Porszemek

eddig volt ami volt most már úgy is jó
ahogy eredetileg tervezted
vagy sejtetted
(nem is akarom tudni)
de én ezt is elfogadom
még remegve meg is 
köszonöm 
csak ez marad nekem
neked és nektek

Ködbe szórt emlékeim
törött utcák kerítésére hull,
a kapukra támaszkodó hajnal
mint csoszogó értelem
megismerésemre alkuszik.
Szabad vagyok s jártányi időm
tapintatosan behatárol,
öklömnyi akarat szorult belém
s a kitartó kínok ellenére
végtelen pantonim-görcsben
mosolygok. Szemeim mélyén
testbe oltott lélek kuporog.

Farkasok rohannak
üvőlt a puszta erő
veszett fogak villannak
ártatlanok halódnak.
Letapos az erős és
kitaszít a nagyobb
zsigerből gyűlölnek
tudatosan űznek.
Kerítések mögött
eszelős ártatlanok
foguk húst nem rág
erejük már fogytán.
A Föld árnyékos felén
a közöny közepén
csak préda az ember
erre nevel a rendszer.

ne legyen túl hamar
és ne legyen végtelen
de érezzem velőkig
és tartson a végekig.
szegezzen keresztre
faragjon emberre
tanítson keresni
könnyesen nevetni

senki vagyok érted
vagy minden mi ér neked
maradásra szelidített éveket
törékennyé kalapált érveket
válogatott igazságot
rendre igazított
mellébeszéléseken.
Szeretlek.