Könyv sztorik

 

Perlaky Lajos 
Életbátorságra vezető kalauz 

1932

 

"Régen minden jobb volt. - Sose értettem ezt gyerekfejjel. De hogyan is, hiszen alig volt mögöttem pár év. Most 34 van mögöttem és egyre tisztábban látom a képet. Ez a könyv lassan 100 éves, izgatottan várom, régen mit jelentett az életbátorság. Talán, vagyis nagyon remélem, tanulhatok belőle és alkalmazhatom ebben a kegyetlenül rohanó és rothadó világban."

 

 

*

A mai kor pszichózisához - midőn az emberek nem az évektől öregednek meg, hanem: a lelküktől - hozzátartozik, hogy a szívekben kihűlőfélben és kialvófélben van: az életbátorság erénye.

*

...az élet hősiessége nem abban áll, hogy kevés legyen a bajunk, hanem hogy helyén legyen a szívünk...

*

...a lélek a szenvedés árán jut el mélyebb önmagáig.

*

A vigasztalás,a részvét: a legnagyobb emberi művészetek egyike, amire azonban csak a szenvedés tanít meg.

*

A könnyek nem apadtak ki ma sem és nem is fognak kiapadni soha. A szenvedésben mindnyájan testvérek vagyunk, a különbség csak annyi, hogy egyik a száján hordozza a szenvedést, másik a szívében...

*

Aki tagadja, hogy van mennyország: az nézzen bele a saját szívébe, s gondoljon arra a pillanatra, amikor először hajolt a bölcső fölé s onnan egy kicsi madárszív először csicseregte: "Mama!...papa!"...

*

A boldog házasság egész biztosan a legnagyobb jó, amit ember elérhet itt a földön. Az Édenkert másik darabja az igazi barátság: mikor két ember megérti egymást...ó, vigyázzon, őrizze meg az, akinek ebből része jutott...

*

Higyjél el: nem a beteljesedett vágyakban, a megvalósult álmokban, hanem a hűségesen betöltött kötelességekben van adva az élet paradicsoma.

*

...semmi se oly nehéz, oly sötét és reménytelen, - mint ahogy félünk tőle. Az akadályok arra valók, hogy legyőzzük őket és senki se pusztulhat el, aki felismeri, hogy ő maga mit ér.

*

...minden szenvedés végcélja - a lelkünk továbbnevelése...

*

...vannak az emberi szívnek olyan érvei, amiket az ész nem ismer, meg nem ért, s amelyek mégis erősebbek az ész minden szavánál...

*

E szívfutam, e mély benső ölelés, e mindnyájunkban élő vágy, hogy Lélek legyünk egy Lélekkel szemben: a Részvét.

*

A részvét művészete éppen ott kezdődik, mikor meg tudjuk látni, hogy a külsőnk alatt csodálatosan egyformák vagyunk...

*

De te a részvét művésze vagy, aki tudod, hogy ennek a hervadtarcú asszonynak szépségét a viruló gyermekei rabolták el és az édesanya régi szépsége, mint láthatatlan menyasszonykoszorú, ott pihen a lánya szőkén felvillanó hajának selymében.

*

Nekünk nevelnünk kellene magunkat a jóságra - ami nem gyöngeség -, meg kellene tanulnunk látni, hogy megtanuljunk szeretni.

*

Igen, meg kellene tanítanunk ezt a generációt, hogy hintsen mennél több napfényt maga körül ebben a hideg és szeretetlen világban és ne okozzon hiábavaló szenvedést...Meg kellene tanítanunk, hogy gyüjtse magának a letörölt könnyek kincseit és ne engedje berozsdásodni a szíve lakatját,...Meg kellene tanítanunk arra, hogy manapság a legnagyobb dolog jónak maradni, hogy ebben a hideg és kegyetlen világban az a legnagyobb diadal, ha egy tövisekkel borított, viharokkal körülzúgott emberút végén mégis csak azt mondhatom: A szívem - szív maradt...

