konvencios blogja

Vers
konvencios•  2025. november 2. 10:37

Semmittevés élvezete

Volnék viccelődő, úgy, igazán,
kedvtelésben jókedvűen kitartók,
derülök sors vigyorgó vigaszán,
sorba nyíljanak előttem ajtók.

Egymagam élvezni kongó termet,
melyben a visszhangok e fülre hatnak;
Elégedetlenek sem kevernek,
bele sikolyt, énem csak jót választhat.

Ekként él, akit a pénz is fölvet,
megy a móka gondtalansága, okkal,
Kacagva a sok bajunk letudjuk.

Eufória minden öröm ötlet,
előbbre vagyunk másoknál sokkal,
semmittevés élvezetét nem unjuk
probálkozás egy szonettverseny feladványra - https://forum.poet.hu/szonettverseny

konvencios•  2025. október 31. 08:36

Bolondra hasonlít

Bolondra hasonlít, aki, költő.
Üveghangokká alakítja
a szerelmes suttogást, ölelő
szándéka szívének virága.

Az éjeket nappallá változtatná
mégis nappal a holdat keresné;
Hókristály szavait teába rakná -
angyalszárnyakat lopna, ha tehetné.

Akkor lenne boldog ha szerelme
egyetlen költő filozófust
még véletlen sem kedvelne
nem kezdene véle dialógust.

konvencios•  2025. október 26. 10:38

Eleget csapkodtál nyáron a legyekre

Kék kredencen mosolygó piros alma,
eljön hamarosan aki beleharap ma.
Kifőtt a jó erős fekete leves,
Anyámasszony - szomszédnéni, sok gyerekes.
Bokáig ér mifelénk a macska tengere,
Jőj ki rózsám, tekingess hegyekre.
Eleget csapkodtál a nyáron a legyekre.
Hozz egy két csilit zsíroskenyeremre
meg egy tökfedőt őszülő fejemre...

konvencios•  2025. október 25. 19:21

Kötöm fához

Kötöm fához, kötöm a hibákhoz, kötöm,
melyek kudarcosan előre visznek, örökkön
sikerek blokádja leomlott. szabad vagy.
És megoldom madzagját fáradt lovamnak.

konvencios•  2025. október 14. 16:53

Eltűnik szótlanul

Tán megfakult szemüveged ifjúság,
színehagyott őszi éden, amelyből
menekül a kígyó, fut ősi csúfság,
ágyat vet, ledermed mindenestől.
S én könnyűlábbal megyek a télnek.

Homályba tágul szemhatárom, vázol
fel felhőrajzba szerelmes vágyat.
Ki sétál ott kilépve fürdőkádból?
Szavában aggodon egészség-akarat
rezzen, hisz itt gyöngülni nem szabad.

Hozza fűz egyet-mást az ész, tűz sárga
levélre viaszpecsétes szakítást.
Szemem csillogni kényszerül e tájra,
átértékel mindent, hárít csábítást,
barátnő kívánt lenni, de ne riszált.

Öt lépést sem inspiráló, s így bizarr,
készsége lenne, persze, szép szavakban,
kacsintást értegetve képez csápjaival,
de csak játszik, nem ejt rabul, halkan
köszön s eltűnik ridegen - szótlanul.