Dr. Ködöböcz Gábor: PFJ. - Apokrif(az út) - Előszó

Apokrif (az út)

Előszó

            A Rámcsukódott ajtók mögött (2007) magánytól motivált vallomásköltészete, illetve a Metszetek (2008) kétszáz remekbeszabott opusa nyomán Papp Für János Hajdúböszörményben élő költő újabb verses könyvét veheti kézbe az olvasó. Az apokrif – mintegy igazolandó a korábbi kötetekről írott ajánlásokat- a szerves és tudatos építkezés figyelemreméltóan szép példája.

            A lírai alany a rá jellemző élmény- és érzékenységformák újragondolása és továbbfejlesztése révén alkotja meg magánmitológiaként is olvasható versuniverzumát. Az összetett szemantikájú és finom nyelvi strukturáltságú kötet hatvan darabnyi költői lélegzetvétele Papp Für János lételméleti iskolázottságát és metafizikai érzékenységét is bizonyítja. A kulturális emlékezet és az irodalmi hagyomány mozgósításával született, átgondoltan megkonstruált versfüzér a magyar és világirodalmi kánonnal is termékeny párbeszédet folytat. A lehetséges hatások, ösztönzések és érintkezések közül a magyar irodalomból József Attila, Szabó Lőrinc, Füst Milán, Pilinszky János, Kosztolányi Dezső és Weöres Sándor, az európai lírából pedig Hölderlin, Rilke, T.S. Eliot, Sylvia Plath, Ted Hughes és W. B. Yeats emelhető ki.        

            Mindazonáltal Papp Für János legfőbb erénye, hogy saját növéstervére figyelve pontosan próbálja olvasni önmagát. Legfőképpen azért, hogy az alkotó és alakító energiák, illetve a mnemotechnika segítségével megfejthesse a költői emlékezet fekete dobozát. Eközben nem akar többnek mutatkozni a már meghódított minőségnél, nem kíván versenyre kelni a trendivel, mert Mészöly Dezsővel szólván jól tudja, hogy csak a született alattvalók keresnek maguknak kérlelhetetlen uralkodót: a divatot. Ezzel szemben minden idegszálával azonos szeretne lenni a képességeivel, minthogy az írástudói felelősség számára sem a közösségi, nemzeti horizontot jelenti csupán, de önnön tehetségének felismerését és annak gondozását is. A talentum ugyanis nehéz és szálkás kereszt, hiszen egyszerre lehetőség, felelősség és kötelesség. Versei tanúsága szerint költőnk ezzel is tisztában van. A gondolati és erkölcsi szigorúságtól motivált könyörtelen önfeltárás, a belső tájakon metsző élességgel átvilágító illúziótlanul bátor és következetes szemléletmód azt példázza, hogy Papp Für János megértette és magáévá tette a Két hexameterben megfogalmazott József Attila-i tanítást.

            A kötetbeli versvilág motívum- és jelentéshálózatát, sőt egész értékszerkezetét az élet-halál oppozícióba sűrített lenni vagy nem lenni, menni vagy maradni, játszani vagy látszani, egzisztálni vagy exitálni félelem- és reményelvű kettőssége, az egymásnak feszülő minőségek paradox párhuzamossága határozza meg. A hamleti sorsképlet jegyében megszólaltatott dilemma (elbír-e engem a világ, és elbírom-e én a világot?) az emberi létezés alapmotiváltságára reflektálva fejezi ki az erkölcs és rémület, riadalom és reménykedés köztes pozíciójában változó intenzitással mindannyiunkban jelenlévő kérdést: jaj, ki válthat meg a szenvedéstől, avagy ki adhat értelmet neki…? A bizonyosság- és oltalomkeresést azonban – a lírai én alkatából, világlátásából adódóan – nem követi a Babitsnál, József Attilánál, Pilinszkynél s másoknál kiküzdött megváltás- és feloldozásremény. Ennek híján marad a Szabó Lőrinctől, Szilágyi Domokostól és Baka Istvántól ismerős racionális kétely, a sokismeretlenes bizonytalannal illúziótlanul szembenéző bátorság szürkületbe takart reménye, esetenként pedig a Csengey Dénes-féle ethoszt megidézve a kétségbeesés méltósága.

            Az apokrif záró darabja (most) a kötet egészére kiterjedő érvénnyel artikulálja az Isten nélküli világ döbbenetével szembesülő, hiányérzetektől, kétségektől és disszonanciáktól szabdalt létélményt, amely a lírai alany játékterét és létbeli pozícióját is hűen tükrözi: „minden csak / a megoldásra vár / de kinek tehetem fel / a kérdést / én itt vagyok / de hol a válasz / mely adhatna / egy kevéske értést / merre lépjek / merre nézzek / csak a bizonytalanság / a biztos / és talán / semmi más / az aktám / szigorúan titkos / vagy csupán valami / gyönge látomás”. Az idézetben megfogalmazódó, intellektuális fegyelmet és állandó készenlétet sugárzó művészi/emberi igényesség a szerző talán legrokonszenvesebb vonása, egyszersmind költői kiteljesedésének legfőbb záloga. Ez a karakteres esztétikai magatartás teremti meg annak az esélyét, hogy a kötet partitúráját meghatározó apokrif eredeti jelentésével dacolva Papp Für János versvilága utat találjon az olvasókhoz.

Dr. Ködöböcz Gábor

irodalomtörténész