Porszemek
Mikor vége lesz
Az árnyak hosszúak és egyre csak
követnek. Mikor lesz vége...
Kérdeztem, mikor kesztyűs kezek
fénysugarában hosszúra feszültem.
Már mikor lesz vége.
Nemsokára, hitetettek. Jéghideg hangon.
Elhittem, mert ezt akartam,
hinni akartam a szavak mögötti
nyilvánvaló hazugságnak.
Akkor, már csak dúdolok,
valami teljesen semlegeset, utoljára.
... A hangok lenyűgöző katatóniája,
ahogy szakrális rendbe mumifikálódnak...
Mikor vége lesz.
felesleges maszkok
amikor és ahol megtörténhet
újjászületik minden gondolat
tettek nyernek új értelmet
az örök változás jegyében
ami rút volt az szép lesz
a kerekből négyszögletes
az utolsók elsők lesznek
és a maszkok feleslegesek.
kiválasztottak
nincs semmi a föld felett vagy alatt
csak a tudatba döngölt szavak
idétlen katatóniája visszhangzik
majd kötelező igazsággá válnak
irányt mutatván ezer évekig
hiteket erőszakolva a fejekbe
mert a kiválasztottak eljönnek
kisorsolják a királyok idejét
törvényt írnak a halandóknak
majd látványos mártírhalált halnak
de évezredek szólnak mellettük
vitathatatlanul és mindörökre.
A király
A király fázott, dühös volt
és a szolgák fején sétált.
Kéjesen, rettegve és kérkedve.
Pedig kedveltetni akarta magát,
annak ellenére, hogy a szolgák éjjel
álom-vigyázás címen ágya körül osontak,
loptak, lestek, röhögtek és viháncoltak.
A talpnyalók és igenlők hada
ugyan kedvére volt egy ideig ,
de a magány, mely orvul bekúszott
még a bőre alá is, és még a nagy
Buendíákat is kikezdte, teljesen betemette.
Az ázott kutyák szaga förtelmes. A félelemé megalázó. A királyok sorsa tömeghű.
ha akarod
koromsötét
zendűlő gondjaid mögött
kirángatnálak magadból
füves mezőkre hurcolnálak
csapadékos hangulatom ellenére
ha hagyod magamra találok
kiviszem belőlem az összes szemetet
a világ szemébe hajbókolok
vagy térdre hullok a gyilkosok előtt
kezeim a testem mellett szorosan
látóhatáraim bedeszkázom
ha akarod leszek
az leszek amit látni akarsz
ha akarod