Könyv sztorik

Rezi•  2023. május 24. 20:58

Könyv Sztori 3.

 

Perlaky Lajos 
Életbátorságra vezető kalauz 

1932

 

"Régen minden jobb volt. - Sose értettem ezt gyerekfejjel. De hogyan is, hiszen alig volt mögöttem pár év. Most 34 van mögöttem és egyre tisztábban látom a képet. Ez a könyv lassan 100 éves, izgatottan várom, régen mit jelentett az életbátorság. Talán, vagyis nagyon remélem, tanulhatok belőle és alkalmazhatom ebben a kegyetlenül rohanó és rothadó világban."

 

 

*

A mai kor pszichózisához - midőn az emberek nem az évektől öregednek meg, hanem: a lelküktől - hozzátartozik, hogy a szívekben kihűlőfélben és kialvófélben van: az életbátorság erénye.

*

...az élet hősiessége nem abban áll, hogy kevés legyen a bajunk, hanem hogy helyén legyen a szívünk...

*

...a lélek a szenvedés árán jut el mélyebb önmagáig.

*

A vigasztalás,a részvét: a legnagyobb emberi művészetek egyike, amire azonban csak a szenvedés tanít meg.

*

A könnyek nem apadtak ki ma sem és nem is fognak kiapadni soha. A szenvedésben mindnyájan testvérek vagyunk, a különbség csak annyi, hogy egyik a száján hordozza a szenvedést, másik a szívében...

*

Aki tagadja, hogy van mennyország: az nézzen bele a saját szívébe, s gondoljon arra a pillanatra, amikor először hajolt a bölcső fölé s onnan egy kicsi madárszív először csicseregte: "Mama!...papa!"...

*

A boldog házasság egész biztosan a legnagyobb jó, amit ember elérhet itt a földön. Az Édenkert másik darabja az igazi barátság: mikor két ember megérti egymást...ó, vigyázzon, őrizze meg az, akinek ebből része jutott...

*

Higyjél el: nem a beteljesedett vágyakban, a megvalósult álmokban, hanem a hűségesen betöltött kötelességekben van adva az élet paradicsoma.

*

...semmi se oly nehéz, oly sötét és reménytelen, - mint ahogy félünk tőle. Az akadályok arra valók, hogy legyőzzük őket és senki se pusztulhat el, aki felismeri, hogy ő maga mit ér.

*

...minden szenvedés végcélja - a lelkünk továbbnevelése...

*

...vannak az emberi szívnek olyan érvei, amiket az ész nem ismer, meg nem ért, s amelyek mégis erősebbek az ész minden szavánál...

*

E szívfutam, e mély benső ölelés, e mindnyájunkban élő vágy, hogy Lélek legyünk egy Lélekkel szemben: a Részvét.

*

A részvét művészete éppen ott kezdődik, mikor meg tudjuk látni, hogy a külsőnk alatt csodálatosan egyformák vagyunk...

*

De te a részvét művésze vagy, aki tudod, hogy ennek a hervadtarcú asszonynak szépségét a viruló gyermekei rabolták el és az édesanya régi szépsége, mint láthatatlan menyasszonykoszorú, ott pihen a lánya szőkén felvillanó hajának selymében.

*

Nekünk nevelnünk kellene magunkat a jóságra - ami nem gyöngeség -, meg kellene tanulnunk látni, hogy megtanuljunk szeretni.

*

Igen, meg kellene tanítanunk ezt a generációt, hogy hintsen mennél több napfényt maga körül ebben a hideg és szeretetlen világban és ne okozzon hiábavaló szenvedést...Meg kellene tanítanunk, hogy gyüjtse magának a letörölt könnyek kincseit és ne engedje berozsdásodni a szíve lakatját,...Meg kellene tanítanunk arra, hogy manapság a legnagyobb dolog jónak maradni, hogy ebben a hideg és kegyetlen világban az a legnagyobb diadal, ha egy tövisekkel borított, viharokkal körülzúgott emberút végén mégis csak azt mondhatom: A szívem - szív maradt...

