Kertész László Hajdúsági Irodalmi Kör

furjanos•  2009. november 12. 19:41

Varga Tibor: "TALÁN ELTŰNÖK HIRTELEN..." 1.rész

 József Attila rejtélyes halála (öngyilkosság vagy baleset?) 

 

Szeretettel köszöntöm a kedves hallgatókat, egyben megköszönöm, hogy jelenlétükkel megtisztelték nemzetünk nagy költőjének emlékét. Látszik, milyen sokakat foglalkoztat a múlt, s bizony a történelem produkált néha ilyen bizonytalan lefolyású haláleseteket, amelyeknek valódi körülményeit még ma sem sikerült teljesen tisztázni. Elég, ha csak Christofer Marlowe, a napjainkban már alig emlegetett angol drámaíró, Shakespeare előfutára esetére utalok, akinek ígéretes pályáját egy kocsmai verekedésben egy baltacsapás törte ketté huszonkilenc éves korában. Bizonyíthatatlan gyanú szerint halálában az angol királyi titkosszolgálat keze volt. József Attila végzete is az ilyen titokzatos lefolyású történetek közé tartozik, a hivatalos kutatásban is felmerültek más-más verziók.  Az egyik ilyen verzió a merénylet volt, magyarán a vonat alá lökték. Voit Krisztina, egyetemi oktató, a téma egyik hivatott kutatója már bebizonyította, hogy a merénylet kizárható, annál nagyobb felelősség terheli viszont a gázoló vonat személyzetét. Egy kedves barátom, volt tanár kollégám bizalmas beszélgetésünkben emlegette, hogy ő bizony látott egy hivatalos, pecsétes, Horthy Miklós kormányzó által aláírt okiratot, amely a József Attila likvidálására kiadott kormányzói parancsot tartalmazta. Miután nemcsak Voit Krisztina kutatásai, hanem az eleddig csak általam ismert hiteles forrás is tagadja ezt a változatot, a továbbiakban nincs miért foglalkozni vele. Ha létezett is ilyen kormányzói parancs, az bizonyára nem a balatonszárszói tartózkodás idejére vonatkozott.

Mindenekelőtt le kell azonban szögeznem; a hivatalos irodalomtörténet legfőbb vezetése még napjainkban is azt vallja, hogy József Attila öngyilkossága „nem lehet vita tárgya, mert tény.” Talán sokan emlékeznek még a tanításra, nekem is így tanították, én is így tanítottam évtizedekig; „egy Balatonszárszón átrobogó tehervonat elé vetette magát”. Látni fogjuk nemsokára, micsoda meghamisítása volt ez a tényleges történéseknek. Utólag kiderült, hogy az a vonat nem robogott, hanem állt az állomáson, amikor a költő aláhajolt, majd a hirtelen, a minden előzetes jelzés nélküli induláskor már nem tudott alóla kimenekülni. Úgy igaz, hogy rövid élete során összesen hét sikertelen öngyilkossági kísérletét jegyezték fel a kortársak, az elsőt még gyermekkorából, amikor lúgot ivott, de a legfeltűnőbb eset Makón történt, amikor egy nap, késő este úgy feküdt a vágányra, hogy a nyakát helyezte el rajta; vágja el a vonat kereke. Csakhogy a várt vonat akkor nem jött, útjának egy korábbi szakaszán egy másik ember élete lett az áldozata. Vajon mi történt volna, ha annak a vonatnak nem kellett volna a helyszínelés miatt várakoznia? Ad-e választ e kérdésre a költő, akinek ugyanott, Makón, egy internátusi vitában elhangzott, következő szavait jegyezték fel: „az öngyilkosság legbiztosabb módja a vonat általi elgázoltatás, de ahhoz részegnek kell lenni, mert különben az utolsó pillanatban visszariadhat az ember.” A tudományos kutatás nem foglalkozik az öngyilkosságnak, mint „ténynek” ellent mondó, járulékos adatok sokaságával. József Attila makói diákként nem lehetett részeg, alkoholnak a közelébe sem juthatott. 1937 novemberében, december első napjaiban Balatonszárszón a népes család számára a betevő falat is gondot jelentett, nemhogy a gyógyulni érkezett költő még alkoholra költhessen. Amikor Makón, a síneken feküdve várta a vonatot, tudta, hogy nem fogja bevárni a végső pillanatot.  2003-ban, amikor magam is alapító tagja voltam az akkor létre hozott József Attila Társaságnak, alapító elnökével, dr. Tverdota Györggyel, a József Attila-kutatás jelenlegi vezérével volt módom erről személyesen is beszélni. A birtokomba jutott adatoknak csak egy töredékét hallgatta meg, aztán rövidre zárta a vitát, mondván, hogy a költő csakis öngyilkos lehetett, mert tisztában volt a saját jövőjével, azzal, hogy nemsokára zárt intézetbe kerül, ahol egy karosszékben ülve, bambán és gondolattalanul maga elé bámulva élte volna le élete további évtizedeit. Nem kérdeztem meg tőle, mire alapozza ezt a fura következtetést, a tudományos társaságtól szépen lemaradtam.

