Porszemek

Kenyér


Kis szelet kenyér,
egy kézben elfér.
Semmi más
nem jut. Nem számít.
Miattad eszméltem
öntudatra;
mosolyogtál.
Nekem elég volna ha
belehinnék magadba:
kápráztat s nyüszít
a széleken-lét.
Létezni kellett s
a szélvédett oldalon
sokan voltak a helyemben.
Papírokkal igazolt pedigrém
arcok sűrűjébe szórom,
lassan kivénhedt éveim
ablakára aggatom
legszebb érveim terheit.
Csak szobortalpak keménye
üdvözít
ráncba szedett
homlok-egyeneseket.
Ami jobbá tehetne,
ama ökölbe szorított kenyér:
semmi más,
csak lassú agónia.