*

Mi sok mindent tanulunk az iskolában: bölcsészetet és csillagászatot, matematikát és szociológiát, történelmet és nyelveket, de egy tudományt elfelejtünk megtanulni. Meg kellene tanulnunk olvasni a szemekből és arcokból, meg kellene tanulnunk kiolvasni az elsírt könnyeket és néma zokogásokat, meg kellene látnunk a töviskoszorút és vaskoronát, ami annyi ember hordoz fején, fájdalmasan és láthatatlanul. Hány emberrel találkozunk naponta, akinek a szeme könyörgi azt, amit a szája elmondani nem tud. Ó, hány szem könyörgi: adj, testvér, egy vígasztaló szót, adj egy biztos tekintetet, hogy el ne roskadjak...Hány szenvedés hurcolja a maga keresztjét itt előttünk, amelynél oda kellene lépnünk és mondani: "Szólj hozzám,...tárd fel szenvedéseidet, titkos álmaidat...beszélj a könnyeidről!".

*

Az irgalomnak azok a cselekedetei, amelyekhez nem járul a részvét, amikor csak azért teszünk jót, hogy nevünk ott díszelegjen a jótevők névsorában, a díszalbumokban, az újságok jótékonysági rovatásban, - hasonlítanak a karácsonyfa megaranyozott dióihoz, amelyek belül üresek...S hány ilyen üres jócselekedet van itt a világon, amit nem az Istennek adunk, hanem saját személyünk bálványak, kívülről csillogó jócselekedetek, amelyeket ha odafönt, ragyogó magasságokban fölbontanak az angyalok, félredobnak s azt mondják: értéktelen, nincs benne szív! Sajnos, a ma emberéből éppen ez hiányzik: a részvét művészete. Az emberek nem tudják, vagy nem tudják még eléggé, mit jelent az: szeretni.A mi egész életünknek a szerencsétlensége az, hogy lelkünktől elválasztva élünk és nem merünk a bennünk lakó Isten szerint cselekedni. Nem tudjuk, hogy a világon egyetlen dolog van, amiért érdemes élni: a jóság, ha ennek lángja kialszik, nem lesz többé értelme, hogy emberek éljenek a földön...Mindenki annyit élt, amennyit szeretett.

*

Aki szeretetet nem adott - semmit se adott, aki szeretetet nem teremtett - semmit se teremtett. Lehettek annak felhőkarcolói, járhatott Mercedes autón, ha nem tette maga körül szebbé az életet, írassa rá sírkövére: "Hiába éltem!"...Míg aki szeretett, ha nem is volt boldog sohasem - nem élt hiába!

*

Ennek a lelki jégkorszaknak, amiben élünk, a legnagyobb tragédiája: a szeretet haldoklása, a gyöngédség pusztulása, az ember embertartalmának és jóságtartalmának lassú sorvadása.

*

...a lélek lélekre, a szív szívre szomjas, - mindenkiben, a legkeményebb jégpáncél mögött is, ott él a vágy: hogy szeressen - és hogy őt szeressék.

*

 

Az Isten, aki a szívet alkotta, maga is tudja, hogy az ember nem maradhat egyedül vívódásaival, belső küzdelmeivel, - mert a leggazdagabb szív is kimerül, ha a vigasztalást folyton csak önmagából meríti. Még a könnyek is ketten vannak...még a könnynek is van testvére, az ember sem lehet egyedül, mert a legdúsabb lelkű ember se elég önmagának. És mert a szív, minden emberi szív úgy van megöntve, hogy gyógyíthatatlanul, elpusztíthatatlanul vágyódik gyöngédség és szeretet után.

*

Amíg az Észnek a törvénye az, hogy mennél nagyobb horizontokat fogjon át, addig a Szívnek a törvénye, hogy mennél kevesebbet, sőt csak egyetlenegyet öleljen át...

*

Ami az otthont a legmélyebb és legszentebb örömök lelőhelyévé tesz: az a gyerek!...

*

Gyönyört találhatunk az élet más rózsalugasában is, de igazán tiszta és szent örömet, amely felemel, megújít és megáld - csak a családi fészek boldogsága adhat...

*

...az a lakás, amelyben nincs egy kényelmes, dédelgető karosszék, egy hangulatos sarok, egy kedves, meghitt szöglet: az csak hotelszoba - de nem otthon!

