Könyv Sztori 3.

 

Perlaky Lajos 
Életbátorságra vezető kalauz 

1932

 

"Régen minden jobb volt. - Sose értettem ezt gyerekfejjel. De hogyan is, hiszen alig volt mögöttem pár év. Most 34 van mögöttem és egyre tisztábban látom a képet. Ez a könyv lassan 100 éves, izgatottan várom, régen mit jelentett az életbátorság. Talán, vagyis nagyon remélem, tanulhatok belőle és alkalmazhatom ebben a kegyetlenül rohanó és rothadó világban."

 

 

*

A mai kor pszichózisához - midőn az emberek nem az évektől öregednek meg, hanem: a lelküktől - hozzátartozik, hogy a szívekben kihűlőfélben és kialvófélben van: az életbátorság erénye.

*

...az élet hősiessége nem abban áll, hogy kevés legyen a bajunk, hanem hogy helyén legyen a szívünk...

*

...a lélek a szenvedés árán jut el mélyebb önmagáig.

*

A vigasztalás,a részvét: a legnagyobb emberi művészetek egyike, amire azonban csak a szenvedés tanít meg.

*

A könnyek nem apadtak ki ma sem és nem is fognak kiapadni soha. A szenvedésben mindnyájan testvérek vagyunk, a különbség csak annyi, hogy egyik a száján hordozza a szenvedést, másik a szívében...

*

Aki tagadja, hogy van mennyország: az nézzen bele a saját szívébe, s gondoljon arra a pillanatra, amikor először hajolt a bölcső fölé s onnan egy kicsi madárszív először csicseregte: "Mama!...papa!"...

*

A boldog házasság egész biztosan a legnagyobb jó, amit ember elérhet itt a földön. Az Édenkert másik darabja az igazi barátság: mikor két ember megérti egymást...ó, vigyázzon, őrizze meg az, akinek ebből része jutott...

*

Higyjél el: nem a beteljesedett vágyakban, a megvalósult álmokban, hanem a hűségesen betöltött kötelességekben van adva az élet paradicsoma.

*

...semmi se oly nehéz, oly sötét és reménytelen, - mint ahogy félünk tőle. Az akadályok arra valók, hogy legyőzzük őket és senki se pusztulhat el, aki felismeri, hogy ő maga mit ér.

*

...minden szenvedés végcélja - a lelkünk továbbnevelése...

*

...vannak az emberi szívnek olyan érvei, amiket az ész nem ismer, meg nem ért, s amelyek mégis erősebbek az ész minden szavánál...

*

E szívfutam, e mély benső ölelés, e mindnyájunkban élő vágy, hogy Lélek legyünk egy Lélekkel szemben: a Részvét.

*

A részvét művészete éppen ott kezdődik, mikor meg tudjuk látni, hogy a külsőnk alatt csodálatosan egyformák vagyunk...

*

De te a részvét művésze vagy, aki tudod, hogy ennek a hervadtarcú asszonynak szépségét a viruló gyermekei rabolták el és az édesanya régi szépsége, mint láthatatlan menyasszonykoszorú, ott pihen a lánya szőkén felvillanó hajának selymében.

*

Nekünk nevelnünk kellene magunkat a jóságra - ami nem gyöngeség -, meg kellene tanulnunk látni, hogy megtanuljunk szeretni.

*

Igen, meg kellene tanítanunk ezt a generációt, hogy hintsen mennél több napfényt maga körül ebben a hideg és szeretetlen világban és ne okozzon hiábavaló szenvedést...Meg kellene tanítanunk, hogy gyüjtse magának a letörölt könnyek kincseit és ne engedje berozsdásodni a szíve lakatját,...Meg kellene tanítanunk arra, hogy manapság a legnagyobb dolog jónak maradni, hogy ebben a hideg és kegyetlen világban az a legnagyobb diadal, ha egy tövisekkel borított, viharokkal körülzúgott emberút végén mégis csak azt mondhatom: A szívem - szív maradt...

*

Mi sok mindent tanulunk az iskolában: bölcsészetet és csillagászatot, matematikát és szociológiát, történelmet és nyelveket, de egy tudományt elfelejtünk megtanulni. Meg kellene tanulnunk olvasni a szemekből és arcokból, meg kellene tanulnunk kiolvasni az elsírt könnyeket és néma zokogásokat, meg kellene látnunk a töviskoszorút és vaskoronát, ami annyi ember hordoz fején, fájdalmasan és láthatatlanul. Hány emberrel találkozunk naponta, akinek a szeme könyörgi azt, amit a szája elmondani nem tud. Ó, hány szem könyörgi: adj, testvér, egy vígasztaló szót, adj egy biztos tekintetet, hogy el ne roskadjak...Hány szenvedés hurcolja a maga keresztjét itt előttünk, amelynél oda kellene lépnünk és mondani: "Szólj hozzám,...tárd fel szenvedéseidet, titkos álmaidat...beszélj a könnyeidről!".

*

Az irgalomnak azok a cselekedetei, amelyekhez nem járul a részvét, amikor csak azért teszünk jót, hogy nevünk ott díszelegjen a jótevők névsorában, a díszalbumokban, az újságok jótékonysági rovatásban, - hasonlítanak a karácsonyfa megaranyozott dióihoz, amelyek belül üresek...S hány ilyen üres jócselekedet van itt a világon, amit nem az Istennek adunk, hanem saját személyünk bálványak, kívülről csillogó jócselekedetek, amelyeket ha odafönt, ragyogó magasságokban fölbontanak az angyalok, félredobnak s azt mondják: értéktelen, nincs benne szív! Sajnos, a ma emberéből éppen ez hiányzik: a részvét művészete. Az emberek nem tudják, vagy nem tudják még eléggé, mit jelent az: szeretni.A mi egész életünknek a szerencsétlensége az, hogy lelkünktől elválasztva élünk és nem merünk a bennünk lakó Isten szerint cselekedni. Nem tudjuk, hogy a világon egyetlen dolog van, amiért érdemes élni: a jóság, ha ennek lángja kialszik, nem lesz többé értelme, hogy emberek éljenek a földön...Mindenki annyit élt, amennyit szeretett.

