Örökségem

Fehér falak, vén akácok
minden este haza vártak,
tejillatú bodor felhők 
bárhol voltam, megtaláltak.


Kert végében volt a méhes,
szorgos népét hogy szerettem!
A kanyargós dűlőúton,
lábamnyomát ott feledtem.


Évek jöttek, évek mentek,
emlék már a fehér tanya,
lassan, lassan betakarja,
a tűnő idő fátyola!


Csak éjszaka, álmaimban
olykor, olykor haza járok,
szerető szót, simogatást,
vígasztalást ott találok.


Édesanyám áldott keze
megfésüli kócos hajam,
édesapám szép meséje
feledteti gondjaimat.


nincs már tanyám, nincsen földem,
de megmaradtak az emlékek,
Lelkem mélyén őrzöm őket,
ennyi az én örökségem!