*

Beleszövődött az emberek lelkébe a szeretetnek az az utilitáris fogalmazása - mivelhogy szeretlek, te alkalmazkodjál énhozzám. A házasfelek önmagát akarásából származnak azok a sebek, amik először csak kis horzsolások, de lassan begenyesednek, a házasfelek először idegesek lesznek, azután idegenek, először nem értik meg többé egymás szavát, azután nem értik meg egymás szívét, végül a két összeláncolt ember, ahelyett, hogy összenőne, - elnyomorítja egymást...

*

A sok fájdalom közül, ami egy élet alatt végigfáj az emberen: egy sincs, ami oly jeges kínnal markolná össze az ember szívét, mint az egyedülvalóság fájdalma. Borzasztó, mázsanehéz súly az a szívre: érezni, hogy magam vagyok millió és millió ember között, hogy senki sincs, akinek elmondhatnám áttépett szívemet, vagy a boldogság végtelen érzéseit...Miután az ember tragikus magányosságát és egyedülvalóságát egyedül az otthon képes a minimumra csökkenteni, ahol vár valaki, akinek odanyujthatom a sikerem felét, az örömöm felét - igyekezzünk megszerezni az otthon boldogságát, ha még nem volna meg. A harmincadik éven túl az ember szívében már valami keserű kavargás támad, mikor esténként hazamegy s otthon hideg szoba és üres karszék várja és éreznie kell, hogy az élete senki számára se egyetlen és drága. Az ember örök sorsa az, hogy egy szép napon elfogja a nyilvános élet csömöre és be akar vonulni az otthon csöndes birodalmába.

*

A Napot is csak akkor szokták megbecsülni az emberek, ha már lement.

*

...a szeretet vagy örök, vagy egyáltalában nem szeretet.

*

 

Sok embernek egyetlen igazán nagy ellensége van: önönmaga.

*

A sok magátkelletésnek a vége az, hogy a modern leány ruhásszekrényében sokféle ruha lóg: van ott téli és nyári ruha, sport- és báli ruha, otthoni és szalónruha, tánc- és fürdőruha, csak egyfajta ruha hiányzik: a "menyasszonyi".

*

...mikor az embernek kevés a pénze, akkor ő parancsol a pénzének, - ha sok a pénze: a pénz parancsol neki.

*

Mindenki dúsgazdag, aki beéri azzal, amije van!...

*

Könnyebb megmérni a tenger mélységét a legmélyebb ponton, mint felmérni egyetlen szívnek öbleit.

*

Az embereket egyetlen dologgal lehet megváltani: szeretni kell tudni őket!

*

Végül szeressük a lélekápolás legművészibb eszközét: a csöndet, a hallgatást, ami Anyja az okos gondolatoknak...

*

"Ha megadatott, hogy leszállj lelkedben az angyalok által lakott mélységekig: az, ami mindenekfölött emlékeztetni fog egy mélyen szeretett lényre, nem a szavak, amelyeket mondott, nem a beszéd, mely elrepült, vagy a mozdulatok, amiket tett, hanem a Csönd, amelyet vele együtt éltél keresztül."

 *

 

 

 

Rezi•  2023. május 23. 22:56

Könyv Sztori 2.

Pitigrilli
Kokain
1921

 




*
Hogy képesek legyünk másokat meggyőzni, mindenekelőtt önmagunkat kell meggyőznünk.

*

A nők olyanok a szívünkben, mint a falragaszok. Hogy eltüntessük az elsőt, nem kell más, minthogy ráragasszunk egy másodikat, amely tökéletesen eltakarja. Talán helyenként, ha puha még a csiríz és nedves a papír, a másodikon homályosan átütnek az első körvonalai, színfoltjai. De kis idő múlva már nyoma sem látszik. És ha aztán lekaparják a másodikat, harmadikat, negyediket, velük együtt lejön az első is. Az emlékezetünk és a szívünk olyan csupasz marad, mint a fal.

*
Mindig éreznünk kell, hogy még alattunk is van valaki, aki nálunknál nyomorultabb.

*
A semmi, ami mindennél súlyosabb.

