Varga Tibor: "TALÁN ELTŰNÖK HIRTELEN..." 1.rész

 József Attila rejtélyes halála (öngyilkosság vagy baleset?) 

Szeretettel köszöntöm a kedves hallgatókat, egyben megköszönöm, hogy jelenlétükkel megtisztelték nemzetünk nagy költőjének emlékét. Látszik, milyen sokakat foglalkoztat a múlt, s bizony a történelem produkált néha ilyen bizonytalan lefolyású haláleseteket, amelyeknek valódi körülményeit még ma sem sikerült teljesen tisztázni. Elég, ha csak Christofer Marlowe, a napjainkban már alig emlegetett angol drámaíró, Shakespeare előfutára esetére utalok, akinek ígéretes pályáját egy kocsmai verekedésben egy baltacsapás törte ketté huszonkilenc éves korában. Bizonyíthatatlan gyanú szerint halálában az angol királyi titkosszolgálat keze volt. József Attila végzete is az ilyen titokzatos lefolyású történetek közé tartozik, a hivatalos kutatásban is felmerültek más-más verziók.  Az egyik ilyen verzió a merénylet volt, magyarán a vonat alá lökték. Voit Krisztina, egyetemi oktató, a téma egyik hivatott kutatója már bebizonyította, hogy a merénylet kizárható, annál nagyobb felelősség terheli viszont a gázoló vonat személyzetét. Egy kedves barátom, volt tanár kollégám bizalmas beszélgetésünkben emlegette, hogy ő bizony látott egy hivatalos, pecsétes, Horthy Miklós kormányzó által aláírt okiratot, amely a József Attila likvidálására kiadott kormányzói parancsot tartalmazta. Miután nemcsak Voit Krisztina kutatásai, hanem az eleddig csak általam ismert hiteles forrás is tagadja ezt a változatot, a továbbiakban nincs miért foglalkozni vele. Ha létezett is ilyen kormányzói parancs, az bizonyára nem a balatonszárszói tartózkodás idejére vonatkozott.

Mindenekelőtt le kell azonban szögeznem; a hivatalos irodalomtörténet legfőbb vezetése még napjainkban is azt vallja, hogy József Attila öngyilkossága „nem lehet vita tárgya, mert tény.” Talán sokan emlékeznek még a tanításra, nekem is így tanították, én is így tanítottam évtizedekig; „egy Balatonszárszón átrobogó tehervonat elé vetette magát”. Látni fogjuk nemsokára, micsoda meghamisítása volt ez a tényleges történéseknek. Utólag kiderült, hogy az a vonat nem robogott, hanem állt az állomáson, amikor a költő aláhajolt, majd a hirtelen, a minden előzetes jelzés nélküli induláskor már nem tudott alóla kimenekülni. Úgy igaz, hogy rövid élete során összesen hét sikertelen öngyilkossági kísérletét jegyezték fel a kortársak, az elsőt még gyermekkorából, amikor lúgot ivott, de a legfeltűnőbb eset Makón történt, amikor egy nap, késő este úgy feküdt a vágányra, hogy a nyakát helyezte el rajta; vágja el a vonat kereke. Csakhogy a várt vonat akkor nem jött, útjának egy korábbi szakaszán egy másik ember élete lett az áldozata. Vajon mi történt volna, ha annak a vonatnak nem kellett volna a helyszínelés miatt várakoznia? Ad-e választ e kérdésre a költő, akinek ugyanott, Makón, egy internátusi vitában elhangzott, következő szavait jegyezték fel: „az öngyilkosság legbiztosabb módja a vonat általi elgázoltatás, de ahhoz részegnek kell lenni, mert különben az utolsó pillanatban visszariadhat az ember.” A tudományos kutatás nem foglalkozik az öngyilkosságnak, mint „ténynek” ellent mondó, járulékos adatok sokaságával. József Attila makói diákként nem lehetett részeg, alkoholnak a közelébe sem juthatott. 1937 novemberében, december első napjaiban Balatonszárszón a népes család számára a betevő falat is gondot jelentett, nemhogy a gyógyulni érkezett költő még alkoholra költhessen. Amikor Makón, a síneken feküdve várta a vonatot, tudta, hogy nem fogja bevárni a végső pillanatot.  2003-ban, amikor magam is alapító tagja voltam az akkor létre hozott József Attila Társaságnak, alapító elnökével, dr. Tverdota Györggyel, a József Attila-kutatás jelenlegi vezérével volt módom erről személyesen is beszélni. A birtokomba jutott adatoknak csak egy töredékét hallgatta meg, aztán rövidre zárta a vitát, mondván, hogy a költő csakis öngyilkos lehetett, mert tisztában volt a saját jövőjével, azzal, hogy nemsokára zárt intézetbe kerül, ahol egy karosszékben ülve, bambán és gondolattalanul maga elé bámulva élte volna le élete további évtizedeit. Nem kérdeztem meg tőle, mire alapozza ezt a fura következtetést, a tudományos társaságtól szépen lemaradtam.

Vajon miért ragaszkodnak ennyire az öngyilkos József Attilához? A művészetével költői iskolát teremtett költőóriás értékei fikarcnyival sem csökkennének, ha végül kiderülne, hogy véletlen baleset áldozata lett. Annál több kár érné magát az irodalomtudományt, hiszen az elmúlt évtizedek egész kutatása, József Attila költészetének tudományos vizsgálata, esztétikai megállapításaik mind a saját kezű halál tényén alapulnak, több versének némely utalásaiból levezethetőnek vélik a későbbi önkezűséget. Tudományos megállapításaik sokaságát kellene revideálniuk, ha elfogadnák végül a baleset verzióját. 2005. április 11-én, a költő születésének centenáriumán épp az említett személyiség nyilatkozott a Hír-tv-ben, s ott dilettánsoknak nevezte mindazokat, akik „a halálát megpróbálják balesetnek beállítani.” Önök előtt tehát immár a harmadik „fő dilettáns” kutató áll, aki képtelen szabadulni attól a gondolattól, hogy azon a végzetes estén, 1937. december 3-án 19 óra 36 perckor a balatonszárszói állomáson talán mégiscsak baleset történt.

Varga Tibor

(Folytatása következik...)