Csiha László: Apokrif (az út) - Ajánló

Csiha László: Papp Für János - Apokrif (az út)
Ajánló

Papp Für János harmadik kötete „apokrif” az előzőhöz hasonlóan ( Metszetek ), rövid versekből áll.

            Az „apokrif” szónak köznyelvi és elterjedt jelentése: a tételes vallások által el nem ismert, a kánonba nem belefoglalt irat.

Azonban a verseskötet címadásának megértéséhez jobb, ha a kifejezés eredeti görög értelmét vesszük alapul. Az Apokrif könyvek elnevezése egyébként ez: rejtelmes könyvek, vagyis csak a beavatottak számára való könyvek. ( Fekete Péter: A Biblia útja keletkezésétől a ma emberéig )

A beavatott szó túl ünnepélyes, mondjuk inkább azt, hogy ez a gyűjtemény az átlagosnál nagyobb értelmi és érzelmi azonosulást vár el az olvasótól.

Azonosulást formai vonatkozásban, és azonosulást a versek üzenetének értelmezésében.

Poétikailag figyelemre méltó, hogy a szerző követi a költészetnek azt a vonalát, amelyet Mallarmé kezdeményezett, de főként Apollinaire alkalmazott, utána sokan; hogy nincs a versekben központozás és nagybetű. Az értő olvasó nem szorul a pontok, felkiáltójelek mankójára, ha beleéli magát a versbe, tudja, hol van a mondatnak vége, hol kezdődik az új közlés.

A helyesírási kötöttségek elvetése mellett a gondolatiságot szolgálja a szabad verses forma is. Mondatok és szólamok alkotják a sorokat, s adják az alkotások belső ritmusát, csak a kulcsszók rímelnek.

A kötet minden darabjának „apokrif” a címe, de zárójelben egy mellék cím teszi teljesebbé az egyes alkotások mondanivalóját. A figyelmes olvasó észreveszi, hogy ezek az útbaigazítások felelnek egymásnak ( sehol – valahol ).

Papp Für János előző kötetei is mutatták, hogy a szerző filozófus költő. Ezen azt értem, hogy az emberi lét, a gondolkodás, az érzelemvilág legáltalánosabb kérdései foglalkoztatják, azok, amelyek eszmélkedő pillanatainkban vagy fenyegetett élethelyzeteinkben mindannyiunkat elgondolkodtatnak, felkavarnak.

A könyvben központi helyet foglal el a halállal való szembenézés. A kezdet című apokrifban  így ír:

„azonnal kevesebb

az életünk hogy megszületünk

fogyó élet és növő halál vagyunk

ellenünkre dolgozik a holnap

s magunkból csak tegnapot hagyunk”

A vers megállapítása kísértetiesen egybe esik a nagy egzisztencialista filozófus Heidegger megfogalmazásával: „Már akkor kezdünk el meghalni, amikor megszülettünk”

Bár a halál tényét neki is és minden embernek el kell fogadnia, azonban még mindig nyitva van a kérdés, amíg a semmiből a semmibe megyünk, amíg élünk mi a dolgunk. A költő szerint az élet állandóan tartó küzdelem, s ennek a harcnak a részese a lírai alany is.

„nemcsak pislákolok

hanem lángolok

de mindig ugyanaz

a végső üzenet

ha meghalok hiába születek”

Az élet és halál nagy paradoxonát fejezi ki a zárlat, amelyre rámutatott Camus is a Sziszüphosz mítosza című munkájában. A küzdelemben az embernek teljes egyéniségével kell részt vennie:

„az élet vívja harcát…

most én adom az arcát”

            Az egyes szám első személy kiemeli az egyéniség fontosságát, s utal arra, hogy fel kell építeni másoktól különböző önmagát. Ez azonban nehéz munka, mert egy szinte megismerhetetlen világban élünk.

„minden vaksötétben tapogatózik

és annak látjuk aminek látszik”

            A pleonazmus arra utal, hogy csak azt látjuk, ami látszik, látszatvilágban élünk, ami a valóságot, a lényeget a látszat álarcába burkolózott „vaksötét” rejti el.

            A jó irányt nem ismerjük meg, s választásainkban emiatt bizonytalanok vagyunk. Ebből következik a szorongás, mert nem tudhatja az ember, mit tett jól, mit pedig rosszul. Az etikus egyén tart rossz döntéseinek megmásíthatatlan következményeitől:

„és végleg itt maradok

de ha rosszul döntöttem

hogy lehetnék inkább ott

ha már itt vagyok”

            Megjelenik alkotásában a magányosság, a világba vetettség érzése. Társtalan:

„ki mondja meg

merre menjek”

            Keres valami biztos fogódzót:

„könyörgök valahol valakihez

adjon egy kevéske értést”

            Hívő ember a valakihez való könyörgést úgy fordítja le: istenkeresés. Sok költőnél a valaki határozatlan névmás a transzcendens lény iránti érdeklődés, vágyódás kifejezése.  

( Kányádi: Valaki jár a fák hegyén, Ady: Itt egy nagy Valaki kormányoz )

            Ebben a kötetben is találkozunk a költő nyelvi eredetiségével, amikor egy – egy szó, szószerkezet vagy összetétel önmagában is sajátos többletjelentéssel bír:

„öröktelen test, fosztóképzős életem, jövőtlenségünk”

            Az előző Papp Für János köteteknél is fel kellett hívni a figyelmet arra, hogy a filozófiai kérdésekbe való belemerülés, a halállal való szembenézés, az életben lévő paradoxonok megmutatása nem pesszimizmus, hanem önmagunk és sorsunk mélyebb megértéséhez segít hozzá.

            A világba vetettség tényének a felismerése sem azt jelenti, hogy az egyénnek nincsenek rokonszenves munkatársai, barátai, hanem azt, hogy vannak olyan kérdések, amelyekre az egyénnek magának kell megadnia a választ, magának kell döntenie és viselnie döntéseinek súlyát.

Dr. Csiha László

irodalmár