*

Mi sok mindent tanulunk az iskolában: bölcsészetet és csillagászatot, matematikát és szociológiát, történelmet és nyelveket, de egy tudományt elfelejtünk megtanulni. Meg kellene tanulnunk olvasni a szemekből és arcokból, meg kellene tanulnunk kiolvasni az elsírt könnyeket és néma zokogásokat, meg kellene látnunk a töviskoszorút és vaskoronát, ami annyi ember hordoz fején, fájdalmasan és láthatatlanul. Hány emberrel találkozunk naponta, akinek a szeme könyörgi azt, amit a szája elmondani nem tud. Ó, hány szem könyörgi: adj, testvér, egy vígasztaló szót, adj egy biztos tekintetet, hogy el ne roskadjak...Hány szenvedés hurcolja a maga keresztjét itt előttünk, amelynél oda kellene lépnünk és mondani: "Szólj hozzám,...tárd fel szenvedéseidet, titkos álmaidat...beszélj a könnyeidről!".

*

Az irgalomnak azok a cselekedetei, amelyekhez nem járul a részvét, amikor csak azért teszünk jót, hogy nevünk ott díszelegjen a jótevők névsorában, a díszalbumokban, az újságok jótékonysági rovatásban, - hasonlítanak a karácsonyfa megaranyozott dióihoz, amelyek belül üresek...S hány ilyen üres jócselekedet van itt a világon, amit nem az Istennek adunk, hanem saját személyünk bálványak, kívülről csillogó jócselekedetek, amelyeket ha odafönt, ragyogó magasságokban fölbontanak az angyalok, félredobnak s azt mondják: értéktelen, nincs benne szív! Sajnos, a ma emberéből éppen ez hiányzik: a részvét művészete. Az emberek nem tudják, vagy nem tudják még eléggé, mit jelent az: szeretni.A mi egész életünknek a szerencsétlensége az, hogy lelkünktől elválasztva élünk és nem merünk a bennünk lakó Isten szerint cselekedni. Nem tudjuk, hogy a világon egyetlen dolog van, amiért érdemes élni: a jóság, ha ennek lángja kialszik, nem lesz többé értelme, hogy emberek éljenek a földön...Mindenki annyit élt, amennyit szeretett.

*

Aki szeretetet nem adott - semmit se adott, aki szeretetet nem teremtett - semmit se teremtett. Lehettek annak felhőkarcolói, járhatott Mercedes autón, ha nem tette maga körül szebbé az életet, írassa rá sírkövére: "Hiába éltem!"...Míg aki szeretett, ha nem is volt boldog sohasem - nem élt hiába!

*

Ennek a lelki jégkorszaknak, amiben élünk, a legnagyobb tragédiája: a szeretet haldoklása, a gyöngédség pusztulása, az ember embertartalmának és jóságtartalmának lassú sorvadása.

*

...a lélek lélekre, a szív szívre szomjas, - mindenkiben, a legkeményebb jégpáncél mögött is, ott él a vágy: hogy szeressen - és hogy őt szeressék.

*

 

Az Isten, aki a szívet alkotta, maga is tudja, hogy az ember nem maradhat egyedül vívódásaival, belső küzdelmeivel, - mert a leggazdagabb szív is kimerül, ha a vigasztalást folyton csak önmagából meríti. Még a könnyek is ketten vannak...még a könnynek is van testvére, az ember sem lehet egyedül, mert a legdúsabb lelkű ember se elég önmagának. És mert a szív, minden emberi szív úgy van megöntve, hogy gyógyíthatatlanul, elpusztíthatatlanul vágyódik gyöngédség és szeretet után.

*

Amíg az Észnek a törvénye az, hogy mennél nagyobb horizontokat fogjon át, addig a Szívnek a törvénye, hogy mennél kevesebbet, sőt csak egyetlenegyet öleljen át...

*

Ami az otthont a legmélyebb és legszentebb örömök lelőhelyévé tesz: az a gyerek!...

*

Gyönyört találhatunk az élet más rózsalugasában is, de igazán tiszta és szent örömet, amely felemel, megújít és megáld - csak a családi fészek boldogsága adhat...

*

...az a lakás, amelyben nincs egy kényelmes, dédelgető karosszék, egy hangulatos sarok, egy kedves, meghitt szöglet: az csak hotelszoba - de nem otthon!