*
Ahhoz, hogy az ember erőteljesen képviselhessen bizonyos meggyőződést, szükséges, hogy semmiféle meggyőződése se legyen.

*
Milyen unalmas kényszer: mosolyogni a nőkre, arra törekedni, hogy kicsit különbek legyünk, mint az emberek nagy része. Pedig mi is, akik azon igyekszünk, hogy mások legyünk, mint a többiek és nagy kerülőket teszünk, hogy ne legyünk kénytelenek a rendes úton járni, végül ugyanoda jutunk, ahová a középszerűek is elérnek, a járt ösvényen. Az élet nem más, mint amely összeköti Á-t a B-vel. Ez a vonal csupán a halva vagy a hülyén születettek számára egyenes. A csak kevéssé inteligens ember számára az ív hajlása alig észrevehető. A nagyon inteligensek számára ez a hajlás eléri a maximumot, a lelki szegények íve majdnem egyenes, ők kevés görbülettel érnek el Á-tól B-ig. A szellemi arisztokraták, a különcök, az excentrikusok, akik mindig valami újat keresnek, olyat, mint ami elüt a hétköznapitól, lassabban jutnak el oda, de végül nagy elhajlásokkal mégis csak arra a pontra érnek, amely felé a kisemberek tétovázás nélkül, egyenesen haladnak. Az egyszerű és rendkívüli ember közt csupán az ív hajlásának mértékében van különbség. Aki kigúgyolta a házasságot, mert szomjasan vágyódott szabadság és kaland után, egy szép napon végül is irigyelni fogja azt, aki korán megházasodott és gyermekekkel szaporította az emberiséget. Aki váratlan meglepetésekben gazdag életet választott a maga számára, amelyben szeszélyesen váltakozott a nyomor és a gazdagság, a bőség és az éhség, egy szép napon siratni fogja, hogy annak idején nem lett belőle közönséges kishivatalnok. Azt hiszem, hogy a nagy színésznő alapjában irigyli a derék családanyát, aki egész nap piszkos gyerekeit veri és mosdatja. A nagy politikus, aki utat szab a történelemnek, tulajdonképpen sajnálja, hogy nem lett belőle falusi tanító vagy állomásfőnök.

*
Nem fogok arra törekedni, hogy a tömeg bálványa váljék belőlem. A tömeg csak azt szereti, aki szórakoztatja és szolgálja. De ahhoz, hogy szórakoztassuk, az is szükséges, hogy szeressük. Én senkit sem szeretek, legkevésbé a tömeget, mert a tömeg nagyjából olyan mint a nő: elárulja azt, aki jó hozzá.

*
Negyvenéves volt: ez a legszörnyűbb életkor. Az öreg embert nem kell sajnálni, mert már öreg. A halottat nem kell sajnálni, mert már meghalt. Csak az a sajnálatraméltó, aki lassan közeledik az öregséghez, a halálhoz. Negyven esztendő! Erről a korról mindig a hullámvasút jut eszembe. Hegyről föl-le kanyargó sínpáron fut a kocsi: az emelkedés után lejtő következik, aztán ismét emelkedés. Az emelkedés legmagasabb pontján, egy méternyire a csúcstól, a kis kocsi, amely mindazt az energiát, amit lefelé száguldás közben gyűjtött, már elhasználta a meredeken, tétován lassít egy pillanatra, mintha nem volna képes megmászni a csúcsot, vagy mintha félne a lejtőtől, amely a túloldalon vár rá. A negyvenéves ember ezt a tétova, bizonytalan pillanatot éli: életének száguldása lasúbb lesz, a csúcs felé közeledik, de a lejtő, amelyet még nem lát, csak sejt, megrémíti, megdermeszti.

*
Azok az emberek, akik mindenféle pincehelyiségekben  táncolnak, hogy kölcsönösen izgassák egymás idegeit, azt hiszik, szórakoznak. Közben a láz tombolásában nem veszik észre, hogy nem egyebek, mint tehetetlen eszközök a természet kezében, amely csupán a fajfenntartás érdekében nyújtja nekik a tánc ingerét.

