Könyv sztorik

Pitigrilli
Kokain
1921

 

*
Hogy képesek legyünk másokat meggyőzni, mindenekelőtt önmagunkat kell meggyőznünk.

*

A nők olyanok a szívünkben, mint a falragaszok. Hogy eltüntessük az elsőt, nem kell más, minthogy ráragasszunk egy másodikat, amely tökéletesen eltakarja. Talán helyenként, ha puha még a csiríz és nedves a papír, a másodikon homályosan átütnek az első körvonalai, színfoltjai. De kis idő múlva már nyoma sem látszik. És ha aztán lekaparják a másodikat, harmadikat, negyediket, velük együtt lejön az első is. Az emlékezetünk és a szívünk olyan csupasz marad, mint a fal.

*
Mindig éreznünk kell, hogy még alattunk is van valaki, aki nálunknál nyomorultabb.

*
A semmi, ami mindennél súlyosabb.

*
Ahhoz, hogy az ember erőteljesen képviselhessen bizonyos meggyőződést, szükséges, hogy semmiféle meggyőződése se legyen.

*
Milyen unalmas kényszer: mosolyogni a nőkre, arra törekedni, hogy kicsit különbek legyünk, mint az emberek nagy része. Pedig mi is, akik azon igyekszünk, hogy mások legyünk, mint a többiek és nagy kerülőket teszünk, hogy ne legyünk kénytelenek a rendes úton járni, végül ugyanoda jutunk, ahová a középszerűek is elérnek, a járt ösvényen. Az élet nem más, mint amely összeköti Á-t a B-vel. Ez a vonal csupán a halva vagy a hülyén születettek számára egyenes. A csak kevéssé inteligens ember számára az ív hajlása alig észrevehető. A nagyon inteligensek számára ez a hajlás eléri a maximumot, a lelki szegények íve majdnem egyenes, ők kevés görbülettel érnek el Á-tól B-ig. A szellemi arisztokraták, a különcök, az excentrikusok, akik mindig valami újat keresnek, olyat, mint ami elüt a hétköznapitól, lassabban jutnak el oda, de végül nagy elhajlásokkal mégis csak arra a pontra érnek, amely felé a kisemberek tétovázás nélkül, egyenesen haladnak. Az egyszerű és rendkívüli ember közt csupán az ív hajlásának mértékében van különbség. Aki kigúgyolta a házasságot, mert szomjasan vágyódott szabadság és kaland után, egy szép napon végül is irigyelni fogja azt, aki korán megházasodott és gyermekekkel szaporította az emberiséget. Aki váratlan meglepetésekben gazdag életet választott a maga számára, amelyben szeszélyesen váltakozott a nyomor és a gazdagság, a bőség és az éhség, egy szép napon siratni fogja, hogy annak idején nem lett belőle közönséges kishivatalnok. Azt hiszem, hogy a nagy színésznő alapjában irigyli a derék családanyát, aki egész nap piszkos gyerekeit veri és mosdatja. A nagy politikus, aki utat szab a történelemnek, tulajdonképpen sajnálja, hogy nem lett belőle falusi tanító vagy állomásfőnök.

*
Nem fogok arra törekedni, hogy a tömeg bálványa váljék belőlem. A tömeg csak azt szereti, aki szórakoztatja és szolgálja. De ahhoz, hogy szórakoztassuk, az is szükséges, hogy szeressük. Én senkit sem szeretek, legkevésbé a tömeget, mert a tömeg nagyjából olyan mint a nő: elárulja azt, aki jó hozzá.