*

Beleszövődött az emberek lelkébe a szeretetnek az az utilitáris fogalmazása - mivelhogy szeretlek, te alkalmazkodjál énhozzám. A házasfelek önmagát akarásából származnak azok a sebek, amik először csak kis horzsolások, de lassan begenyesednek, a házasfelek először idegesek lesznek, azután idegenek, először nem értik meg többé egymás szavát, azután nem értik meg egymás szívét, végül a két összeláncolt ember, ahelyett, hogy összenőne, - elnyomorítja egymást...

*

A sok fájdalom közül, ami egy élet alatt végigfáj az emberen: egy sincs, ami oly jeges kínnal markolná össze az ember szívét, mint az egyedülvalóság fájdalma. Borzasztó, mázsanehéz súly az a szívre: érezni, hogy magam vagyok millió és millió ember között, hogy senki sincs, akinek elmondhatnám áttépett szívemet, vagy a boldogság végtelen érzéseit...Miután az ember tragikus magányosságát és egyedülvalóságát egyedül az otthon képes a minimumra csökkenteni, ahol vár valaki, akinek odanyujthatom a sikerem felét, az örömöm felét - igyekezzünk megszerezni az otthon boldogságát, ha még nem volna meg. A harmincadik éven túl az ember szívében már valami keserű kavargás támad, mikor esténként hazamegy s otthon hideg szoba és üres karszék várja és éreznie kell, hogy az élete senki számára se egyetlen és drága. Az ember örök sorsa az, hogy egy szép napon elfogja a nyilvános élet csömöre és be akar vonulni az otthon csöndes birodalmába.

*

A Napot is csak akkor szokták megbecsülni az emberek, ha már lement.

*

...a szeretet vagy örök, vagy egyáltalában nem szeretet.

*

 

Sok embernek egyetlen igazán nagy ellensége van: önönmaga.

*

A sok magátkelletésnek a vége az, hogy a modern leány ruhásszekrényében sokféle ruha lóg: van ott téli és nyári ruha, sport- és báli ruha, otthoni és szalónruha, tánc- és fürdőruha, csak egyfajta ruha hiányzik: a "menyasszonyi".

*

...mikor az embernek kevés a pénze, akkor ő parancsol a pénzének, - ha sok a pénze: a pénz parancsol neki.

*

Mindenki dúsgazdag, aki beéri azzal, amije van!...

*

Könnyebb megmérni a tenger mélységét a legmélyebb ponton, mint felmérni egyetlen szívnek öbleit.

*

Az embereket egyetlen dologgal lehet megváltani: szeretni kell tudni őket!

*

Végül szeressük a lélekápolás legművészibb eszközét: a csöndet, a hallgatást, ami Anyja az okos gondolatoknak...

*

"Ha megadatott, hogy leszállj lelkedben az angyalok által lakott mélységekig: az, ami mindenekfölött emlékeztetni fog egy mélyen szeretett lényre, nem a szavak, amelyeket mondott, nem a beszéd, mely elrepült, vagy a mozdulatok, amiket tett, hanem a Csönd, amelyet vele együtt éltél keresztül."

 *

 

 

 

Bárdos Pál
Sose lesz vége ennek a napnak
1985





*
...azért álmodsz bíróságról, mert úgy érzed, feltételesen vagy szabadlábon. Ez a huszadik század életérzése.

*

Reggel van, ilyenkor csak jobb egy kicsit. Az esti gondolatok a legrosszabbak. Különösen télen, mikor korán sötétedik, és a homállyal együtt sűrűsödik a szorongás. Reggel aztán megkönnyebbül az ember. Világosabbak a dolgok. Bár a tények ugyanazok - de csak más az, szorongás nélkül, kipihenten, reménykedőn. Hosszú a nap. Elméletileg jó is történhet velünk.

*
A haldoklókért, a halálraítéltekért, a menthetetlenekért mindent megtesz a magas tudomány. Ott az infúzió, a transzfúzió, a sok antibiotikum, a szörcsögő gépezetek, a csövek, katéterek, protézisek, van művese, műszív, műember, műhumanizmus. De mi lesz az élőkkel, tanár úr? A halált már meg tudjuk hosszabbítani. Most az életet kellene, nem?

*
A gyakoriság mindent megszokottá tesz, talán a halálunkat is csak azért vesszük annyira a szívünkre, mert egy van belőle.