*
...rájöttem, hogy mi a szerelem. Édes méreg, amivel az a nő mérgez bennünket, akit szeretünk. Bizonyos idő múlva szervezetünk telítődik a méreggel, immunissá válik és attól a perctől kezdve semmiféle hatással sincs ránk többé a nő.

*
Egyszerűen: a mai kor fiai vagyunk és nem valami kivételes három lény, aki azért találkozott, hogy rendkívüli triumvirátust alkosson. De talán tévedek, amikor azt mondom, hogy a mérgek tettek bennünket olyanná, amilyenek vagyunk. Inkább azt hiszem, hogy lényünk olyan, hogy kénytelenek voltunk ezekhez a mérgekhez folyamodni. Akárhogy áll is a dolog, boldog vagyok, hogy mérgezhetem magamat. És ostobaság volna, ha nem tenném, miután ez némi örömet szerez nekem. Ha fél liter alkohol elég ahhoz, hogy eloszlassa a szomorúságomat és szemem előtt átformálja ennek a mocskos világnak a képét és ha ahhoz, hogy fél liter alkoholt kaphassak, nem kell egyebet tennem, mint egy csengőgombot megnyomni, ugyan mért fosztanám meg magam az élvezettől? Ha a dolog fájdalmas volna, akkor még gondolkodóba ejtene. Hogy az ember megszabaduljon mindazoktól a szenvedésektől, amelyeket a szerelem okoz, elég, ha aláveti magát bizonyos műtétnek. De ez fájdalmas dolog. Különben is a sebészi beavatkozásnak a kimenetele mindig bizonytalan. Az alkohol hatását viszont magam szabályozhatom és mégis ugyanazt a célt érem el vele: semmi sem bánt, semmi sem szomorít el. Tudom, hogy mindenki lenéz ezért, de én mégis tovább iszom, mert ez az öt vagy hat pohár konyak jóleső érzéssel tölt el és ennek köszönhetem, hogy ha sértegetnek, derűsen mosolygok, mintha bókokkal halmoznának el és a fájdalmak, ha nem is változnak gyönyörűséggé, legalább közömbössé enyhülnek számomra. A dolgok valósága fölé emelkedem és arról a magaslatról nézem őket, amely már egy szinten van az irónia magaslatával. Van-e szebb, mint sétálni az utcán, elmenni valaki mellett, anélkül, hogy megismerném és állandó mámorban élni? Az ostobák azt mondják, hogy tönkreteszem magam. Szerintem azok a buták, akik féltékenyen őrzik azt a haszontalan és fölösleges valamit, ami az élet. /Tito/

*
 Irigylésre méltó a lepkék halála, mert holtan is ugyanolyan szépek maradnak, amilyenek az életben voltak. Hiszen láthatják őket, tűvel átszurva, a lepkegyűjteményekben: olyanok, mintha élnének. Ezer színben ragyog a szárnyuk.

*
- Mindig így tesztek. Megtagadjátok magatokat olyan férfiaktól, akik szeretnek, hogy odaadjátok magatokat valakinek, aki nem érdemel meg. /Tito/
- Érdem? Mi köze ennek a dologhoz? Nem azért adtam oda magam. Mi nők, nem azért adjuk oda magunkat, hogy jutalmazzunk, vagy hogy ellenszolgáltatást nyújtsunk, Isten tudja, micsoda érdemekért. Hanem csak azért, mert szükségét érezzük, hogy odaadjuk magunkat. /Maud/

*
Maud végtelen egyszerűséggel mondja el azt, amit általában bűnnek neveznek. És ez az egyszerűség mintha fehérre mosná, minden salaktól megtisztítaná a vétket.