*
Negyvenéves volt: ez a legszörnyűbb életkor. Az öreg embert nem kell sajnálni, mert már öreg. A halottat nem kell sajnálni, mert már meghalt. Csak az a sajnálatraméltó, aki lassan közeledik az öregséghez, a halálhoz. Negyven esztendő! Erről a korról mindig a hullámvasút jut eszembe. Hegyről föl-le kanyargó sínpáron fut a kocsi: az emelkedés után lejtő következik, aztán ismét emelkedés. Az emelkedés legmagasabb pontján, egy méternyire a csúcstól, a kis kocsi, amely mindazt az energiát, amit lefelé száguldás közben gyűjtött, már elhasználta a meredeken, tétován lassít egy pillanatra, mintha nem volna képes megmászni a csúcsot, vagy mintha félne a lejtőtől, amely a túloldalon vár rá. A negyvenéves ember ezt a tétova, bizonytalan pillanatot éli: életének száguldása lasúbb lesz, a csúcs felé közeledik, de a lejtő, amelyet még nem lát, csak sejt, megrémíti, megdermeszti.

*
Azok az emberek, akik mindenféle pincehelyiségekben  táncolnak, hogy kölcsönösen izgassák egymás idegeit, azt hiszik, szórakoznak. Közben a láz tombolásában nem veszik észre, hogy nem egyebek, mint tehetetlen eszközök a természet kezében, amely csupán a fajfenntartás érdekében nyújtja nekik a tánc ingerét.

*
...rájöttem, hogy mi a szerelem. Édes méreg, amivel az a nő mérgez bennünket, akit szeretünk. Bizonyos idő múlva szervezetünk telítődik a méreggel, immunissá válik és attól a perctől kezdve semmiféle hatással sincs ránk többé a nő.

*
Egyszerűen: a mai kor fiai vagyunk és nem valami kivételes három lény, aki azért találkozott, hogy rendkívüli triumvirátust alkosson. De talán tévedek, amikor azt mondom, hogy a mérgek tettek bennünket olyanná, amilyenek vagyunk. Inkább azt hiszem, hogy lényünk olyan, hogy kénytelenek voltunk ezekhez a mérgekhez folyamodni. Akárhogy áll is a dolog, boldog vagyok, hogy mérgezhetem magamat. És ostobaság volna, ha nem tenném, miután ez némi örömet szerez nekem. Ha fél liter alkohol elég ahhoz, hogy eloszlassa a szomorúságomat és szemem előtt átformálja ennek a mocskos világnak a képét és ha ahhoz, hogy fél liter alkoholt kaphassak, nem kell egyebet tennem, mint egy csengőgombot megnyomni, ugyan mért fosztanám meg magam az élvezettől? Ha a dolog fájdalmas volna, akkor még gondolkodóba ejtene. Hogy az ember megszabaduljon mindazoktól a szenvedésektől, amelyeket a szerelem okoz, elég, ha aláveti magát bizonyos műtétnek. De ez fájdalmas dolog. Különben is a sebészi beavatkozásnak a kimenetele mindig bizonytalan. Az alkohol hatását viszont magam szabályozhatom és mégis ugyanazt a célt érem el vele: semmi sem bánt, semmi sem szomorít el. Tudom, hogy mindenki lenéz ezért, de én mégis tovább iszom, mert ez az öt vagy hat pohár konyak jóleső érzéssel tölt el és ennek köszönhetem, hogy ha sértegetnek, derűsen mosolygok, mintha bókokkal halmoznának el és a fájdalmak, ha nem is változnak gyönyörűséggé, legalább közömbössé enyhülnek számomra. A dolgok valósága fölé emelkedem és arról a magaslatról nézem őket, amely már egy szinten van az irónia magaslatával. Van-e szebb, mint sétálni az utcán, elmenni valaki mellett, anélkül, hogy megismerném és állandó mámorban élni? Az ostobák azt mondják, hogy tönkreteszem magam. Szerintem azok a buták, akik féltékenyen őrzik azt a haszontalan és fölösleges valamit, ami az élet. /Tito/

*
 Irigylésre méltó a lepkék halála, mert holtan is ugyanolyan szépek maradnak, amilyenek az életben voltak. Hiszen láthatják őket, tűvel átszurva, a lepkegyűjteményekben: olyanok, mintha élnének. Ezer színben ragyog a szárnyuk.

