Fut az idő

Fut az idő

Ahogy

haladnak az évek,

szaporodnak az emlékek,

lelkem mélyén néha, néha,

felcsendül egy régi nóta,

s jön vele egy téli este,

mintha képre volna festve,

most is magam előtt látom,

olyan mint egy

édes álom.

Emlékszem,

hogy esett a hó,

mint egy hófehér takaró,

úgy borúlt rá a határra,

arra a kedves tanyára,

ahol régen megszülettem,

ahol boldog gyermek lettem.

Emlékszem,

hogy ünnepeltünk,

azt hiszem névnapot ültünk,

s úgy mint ahogy régen szoktunk,

sok régi dalt énekeltünk.

Éjfélre járt már az óra,

s felcsendült egy

tiltott nóta:

Kalász, kalász,

árva magyar kalász,

mért csillog a könny,

a búzaszemeken?