Vajon miért ragaszkodnak ennyire az öngyilkos József Attilához? A művészetével költői iskolát teremtett költőóriás értékei fikarcnyival sem csökkennének, ha végül kiderülne, hogy véletlen baleset áldozata lett. Annál több kár érné magát az irodalomtudományt, hiszen az elmúlt évtizedek egész kutatása, József Attila költészetének tudományos vizsgálata, esztétikai megállapításaik mind a saját kezű halál tényén alapulnak, több versének némely utalásaiból levezethetőnek vélik a későbbi önkezűséget. Tudományos megállapításaik sokaságát kellene revideálniuk, ha elfogadnák végül a baleset verzióját. 2005. április 11-én, a költő születésének centenáriumán épp az említett személyiség nyilatkozott a Hír-tv-ben, s ott dilettánsoknak nevezte mindazokat, akik „a halálát megpróbálják balesetnek beállítani.” Önök előtt tehát immár a harmadik „fő dilettáns” kutató áll, aki képtelen szabadulni attól a gondolattól, hogy azon a végzetes estén, 1937. december 3-án 19 óra 36 perckor a balatonszárszói állomáson talán mégiscsak baleset történt.

Varga Tibor

(Folytatása következik...)

 

furjanos•  2009. november 12. 19:25

"Talán eltűnök hirtelen" - Előadás Meghívó

Meghívó

 

A Kertész László Hajdúsági Irodalmi Kör 

szeretettel meghívja

Önt és ismerőseit

2009. november 14.-én

(szombaton)

17 órára

a

Süllye Gábor Művelődési Központ

és Közösségi Ház

előadótermébe

Cím: Hajdúböszörmény, Bocskai tér 4. 

 

Varga Tibor:

"Talán eltűnök hirtelen"

című,

József Attila

relytélyes haláláról

szóló előadására.

(Öngyilkosság vagy baleset...?)

 

?  ?  ?  ?  ?  ?  ?  ?  ?  ?

furjanos•  2009. november 11. 20:08

Értékek a kortárs költészetben - Eredmény

A Kertész László Irodalmi Kör és a Poet.hu első közös együttműködésében kiírt Pályázat
Értékek a kortárs költészetben 1. rész
("hiány" állapotának költői szintre való emelése) eredménye a következő.

A zsűrielnök javaslatára nem 20, hanem 30 név lett kiválasztva, mert nagyon erős volt a mezőny.

A kötetbe bekerülő alkotók betűrendben:

B. Kiss Krisztina
Balázs László
Békési Anna
Bódai-Soós Judit
Csécsei János
Csikó Csaba
Csontos Márta
Dénes Mónika
Derzsi Pál
Détári Anna
Dr. Balázs Tibor
Ercsei Mária
F. Bozó Éva
Farkas Éva
Gál János
Havas Éva
Jáger László
Jáger Orsolya
Jagos István Róbert
Kónya Gábor
Köles Judit
Maczkó Edit
Marton Kata
Nagy Edina Holdsugár
Nagy Erzsébet
Szabó Nikolett
Szécsényi Barbara
Szilas Ildikó
Thököly Vajk
Tóth Irén

 

Gratulálok az alkotóknak!

Papp Für János

(A Poet.hu művészeti vezetője, a Hajdúsági Irodalmi Kör elnöke)

furjanos•  2009. november 8. 15:54

Két vers az Egyszer még című kötetéből

Apám siratása

Induljatok meg földek,
miket bevetett, kapált vagy aratott,
és ti gépbe engedett
zizegő kévék, arany zuhatagok.
Keljetek, gyertek ropogós hajnalon,
kék havon ledöntött fák,
és susogjatok, sírjatok.