*
- Mindig így tesztek. Megtagadjátok magatokat olyan férfiaktól, akik szeretnek, hogy odaadjátok magatokat valakinek, aki nem érdemel meg. /Tito/
- Érdem? Mi köze ennek a dologhoz? Nem azért adtam oda magam. Mi nők, nem azért adjuk oda magunkat, hogy jutalmazzunk, vagy hogy ellenszolgáltatást nyújtsunk, Isten tudja, micsoda érdemekért. Hanem csak azért, mert szükségét érezzük, hogy odaadjuk magunkat. /Maud/

*
Maud végtelen egyszerűséggel mondja el azt, amit általában bűnnek neveznek. És ez az egyszerűség mintha fehérre mosná, minden salaktól megtisztítaná a vétket.

*
Azt hiszem, hogy minden okos emberben két ellenkező felfogású, ellenkező ízlésű, ellenkező gondolkozású ember él. Művész abból lesz, akiben ez a két egyéniség annyira elkülönül egymástól, hogy az egyik bírálgatni képes a másikat, orvoslást tud ajánlani bajaira, meg tudja növelni a vétkeit, ha azok szépek, ápolni az erényeit, ha azok nem unalmasak. /Tito/

*
 A két lény, aki bennem él, olyan módon kritizálja egymást, úgy küzdenek és dulakodnak, hogy végül is megutálom önmagamat. És ha az ember eljut erre a pontra akkor kezdi belátni, milyen hasztalan minden. /Tito/

*
Most már nem volt érintetlen rügy. Mire Tito viszontlátta, nyílott virág lett belőle, nyílott virág, amely, miután gomblyukból hálószobába, onnan pedig garni szállodába került, immár sok férfi ujjlenyomatát hordozta a szirmain. Ez elég volt ahhoz, hogy felébressze Titoban a múltra való gyötrő féltékenységet, a keserűséget, hogy nem ő volt az első, hogy nem ő volt az egyetlen, a gyűlöletet a férfiak iránt, akik elvették tőle Maudot, a gyűlöletet Maud iránt, aki odaadta magát, a gyűlöletet az idő iránt, amely megmásíthatatlanná kristályosította a valóságot, a gyűlöletet a valóság iránt, amelyet nem lehetett megváltoztatni, de mégis leginkább az idő iránt, amely elmúlt és amelyet nem lehet visszahozni. 
Nincs szőrnyűbb gyötrelem, mint hogy nem szállhatunk vissza az időben, mikor csodát szeretnénk tenni, hogy eljuthassunk annak a nőnek ifjúságához vagy lányságához, akit olyankor kezdtünk szeretni, mikor már nem volt lány, mikor már sokan szerették.
És ilyenkor két kézzel kapaszkodunk a tovaszálló időbe, mint száguldó gyorsvonat utolsó kocsijának hátcsójába. Csak úgy nyeljük a még hátralevő utat, megesküszünk, hogy mindvégig kitartunk: ha már nem hívhatjuk vissza a múltat, legalább a jövőt akarjuk biztosítani a magunk számára.
De tudjuk, hogy az egész hátralévő élet értéktelen semmiség az ifjúságnak ahhoz a néhány hónapjához képest, amelyet az a nő, akit szeretünk, másnak ajándékozott. Fényképei, amelyek a múltban készültek, elárulják nekünk, hogy akkor nem volt olyan szép, nem volt olyan kifinomult, nem volt olyan csábító, mint most; és mégis azt a másik énjét kívánjuk, amelyet a régi fényképek tükröznek.

*
A szerelem is, ha mindjárt születése pillanatában tudomást veszünk róla, megakad a fejlődésben. Néha visszaszívja magába a föld.

*
A pénz csak akkor szennyezi be az ember kezét, ha kevés, nagy mennyiségben éppen ellenkezőleg, tisztára mossa.

*
...nem szükséges pelenkát adni a szavakra.

*
...hűtlenség szempontjából a férfi szíve olyan, mint a lakkcipő. Minden az első alkalomtól függ. Ha az első alkalommal nem repedezik össze, többé semmi baja sem lesz. /Maud/

*
Én azért szeretlek, mert felszívódtál a bőrömbe... /Tito/

*
...inkább beletörődöm, hogy holnap és aztán mindig egyedül leszek, elhagyottan, minthogy lemondjak arról az örömről, ami ma éjszaka vár. A magány kísérte nem olyan félelmetes, mint a lemondás közvetlen valósága. /Maud/

*
Az asszonyok bőre nagyon érzékeny azokra a csípésekre, amelyek a szeretőjüket érik.