*
Azt hiszem, hogy minden okos emberben két ellenkező felfogású, ellenkező ízlésű, ellenkező gondolkozású ember él. Művész abból lesz, akiben ez a két egyéniség annyira elkülönül egymástól, hogy az egyik bírálgatni képes a másikat, orvoslást tud ajánlani bajaira, meg tudja növelni a vétkeit, ha azok szépek, ápolni az erényeit, ha azok nem unalmasak. /Tito/

*
 A két lény, aki bennem él, olyan módon kritizálja egymást, úgy küzdenek és dulakodnak, hogy végül is megutálom önmagamat. És ha az ember eljut erre a pontra akkor kezdi belátni, milyen hasztalan minden. /Tito/

*
Most már nem volt érintetlen rügy. Mire Tito viszontlátta, nyílott virág lett belőle, nyílott virág, amely, miután gomblyukból hálószobába, onnan pedig garni szállodába került, immár sok férfi ujjlenyomatát hordozta a szirmain. Ez elég volt ahhoz, hogy felébressze Titoban a múltra való gyötrő féltékenységet, a keserűséget, hogy nem ő volt az első, hogy nem ő volt az egyetlen, a gyűlöletet a férfiak iránt, akik elvették tőle Maudot, a gyűlöletet Maud iránt, aki odaadta magát, a gyűlöletet az idő iránt, amely megmásíthatatlanná kristályosította a valóságot, a gyűlöletet a valóság iránt, amelyet nem lehetett megváltoztatni, de mégis leginkább az idő iránt, amely elmúlt és amelyet nem lehet visszahozni. 
Nincs szőrnyűbb gyötrelem, mint hogy nem szállhatunk vissza az időben, mikor csodát szeretnénk tenni, hogy eljuthassunk annak a nőnek ifjúságához vagy lányságához, akit olyankor kezdtünk szeretni, mikor már nem volt lány, mikor már sokan szerették.
És ilyenkor két kézzel kapaszkodunk a tovaszálló időbe, mint száguldó gyorsvonat utolsó kocsijának hátcsójába. Csak úgy nyeljük a még hátralevő utat, megesküszünk, hogy mindvégig kitartunk: ha már nem hívhatjuk vissza a múltat, legalább a jövőt akarjuk biztosítani a magunk számára.
De tudjuk, hogy az egész hátralévő élet értéktelen semmiség az ifjúságnak ahhoz a néhány hónapjához képest, amelyet az a nő, akit szeretünk, másnak ajándékozott. Fényképei, amelyek a múltban készültek, elárulják nekünk, hogy akkor nem volt olyan szép, nem volt olyan kifinomult, nem volt olyan csábító, mint most; és mégis azt a másik énjét kívánjuk, amelyet a régi fényképek tükröznek.

*
A szerelem is, ha mindjárt születése pillanatában tudomást veszünk róla, megakad a fejlődésben. Néha visszaszívja magába a föld.

*
A pénz csak akkor szennyezi be az ember kezét, ha kevés, nagy mennyiségben éppen ellenkezőleg, tisztára mossa.

*
...nem szükséges pelenkát adni a szavakra.

*
...hűtlenség szempontjából a férfi szíve olyan, mint a lakkcipő. Minden az első alkalomtól függ. Ha az első alkalommal nem repedezik össze, többé semmi baja sem lesz. /Maud/

*
Én azért szeretlek, mert felszívódtál a bőrömbe... /Tito/

*
...inkább beletörődöm, hogy holnap és aztán mindig egyedül leszek, elhagyottan, minthogy lemondjak arról az örömről, ami ma éjszaka vár. A magány kísérte nem olyan félelmetes, mint a lemondás közvetlen valósága. /Maud/

*
Az asszonyok bőre nagyon érzékeny azokra a csípésekre, amelyek a szeretőjüket érik.

*
- De éppen olyan tévedés azt hinni, hogy akinek sok nővel volt dolga, alaposan ért a nő lélektanához, mint azt képzeli, hogy a múzeumi ajtónálló kitűnő műkritikus lehet. Tulajdonképpen mi kell ahhoz, hogy egy nőt meghódítsunk? Semmi. Elég, ha engedjük, hogy ő hódítson meg. Mert a férfi sosem választ. Azt hiszi, hogy ő választ, de voltaképpen őt választják. Ha egy férfi egy nőnek udvarol, ez nem azt jelenti, hogy a meghódítására törekszik, hanem hogy egyszerűen belement egy olyan helyzetbe, aminek csupán az lehet a vége, hogy el kell fogadnia a nőt. Bebizonyítsam? Figyelje meg az állatokat. Majdnem mindig szebb a hím, mint a nőstény. Mit jelent ez? Hogy nem a hím választ, hanem őt választják. A nőstényben nincs kereslet, tehát nincs szükség arra, hogy szépítse magát. A hím annál inkább: nézze meg a paradicsommadarat, milyen ragyogó. És a nősténye milyen nyomorúságos. /Tito/
- Igaz, de a legnehezebb feladat nem abban áll, hogy egy nőt meghódítsunk, hanem hogy szakítsunk vele.
- Tévedés - felelte Tito. - A férfi sose hagyja el a nőt, hanem egyszerűen olyan helyzetet teremt, hogy a nő kénytelen legyen elhagyni. De ha mégis vannak kivételes esetek, amikor a férfi mindenáron el akarja tépni a terhes láncokat és nincs rá módja, van egy biztos útja, hogy elegánsan távozhassék. A következő: mondja ezt a nőnek váratlanul, minden előkészítés nélkül, fenyegető hangon: "Mindent tudok!" /Tito/