Tisztelegjetek állatseregek: -
Tehenek, disznók, kecskék és bárányok,
amiket simogatott és levágott.
Keringjenek feje köré holdak, csillagok,
rólatok fényesebb legendát más nem hagyott. -
És szakadj meg, szörnyű éjszaka,
asztalodon verdes a drága szív,
- a Hold mögül kutyák hada vonít.

Kimeredt szárnnyal bukik le bennem a gőg,
- kevés az életem, kevés a halálom, -
a haláltól hogyan is válthatnám meg őt!

A halált kapcsoló éles villanásban is
száját szemét összecsukta, szorította,
hogy másnak arra se legyen munkája, gondja,
mert mindig más, mások, -
mindig másokért másokra látott,
gyerek, rokon, vendég, kutya...
mindenkit maga előtt,
maga ellen is vendégül látott.

Hajnali szemlén a menetoszlopok:
búza, répa, tengeri-táblák
szikár termetét már sohse látják.
Testvérei az akácok, szívósak,
mint e puszta népe,
kinek sírján honosnál honosabb,
s mégis mostoha-sorsuk a szélbe...

Hős volt, nem hősebb Dugovics Titusz,
kit a pillanat
s egy zászló szédített a mélybe.
Ő naponta indult törni a földet,
töretni a testét,
megfogyott kedvét
kazlak mellett temették el az esték, -
több millió karral
tartott fenn családot, hazát, rendet,
foltos izzadtság-marta inge a szegen,
mint süllyedő hajó zászlaja lengett.

Nyíljatok ki könyvek,
repedjetek meg kristályok, porcelánok,
minden, mi verejtékéből
szép műnek összeállott,
és ti szelek
esőkkel sírjatok,
fákkal jajgassatok,
velem keressétek,
mert hegy nem temette,
tenger el nem nyelte,
tűz nem emésztette,
farkas nem tépte széjjel, -
láttam a halált:
kis csaholó koszos állat,
hogy bírna meg ennyi hővel, fénnyel?

A horizonttal egybeszántott
három holdjáig futok.
Annyi a világ most,
amennyit az emlékezés bevilágol, -
egy tarló pattanó szöcskékkel,
s az alkony a jó öreg válláig lángol. -
Erős karja minden fa ága,
hűvös lombot hajtott minden ujja,
a meredek falak közt
intelmeit itt suttogja újra:
- Ki az ember?
Aki levágja a maga rendjét,
munkára köszörüli az elmét vagy a pengét,
és nemcsak ágál, ravaszkodik vagy zabál,
retteg, ha haldoklik,
s undorral falja fel a halál.

Szétosztom hát örökös jussomat:
jöjjetek csodákra éhes,
didergő reggelek,
halljátok, hogy szelte kilenc fele
ropogós kedvét, s a kenyeret.
Nekem a javát,
testem testéből
a megtermelt
anyag útján így vétetett.

Nem romolhat ő meg,
színekre törik,
szivárványút lesz,
átköti az eget.
S a mindenség dűlőjén
mezítlábas árvákat vezet...

***

Szerelmünk ez a föld

Szerelmünk ez a föld,
a tavasz első szavára
leveti vászoningét,
s a szelek fürge ujjai alatt
illatoz és reszket,
szemére rászáll a hajnali pára,
kontyában himbálva
feljön újra a nap,
és mi szédült földművesek
arcunk a fénybe tartva
fölindulunk,
és betelnek az első vágyak.
A barázdából égre röppen,
suhog a szárnya,
zeng fönt a remény.
Melengetett kicsiny csírák
fészkelődnek, nyújtózkodnak,
ébredeznek, dideregnek,
napvilágban örvendeznek,
bizodalomba beöltöznek,
szívünkbe, szemünkbe beköltöznek.
És akkor - egy éjszaka
mint jön a farkas
kertünk alá lopakodva -
jön a böjti fagy,
jön böjt előtt és böjt után,
jön böjt előtt és böjt után.
A bárányok halkan sírnak,
a szelek is némán lapulnak,
madaraink üveg-ágon megbénulnak,
mert visszajött és perzsel a fagy,
jött északról és keletről,
sarkvidékről és hegyekből,
páncélokból, bőrvértekből,
vaskoronás istenekből,
sírásból és vigalomból,
káromlásból, hiszekegyből,
jött böjt előtt és böjt után,
a bárányok halkan sírtak,
a szelek földig lapultak,
madaraink megbénultak,
nem volt más: csak szó és szavak,
mert hajnali fényre fente
az eget, s aratott a fagy.
Nem volt irgalom, nem volt kegyelem,
korán vetettünk,
elvetélt a föld,
mag nélkül halt meg a szerelem.

