kosa blogja

Egyszer vót, hol es vót, ahol csak a madár meg egy csonttá aszalódott kutya jár, s hébe-hóba egy-egy tanító.Na, mondom -ne húzza fel magát -vót egyszer egy navétázó tanító. Minden nap fölkőt időben, nehogy má csúfot űzzön a Napból. Még igenis korán kőt, met szerette komótosan meginni a kávéját.De annak es meghagyá a felit, me há ugye spórolni kell, bé kell osztani azt es, ami nincsen. Jó lesz az a nekezol a délutáni szundikálás után es -morfondírozott magában -, hogy éberen tartsa, míg kijavítsa azt a sok ákombákomot, amiket a nebulók hordtak essze a délelőtt.
No, elindult a tanító, s közben arra gondolt, hogy mivel es fogja agyon csapkodni az időt aznap, lévén hogy béütött az influenzajárvány, s vaj csak három tanuló lesz, ha lesz. Volt ideje törni az eszit, met elindult reggel hatkor, megérkezett úgy nyóc tájékán, s az út mindessze tizenöt kilométer lehetett. De má megszokta eztet a lötyögést, sőt mi több, meg es szerette.
A buszot -legtöbbször - el es kerülte Jolánka néni, biciklivel. Vitte a friss házi tét, hogy leadja a központba.A tanító es megtehette vóna eztet a kirándulást hajnalosan, nyugudt lelkiismerettel és vajmi kocogással, de ő úgy gondolá, ha má kifizeté az útiköltséget, inkább ül veszteg a helyén és meditál, például az arrára ereszkedő esőcseppről.Na, most má a nyájas olvasó felállíthat(ná) a kérdést, hogy aszongya:
. - Miért ázott a tanító, ha a buszban ült?
- Há me likas vót a busz teteje - válaszolhatná a tanító, de ő csak kérdéseket szeret fötenni.
Mondanom se kell, hogy Jolánka néni hamarébb hazaért, hogy enni adjon a jószágnak, mint ahogy a tanító megérkezett vóna a skólába. Megérkezett vóna, de támadt egy kis rövidzárlat a forgatókönyvben.
Történt valamikor, hogy miközben gyanútlanul sétálgatott egyszál magában, a holdfényes kora-reggel bűvöletében, a kukoricáson keresztül -amit a helyiek vágtak hogy eltérjen rajt' egy traktor s bár egy tanító -egyszer csak, honnan-honnan nem, előugrott egy fekete torzonborz kutya. Álltak mind a ketten, hat lábon. Aztán a kutya megbátorodott, mutogatni kezdte a fogsorát, és elkezdett közeledni. Szegény tanítónak majdnem torkán akadt a falat, merthogy útközben szokott tízóraizni. Ennek a végtelennek tűnő, néhány pillanatba zsugorított csendéletnek János bá vetett véget, aki éppen akkor jött ki az udvarból, hogy a ház elejit elseperje.
- Ne ijedjen má úgy meg -mondta az öreg a tanítónak -, hisz ez csak a csősz kutyája. Nincs mit enni adjon, oszt szabadjára ereszti, háha szerez vajmi bétennivalót. Igyekezzen, met má az osztály az eperfa tetejin van, oszt hogy szedi le őköt onnan?
- Jól van na, megyek -mondta a tanító -, csak szedjem össze a dolgaimat és magamat.

alkut kötök gondolataimmal,
mint kofa a piacon.
még nem tettem meg azt,
ami rég idejét múlta:
nem nőttem fel a világhoz,
állandóan kihány magából,
konzerv állapotban
tartósítja testem, lelkem éber.
a mozgató rugó (el)foglalt.
bár tudhatnám magaménak!
lehetne másképp,
ki tudja hol a határ?

kiteljesedek és visszaolvadok
önmagamba