*
A féltékenység láz, amely következetlen agyunk ostoba, alaptalan izgalmában gyökerezik.

*
...akinek már nincsenek vágyai, aki már semmire sem kiváncsi, az olyan, mintha meghalt volna. 

*
A mai élet nem más, mint a szenvedélyek nagy hajtóvadászata.

*
Valamennyien önmagunkat gyilkoljuk, mindegyikünk más és más módon, és meghalunk akkor is, ha a szívünk még tovább dobog. /Tito/

*
Körülöttem milliárdos asszonyok, kivágott estélyi öltözetben, amely úgyszólván csupán szalagból és briliánsból áll, sugárzó szép asszonyok, akik erre az alkalomra rengeteg ékszert öltöttek fel és rengeteg esztendőt vetkőztek le. /Tito/

*
...az első szerelem: sose felejtjük el és mindig úgy tűnik fel előttünk, mintha az lett volna az igazi.

*
...az asszony, ha szeret, minden áldozatot hajlandó meghozni érted, de ha már nem szeret, minden aljasságra kapható, hogy kiélje gonoszságát. Képes arra, hogy rágalmakat találjon ki, intrikákat szőjjön, ellened irányuló cselszövésben segítőtárs legyen.

*
Boldogok azok, akik unatkoznak, mert ők sajnálkozás nélkül hagyják el az életet.

*
A késői bánkódás a leghaszontalanabb dolog a világon.

*




"A könyv végefele néztem utána, hogy mit is olvasok. Ez a mű az író leghíresebbje. Sokszor "beleszól" a történetbe, többször visszaköszön 1-1 mondat. Meglepett, tetszett.
Tito mindvégig keresett valamit. Talán a sorsát, talán a maga kokaináját. De a szerelme sose volt hű hozzá. Soha.
A könyv többször utal arra, hogy mi nők mennyire cédák tudunk lenni. 
Valóban így van ez?


Bárcsak tudnék 1 ellenpéldát...

2023.03."




Rezi•  2023. május 21. 15:52

Könyv Sztori 1.

Bárdos Pál
Sose lesz vége ennek a napnak
1985





*
...azért álmodsz bíróságról, mert úgy érzed, feltételesen vagy szabadlábon. Ez a huszadik század életérzése.

*

Reggel van, ilyenkor csak jobb egy kicsit. Az esti gondolatok a legrosszabbak. Különösen télen, mikor korán sötétedik, és a homállyal együtt sűrűsödik a szorongás. Reggel aztán megkönnyebbül az ember. Világosabbak a dolgok. Bár a tények ugyanazok - de csak más az, szorongás nélkül, kipihenten, reménykedőn. Hosszú a nap. Elméletileg jó is történhet velünk.

*
A haldoklókért, a halálraítéltekért, a menthetetlenekért mindent megtesz a magas tudomány. Ott az infúzió, a transzfúzió, a sok antibiotikum, a szörcsögő gépezetek, a csövek, katéterek, protézisek, van művese, műszív, műember, műhumanizmus. De mi lesz az élőkkel, tanár úr? A halált már meg tudjuk hosszabbítani. Most az életet kellene, nem?

*
A gyakoriság mindent megszokottá tesz, talán a halálunkat is csak azért vesszük annyira a szívünkre, mert egy van belőle.

