kistenkes blogja
Bogárka
Alig mút két hetes, íly korán lett árva,
Alig alig nagyobb, mint egy kis bogárka.
Szegény cica mamád, mért hagyott magadra?
Mért nem szoptat többé, miért nem jön haza?
Egyszer az ágy alól sírás félét hallok
Mit jelenthetnek e cérna vékony hangok?
Hová lett Borsika? Tán beteg a drága?
Nem tudja, hogy várja egyetlen cicája?
Sarokban kucorog, anyukáját várja.
Mióta nem ettél drága kis bogárka?
Mi lesz, ha a mamád nem jön vissza többé
Éhezni, szomjazni nem lehet örökké
Pici a cumihoz de van egy fiolánk
Szerencsére bevált, szopik a kis falánk
Tíz dekás szőrpamacs éjjel-nappal enne
Alig hagy aludni, bárcsak vége lenne
Végre elérkezik az, amire vártam
Négy gyufaszár lábbal imbolyog az ágyban
Diónyi kis fejét próbálná emelni
De az mint mázsás súly húzza, nem engedi
Négy hónap múlva
Két kiló egészség, két kiló pajkosság
Két kilós kisördög szedi szét a szobát.
De mikor elfárad, s az ölembe huppan
Két kilós gyönyörű fekete kisangyal
Gyilkos, vagy áldozat
Dermesztő hideg volt, szóltak a harangok,
Temették Csejtén a meggyötört szépasszonyt.
Kétséget temettek augusztus hajnalán,
Sírtak, és örültek sírja két oldalán.
Volt kinek szeméből örömkönny patakzott,
Mikor a gyászharang utolsót kongatott,
Volt, ki a szívébe zárta a fájdalmat
Hamisnak vélvén a borzalmas vádakat.
Örült, ki hatszáz lány gyilkosát temette,
Ki testét szűz lányok vérében fürdette.
Hallani vélte a kínzottak sikolyát,
Gyikosok báljának vélvén az ispotályt.
Voltak, kik elhittek mindent, mit hallottak,
Vérszívó vámpírnak tudták a halottat.
Úgy vélték, hogy ő csak egy galád eretnek,
Kegyetlen bírája ártatlan szűzeknek.
Örült, ki megzavart elmével vádolta,
Vakító szépségét vérfürdő ápolta,
És mint Darvúliát, boszorkánynak vélte,
Rettegve gondolva minden gaz tettére.
Voltak, kik siratták , vélték, hogy áldozat,
Thurzóra szórták a kegyetlen átkokat,
Tudván, hogy csodálta varázsos szépségét,
Magának kívánva Nádasdy özvegyét.
Kívánta szépségét, hatalmas vagyonát,
Nehezen viselve Erzsébet kosarát.
Kínzással csikart ki szolgákból vádakat,
Becsapva galádul megtévedt százakat.
Dermesztő hideg volt, szóltak a harangok
Temették Csejtén a meggyötört szépasszonyt-
Ki volt ő, gyilkos, vagy ártatlan áldozat ?:
Nem tudni, melyik a hiteles változat
Hazaszálló gondolatok
Hazaszálló gondolatok
Esteledik. Nemsokára kilenc óra lesz.
Enyhe tél van. Bár a szél fúj, csöpög az eresz.
Szívemnek is el-elcsöppen halkan Tefeléd
hívó szava, s hozzád viszi lágy üzenetét.
Fiacskáim Édesanyja! Gondolok Reád.
Bárhol virrad fejünk felett a cudar Világ.
Minden este, minden percben Feléd visz e szél...
Hallgasd meg az esti szellőt, szívemről beszél.
Visszahoz majd ez a szél, egy csendes éjszakán.
Várjatok rám kicsi házunk rácsos tornácán.
Kilenc óra. Itt ülök a mécsesem előtt...
Felidézem azt a sok-sok gyönyörű időt,
mikor együtt csókkal szánkon - boldog szerelem
suttogása jött szívemre "jó éjt Kedvesem".
Mécsem lángja táncol, úgy, mint - tudom - Tenálad.
Fénylő szemmel most veted meg patyolatágyad.
Belé teszed csókkal, féltőn három Fiacskánk...
Megkérdezik tőled Szívem, "mikor jön Apánk"?
Kis karjukkal átölelik vállad, Kedvesem,
elaltatod csókos hittel lágyan, csendesen...
S míg szemükre fájó szíved édes álmot szőtt,
Te is újra énrám gondolsz mécsesed előtt.
Esteledik. Kilenc óra el is múlt talán...
Rám gondolva... Hű Hitvesem csókos ajakán
Vágyó sóhaj száll-száll felém... Érzem Kedvesem!
Boldog szívvel mindig-mindig Rád emlékezem.
Budapest 1943. jan. 22. A verset Édesapám, (Varsás Mihály néven fenn van a poeton) írta, aki akkor katona volt, és évek óta nem látta a családját.
Eső után
Felhő nincs sehol, fölöttünk nap ragyog.
Elázott a por, bokáig ér a sár
Ám a zivatar hozott friss illatot,
Kitisztult az ég, tágult a láthatár.
Szemem távolban színorgiát talál,
Hol a sok vízcsepp napsugárt bevárva
Belőlük fonta ezerszín fonalát
S kötötte hosszú, vékony színes sálba .
Szomorú fűznél egy béka kuruttyol
Szitakötő száll a sima víz felett
S a nyári szellő lágy dallamot susog.
Magamhoz húzom, páromat csendesen
S szenvedélyesen fülébe suttogom
Karolj át lágyan, szeress most kedvesem.
Hetven éve megy a szekér
Hetven éve megy a szekér,
Zörögnek a kerekek,
Kopik lassan a négy kerék,
Utam egyre nehezebb.
Hetven éve hátul ültem,
Anyám elől a bakon,
Olykor-olykor ingerültem,
Ostorával ránkcsapott.
Mikor lassan ment a szekér,
Apám tolta csendesen,
Anyám, fent a bakon hetykén
Megmondta, mit, hogy tegyen
Igen későn, túl a húszon
Rámtalát a szerelem,
Öreg fejjel most már tudom,
Hamis volt az érzelem.
Vágytam, sorsom minden napja
Boldog legyen oldalán,
De társamul oly nőt kaptam,
Mint egykoron jó apám.
Elfogytak a közös témák,
Rájöttem, hogy színtelen,
Észrevettem, alig néz rám,
Gonosz lett és szívtelen.
Tele volt az utunk kővel,
Kocsim már-már felborult,
S ha megtartottam erővel,
Tovább rázott konokul.
Egyedül hajtottam tovább,
Kerültem a haragot,
De ezen az új úton már
Csak lassacskán haladok.
Új társ mellett én , az öreg
Vígan dúdolgathatok,
És mert nem ráznak a kövek,
Alhatok egy jó nagyot.
Megy a szekér, lassan halad,
Szeressetek emberek,
Legyen utam végső része
Csupa szép és szeretet.
70. születésnapomra
2012. 08.11.