kosa blogja

várom is nem is hogy lefeküdjem

várom is nem is hogy felébredjem

semmi sem történt
csupán a kilincs vált el
régi ajtótól

Éhes az idő, minduntalan
megzabál belőlem valamit,
valamit ami nagyon fontos nekem:
egy mosoly, találkoztunk benne.
( a mi halhatatlan vagy mégse?)
Sejtjeinkbe préseltük a nevetést,
te ellopnád tőlünk, idő?
A tekinteteket is vinnéd?
(úgy vannak bennem,
hogy azt gondoltam:
onnan nem tudod kiűzni).
Telhetetlen vagy és konok,
nem kezdődsz és nem végződsz be,
csak úgy vagy, önmagadnak.

A látszat csal, mindig csal,
s te röhögsz, idő!
Ráncainkból miért nem kérsz?
Neked adjuk, bérmentesen.
Ha ennyi nem elég,
vidd magaddal a tévedéseket!
Már nem érdekel,
hogy abból épül az indigókék jövő.

Ég és Föld közé szorítottál:
lipinka, lipinka, lipinka.

Minek raktározni a vágyakat?
A túlvilágon mást kérnek
számon az angyalok.

Szél veri a fákat,

jeget okád a menny.

Kedélyem furcsa

kételyeket nyel.

Hittel,reménnyel,szeretettel,

ébredjél fel minden reggel,

s áldjad Istent, ne feledd el!