Szerelmünk ez a föld,
- századok forognak el,
de mi évente és minden században
bevetjük, kétszer is bevetjük,
bevetjük először,
bevetjük másodszor,
de másodszor ez már nem nász,
másodszor szertartás,
komor várakozás:
Vajon lesz-e itt valami,
és ha kél, - mi kél itt?
Fölveri a gaz megint,
és a muhar lesz, ami beérik?

Szerelmünk ez a föld,
betakartuk könnyel, vérrel,
ködbundával, füstölővel,
kifosztott testvérekkel,
megtiport gyermekkel és nővel,
sárba sepert fátyolokkal,
virágos szemfedővel,
betakartuk, s úgy fogyatkoztunk,
hogy múltunkra hagyatkoztunk,
s fogyatkozva is megmaradtunk.

Szerelmünk ez a föld,
de ha rá férfi módra:
értelemmel, friss erővel -
e népség nem vigyáz,
hiába e nász,
hiába minden szertartás,
- csak egy század - s elvadul,
szégyenében a magvető
akkor délnek vándorol,
s ha itt marad,
itt marad
hűségben is - hazátlanul.

 

furjanos•  2009. november 8. 15:50

Kertész László Életrajz

Kertész László - Életrajz

 

Kertész László tanár, költő

1935-ben született Nyíregyházán. Születése után Hajdúböszörménybe került nevelőszülőkhöz. Elemi iskoláit és a gimnáziumot Hajdúböszörményben végezte el. 1954-ben érettségizett, majd beiratkozott a debreceni Kossuth Lajos Tudományegyetem magyar-történelem szakára. 1956 őszén a forradalom kitörése után beválasztották a debreceni Forradalmi Bizottmányba, a karhatalmi szekció igazgatója volt. Novemberben az oroszok letartóztatták, és Ungvárra szállították. Sok szenvedés után három hónap elteltével került haza. Juhász Géza professzor bátor kiállásának, támogatásának köszönhetőn Kertész időben el tudta végezni az egyetemet. 1958-ban kapott diplomát. (Akkor négyéves volt a bölcsészkar.) Attól az időtől kezdve haláláig a böszörményi Bocskai István Gimnázium tanára volt. Elhelyezkedésében támogatta Mihály János, az iskola akkori igazgatója, aki már a diák Kertész Lászlót is segítette, később atyai barátja lett. Feleségével, Bores Gizellával az egyetemen ismerkedett meg, végzésük után összeházasodtak.

Nagy lelkesedéssel tanított, órái élményszámba mentek, diákjaival közvetlenül viselkedett, de erkölcsi és tantárgyi követelményeiben igényes és következetes volt.

Jelentős kultúraszervező tevékenységet folytatott Hajdúböszörményben, barátaival, Székelyhidi Ágostonnal, Bíró Ferenccel létrehozták a Hajdúsági Nemzetközi Művésztelepet. Költői pályája a 60-as években indult az Alföld című folyóiratban. Művészetét Pomogáts Béla az "új népiesség költői" közé sorolja. Két kötete jelent meg: Fák és agancsok (1970), Egyszer még (1974) posztumusz.

1971-ben autóbalesetben halt meg. Szeretett városában, Hajdúböszörményben temették el. Túl korán vélt igazzá a sírjára írt jóslat:

Élni ott, - de nem érti, - meghalni itt volna jó,
Itt most tél van, a sebek üszkét elfedi a hó.
Itt aludnék, - ahol ébredésre vártam,
s fejfámra az a varjú szállna,
aminek egy ősét mint gyermek megdobáltam.

 

Megjelent kötetei:
Fák és agancsok (versek). 1970.
Egyszer még (posztumusz kötet, versek, cikkek). 1974.

 

Forrás: Hajdú Porta - Hajdúböszörmény az inerneten

Kertész László Életrajza

Az oldalon sütiket (cookie-kat) használunk egyes funkciók (úgy mint belépés vagy beállítások elmentése) biztosításához, valamint biztonsági okokból. Harmadik féltől származó sütiket használunk a megjelenő reklámok személyre szabása és statisztikai adatok gyűjtése érdekében. A sütikről részletes tájékoztató olvasható adatvédelmi tájékoztatónkban. A süti beállításokat lehetőség van személyre szabni ezen az oldalon vagy az "Elfogadom" gombra kattintva hozzájárulhatsz az összes süti használatához.Elfogadom