*
A gyűlölet a legolcsóbb kábítószer. Amíg mást gyűlölsz, nem a saját sorsoddal foglalkozol.

*
- A múlt nincs. Volt. Elmúlt. A fénykép csak trükk. Csalás. A modern világ nagy illúziója. A pillanat az pillanat. Nem állíthatjuk meg. 
- A múlt nincs? Már hogyne lenne!? Különben miért ülnél itt, miért jöttél volna éppen hozzánk? Alig láttunk az érettségi óta. Mégis eljöttél, és mi örülünk neked. Ezt teszi a múlt. Vagyis a múlt is van.

*
- ...hiába indultatok olyan fényesen annak idején. Valamit nem tudtok.
- Ugyan mit?
- Hízelegni.
- Kinek?
- Mindenkinek. Az egész világnak. A púpos púpját ki kell egyenesíteni. A kancsal szemét helyre tenni. Ez az eljárás végigvonul a festészet történetén. A király legyen kicsit nagyobb, mint a többiek. A donátor lehet pici, de nem lehet csúnya. A mecénás pedig szép. Ez alapszabály.

*
Az a költő, akit sokan annak tartanak.

*
- Valaha a költészet létmagyarázat volt.
- Máma csak egy létmagyarázat van. Élni, ahogy lehet.
- És ha valaki épp úgy nem szeret élni?
- Magára vessen. A világ jó, csak mi lehetünk ostobák...Most mit bámultok rám? Én mindig elfogadó típus voltam. Süt a nap, jó, esik, az is jó. Inkább szenvednem kellene, hogy még mindig nem én csinálom az időjárást? Minden szükségszerű - tanultuk az iskolában. Azért történik úgy, ahogy történik, mert úgy kell történnie.
- És sosem unod a fenenagy szükségszerűséget? 
- Már hogyne unnám? Olyankor elhajlok, és amíg iszom, addig jó, mert részeg vagyok, másnap jó, mert másnapos vagyok, és az olyan pocsék, hogy nem tudok közben foglalkozni a világgal. És ez egyben azt is mutatja, hogy mi a ti hibátok. Az aszkézis. Az, hogy mindenáron szellemi lények akartok maradni egy olyan világban, amely nem kedveli, mit nem kedveli? nem tűri az ilyen deviáns viselkedést. Bohócot csináltok magatokból. Tulajdonképpen a ti nagy aszkézisetek semmi más, mint nyárspolgári konformizmus. Arról van szó, hogy nem mertek kirúgni a hámból.

*
Ami történt, megtörtént. Majd egy kései kor történelemkönyve fejlődésnek fogja nevezni. Bár felőlem hanyatlásnak is nevezheti, ha már nem élek. Egyszerűen arról van szó, hogy a világ változik körülöttünk, ti meg beleragadtatok egy szerepbe. A jó öreg európai szerepjátszás. Don Quijote, Don Juan, Faust, Hamlet...Nem veszed észre, hogy ezek fölött a jelmezek fölött eljárt az idő? Nincs már nagyság, ennélfogva nincs tragikum. Két porszem véletlen összeütközése a csillagközi térben...Kár nagy ügyet csinálni belőle. A művészet meghalt. Átadta helyét az iparnak. Fogyasztási ipar. Szórakoztatási szolgáltatás. Szóma, ha mondom...Kulcszsava az, hogy "új". Ahogy csak az új autó, mosógép, televízió eladható. A politika meg külön szakma, ebbe bele kell nyugodnotok. Az is csak egy mesterség. Nem a művészetre tartozik, milyen az ájer Dániában. Nem mondom, hogy Hamlet szerepe nem volt valaha tiszteletre méltó, csak ma már nincsen értelme. Állandóan szaglásztok, mi bűzlik Dániában. Büdös van. Jó, kész, el van intézve. Akinek büdös, ne szagolja.

*

"2023-as újévi fogadalmam, hogy amit elkezdek olvasni, azt ki is olvasom, nem hanyagolom el. Mostanában a napjaim olyanok, mint ebbe a könyvbe...Harmadik nekifutásra sikerült kiolvasni. Remélem a következő könyv segít kiszabadulni. - 2023.02."