*

Aki szeretetet nem adott - semmit se adott, aki szeretetet nem teremtett - semmit se teremtett. Lehettek annak felhőkarcolói, járhatott Mercedes autón, ha nem tette maga körül szebbé az életet, írassa rá sírkövére: "Hiába éltem!"...Míg aki szeretett, ha nem is volt boldog sohasem - nem élt hiába!

*

Ennek a lelki jégkorszaknak, amiben élünk, a legnagyobb tragédiája: a szeretet haldoklása, a gyöngédség pusztulása, az ember embertartalmának és jóságtartalmának lassú sorvadása.

*

...a lélek lélekre, a szív szívre szomjas, - mindenkiben, a legkeményebb jégpáncél mögött is, ott él a vágy: hogy szeressen - és hogy őt szeressék.

*

 

Az Isten, aki a szívet alkotta, maga is tudja, hogy az ember nem maradhat egyedül vívódásaival, belső küzdelmeivel, - mert a leggazdagabb szív is kimerül, ha a vigasztalást folyton csak önmagából meríti. Még a könnyek is ketten vannak...még a könnynek is van testvére, az ember sem lehet egyedül, mert a legdúsabb lelkű ember se elég önmagának. És mert a szív, minden emberi szív úgy van megöntve, hogy gyógyíthatatlanul, elpusztíthatatlanul vágyódik gyöngédség és szeretet után.

*

Amíg az Észnek a törvénye az, hogy mennél nagyobb horizontokat fogjon át, addig a Szívnek a törvénye, hogy mennél kevesebbet, sőt csak egyetlenegyet öleljen át...

*

Ami az otthont a legmélyebb és legszentebb örömök lelőhelyévé tesz: az a gyerek!...

*

Gyönyört találhatunk az élet más rózsalugasában is, de igazán tiszta és szent örömet, amely felemel, megújít és megáld - csak a családi fészek boldogsága adhat...

*

...az a lakás, amelyben nincs egy kényelmes, dédelgető karosszék, egy hangulatos sarok, egy kedves, meghitt szöglet: az csak hotelszoba - de nem otthon!

*

Beleszövődött az emberek lelkébe a szeretetnek az az utilitáris fogalmazása - mivelhogy szeretlek, te alkalmazkodjál énhozzám. A házasfelek önmagát akarásából származnak azok a sebek, amik először csak kis horzsolások, de lassan begenyesednek, a házasfelek először idegesek lesznek, azután idegenek, először nem értik meg többé egymás szavát, azután nem értik meg egymás szívét, végül a két összeláncolt ember, ahelyett, hogy összenőne, - elnyomorítja egymást...

*

A sok fájdalom közül, ami egy élet alatt végigfáj az emberen: egy sincs, ami oly jeges kínnal markolná össze az ember szívét, mint az egyedülvalóság fájdalma. Borzasztó, mázsanehéz súly az a szívre: érezni, hogy magam vagyok millió és millió ember között, hogy senki sincs, akinek elmondhatnám áttépett szívemet, vagy a boldogság végtelen érzéseit...Miután az ember tragikus magányosságát és egyedülvalóságát egyedül az otthon képes a minimumra csökkenteni, ahol vár valaki, akinek odanyujthatom a sikerem felét, az örömöm felét - igyekezzünk megszerezni az otthon boldogságát, ha még nem volna meg. A harmincadik éven túl az ember szívében már valami keserű kavargás támad, mikor esténként hazamegy s otthon hideg szoba és üres karszék várja és éreznie kell, hogy az élete senki számára se egyetlen és drága. Az ember örök sorsa az, hogy egy szép napon elfogja a nyilvános élet csömöre és be akar vonulni az otthon csöndes birodalmába.

*

A Napot is csak akkor szokták megbecsülni az emberek, ha már lement.

*

...a szeretet vagy örök, vagy egyáltalában nem szeretet.

*

 

Sok embernek egyetlen igazán nagy ellensége van: önönmaga.

*

A sok magátkelletésnek a vége az, hogy a modern leány ruhásszekrényében sokféle ruha lóg: van ott téli és nyári ruha, sport- és báli ruha, otthoni és szalónruha, tánc- és fürdőruha, csak egyfajta ruha hiányzik: a "menyasszonyi".

*

...mikor az embernek kevés a pénze, akkor ő parancsol a pénzének, - ha sok a pénze: a pénz parancsol neki.

*

Mindenki dúsgazdag, aki beéri azzal, amije van!...

*

Könnyebb megmérni a tenger mélységét a legmélyebb ponton, mint felmérni egyetlen szívnek öbleit.

*

Az embereket egyetlen dologgal lehet megváltani: szeretni kell tudni őket!

*

Végül szeressük a lélekápolás legművészibb eszközét: a csöndet, a hallgatást, ami Anyja az okos gondolatoknak...

*

"Ha megadatott, hogy leszállj lelkedben az angyalok által lakott mélységekig: az, ami mindenekfölött emlékeztetni fog egy mélyen szeretett lényre, nem a szavak, amelyeket mondott, nem a beszéd, mely elrepült, vagy a mozdulatok, amiket tett, hanem a Csönd, amelyet vele együtt éltél keresztül."

 *