*
A gyűlölet a legolcsóbb kábítószer. Amíg mást gyűlölsz, nem a saját sorsoddal foglalkozol.

*
- A múlt nincs. Volt. Elmúlt. A fénykép csak trükk. Csalás. A modern világ nagy illúziója. A pillanat az pillanat. Nem állíthatjuk meg. 
- A múlt nincs? Már hogyne lenne!? Különben miért ülnél itt, miért jöttél volna éppen hozzánk? Alig láttunk az érettségi óta. Mégis eljöttél, és mi örülünk neked. Ezt teszi a múlt. Vagyis a múlt is van.

*
- ...hiába indultatok olyan fényesen annak idején. Valamit nem tudtok.
- Ugyan mit?
- Hízelegni.
- Kinek?
- Mindenkinek. Az egész világnak. A púpos púpját ki kell egyenesíteni. A kancsal szemét helyre tenni. Ez az eljárás végigvonul a festészet történetén. A király legyen kicsit nagyobb, mint a többiek. A donátor lehet pici, de nem lehet csúnya. A mecénás pedig szép. Ez alapszabály.

*
Az a költő, akit sokan annak tartanak.

*
- Valaha a költészet létmagyarázat volt.
- Máma csak egy létmagyarázat van. Élni, ahogy lehet.
- És ha valaki épp úgy nem szeret élni?
- Magára vessen. A világ jó, csak mi lehetünk ostobák...Most mit bámultok rám? Én mindig elfogadó típus voltam. Süt a nap, jó, esik, az is jó. Inkább szenvednem kellene, hogy még mindig nem én csinálom az időjárást? Minden szükségszerű - tanultuk az iskolában. Azért történik úgy, ahogy történik, mert úgy kell történnie.
- És sosem unod a fenenagy szükségszerűséget? 
- Már hogyne unnám? Olyankor elhajlok, és amíg iszom, addig jó, mert részeg vagyok, másnap jó, mert másnapos vagyok, és az olyan pocsék, hogy nem tudok közben foglalkozni a világgal. És ez egyben azt is mutatja, hogy mi a ti hibátok. Az aszkézis. Az, hogy mindenáron szellemi lények akartok maradni egy olyan világban, amely nem kedveli, mit nem kedveli? nem tűri az ilyen deviáns viselkedést. Bohócot csináltok magatokból. Tulajdonképpen a ti nagy aszkézisetek semmi más, mint nyárspolgári konformizmus. Arról van szó, hogy nem mertek kirúgni a hámból.

*
Ami történt, megtörtént. Majd egy kései kor történelemkönyve fejlődésnek fogja nevezni. Bár felőlem hanyatlásnak is nevezheti, ha már nem élek. Egyszerűen arról van szó, hogy a világ változik körülöttünk, ti meg beleragadtatok egy szerepbe. A jó öreg európai szerepjátszás. Don Quijote, Don Juan, Faust, Hamlet...Nem veszed észre, hogy ezek fölött a jelmezek fölött eljárt az idő? Nincs már nagyság, ennélfogva nincs tragikum. Két porszem véletlen összeütközése a csillagközi térben...Kár nagy ügyet csinálni belőle. A művészet meghalt. Átadta helyét az iparnak. Fogyasztási ipar. Szórakoztatási szolgáltatás. Szóma, ha mondom...Kulcszsava az, hogy "új". Ahogy csak az új autó, mosógép, televízió eladható. A politika meg külön szakma, ebbe bele kell nyugodnotok. Az is csak egy mesterség. Nem a művészetre tartozik, milyen az ájer Dániában. Nem mondom, hogy Hamlet szerepe nem volt valaha tiszteletre méltó, csak ma már nincsen értelme. Állandóan szaglásztok, mi bűzlik Dániában. Büdös van. Jó, kész, el van intézve. Akinek büdös, ne szagolja.

*



"2023-as újévi fogadalmam, hogy amit elkezdek olvasni, azt ki is olvasom, nem hanyagolom el. Mostanában a napjaim olyanok, mint ebbe a könyvbe...Harmadik nekifutásra sikerült kiolvasni. Remélem a következő könyv segít kiszabadulni. - 2023.02."