel: zsuzsa

versike2011. április 18. 21:30

Hát, Zsuzsa,

ennek a versnek már a kezdete is ''felrázó'' volt!
A vége pedig nagyon lehangoló. A kettő közötti rész pedig a folyamat maga, amelyről sok bánat - katasztrófák, emberi károkozások - jutott az eszembe...

A vers kitűnő, nekem nagyon tetszik! Elismerésem: Attila