*
- De éppen olyan tévedés azt hinni, hogy akinek sok nővel volt dolga, alaposan ért a nő lélektanához, mint azt képzeli, hogy a múzeumi ajtónálló kitűnő műkritikus lehet. Tulajdonképpen mi kell ahhoz, hogy egy nőt meghódítsunk? Semmi. Elég, ha engedjük, hogy ő hódítson meg. Mert a férfi sosem választ. Azt hiszi, hogy ő választ, de voltaképpen őt választják. Ha egy férfi egy nőnek udvarol, ez nem azt jelenti, hogy a meghódítására törekszik, hanem hogy egyszerűen belement egy olyan helyzetbe, aminek csupán az lehet a vége, hogy el kell fogadnia a nőt. Bebizonyítsam? Figyelje meg az állatokat. Majdnem mindig szebb a hím, mint a nőstény. Mit jelent ez? Hogy nem a hím választ, hanem őt választják. A nőstényben nincs kereslet, tehát nincs szükség arra, hogy szépítse magát. A hím annál inkább: nézze meg a paradicsommadarat, milyen ragyogó. És a nősténye milyen nyomorúságos. /Tito/
- Igaz, de a legnehezebb feladat nem abban áll, hogy egy nőt meghódítsunk, hanem hogy szakítsunk vele.
- Tévedés - felelte Tito. - A férfi sose hagyja el a nőt, hanem egyszerűen olyan helyzetet teremt, hogy a nő kénytelen legyen elhagyni. De ha mégis vannak kivételes esetek, amikor a férfi mindenáron el akarja tépni a terhes láncokat és nincs rá módja, van egy biztos útja, hogy elegánsan távozhassék. A következő: mondja ezt a nőnek váratlanul, minden előkészítés nélkül, fenyegető hangon: "Mindent tudok!" /Tito/

*
A féltékenység láz, amely következetlen agyunk ostoba, alaptalan izgalmában gyökerezik.

*
...akinek már nincsenek vágyai, aki már semmire sem kiváncsi, az olyan, mintha meghalt volna. 

*
A mai élet nem más, mint a szenvedélyek nagy hajtóvadászata.

*
Valamennyien önmagunkat gyilkoljuk, mindegyikünk más és más módon, és meghalunk akkor is, ha a szívünk még tovább dobog. /Tito/

*
Körülöttem milliárdos asszonyok, kivágott estélyi öltözetben, amely úgyszólván csupán szalagból és briliánsból áll, sugárzó szép asszonyok, akik erre az alkalomra rengeteg ékszert öltöttek fel és rengeteg esztendőt vetkőztek le. /Tito/

*
...az első szerelem: sose felejtjük el és mindig úgy tűnik fel előttünk, mintha az lett volna az igazi.

*
...az asszony, ha szeret, minden áldozatot hajlandó meghozni érted, de ha már nem szeret, minden aljasságra kapható, hogy kiélje gonoszságát. Képes arra, hogy rágalmakat találjon ki, intrikákat szőjjön, ellened irányuló cselszövésben segítőtárs legyen.

*
Boldogok azok, akik unatkoznak, mert ők sajnálkozás nélkül hagyják el az életet.

*
A késői bánkódás a leghaszontalanabb dolog a világon.

*

"A könyv végefele néztem utána, hogy mit is olvasok. Ez a mű az író leghíresebbje. Sokszor "beleszól" a történetbe, többször visszaköszön 1-1 mondat. Meglepett, tetszett.
Tito mindvégig keresett valamit. Talán a sorsát, talán a maga kokaináját. De a szerelme sose volt hű hozzá. Soha.
A könyv többször utal arra, hogy mi nők mennyire cédák tudunk lenni. 
Valóban így van ez?

Bárcsak tudnék 1 ellenpéldát...
2023.03."