kispatak
konvex konkáv
konvex konkáv
sem bábú sem törtszárnyú madár
nem vagyok már és nem leszek már
hatástalan darab rossz szereposztás
a hazugság őszinte márványlapján
ne csúsztass tovább és ne rongálj
a szerelem konvex a hazugság konkáv
fénytörést szenved a valóság az éppen
aktuális prizmán a nyitott kalitka már
a fejtetőn áll belé egy denevér száll
a hazugság konvex a szerelem konkáv
Halál
Halál
a réten át a réten át
száguldó fekete lovon a nyár
kaszája alá lágyan omlik
százezer hófehér virág
a réten át a réten át
a réten át a réten át
vér virul a pipacson csordul
zúgó korbács-suhanás szele
hátamon patadobbanás
a réten át a réten át
a réten át a réten át
harang szava halkan kondul
száguldó fekete lovon vár
virággal kezében a halál
a réten át a réten át
A régi játékok
Papás-mamás
papás-mamás a kedvenc volt
körülöttünk sok gyerkőc-kóc
baba öltöztetve szép ruhába
mentek tündér-palotába
vettünk autót házat telket
karácsonyok ünnepeltek
velünk jöttek el a bálba
szép új világ tollasbálja
mit eszünk ma vacsorára
mennyi lett a villanyszámla
szép az álom, hogyha szökken
nem eszem a rezsim csökken
Kiszámolós mondóka
végén csattan a maszlag
pöttyent egyet az asztag
mé' mondod nekem aztat
tégedet mindenki asztat
Ki nevet a végén
Jó a játék, dobjál, dobok
elkelne egy párszor hatos,
ki nevet a végén,
kinevet a végén?
Megy a játék, dobjál, dobok
talán mégis megmaradok,
ki nevet a végén,
kinevet a végén?
Volt a játék, dobtál, dobtam,
jó nagyokat káromkodtam,
ki nevet a végén,
kinevet a végén?
Lenne játék, dobnál, dobnék,
tizenynyolcra lapot húznék
ki kérdez a végén,
kikérdez a végén?
akkor válaszolok
Jel a holdon
Jel a holdon
nem karizma képpen
vetül arcodra a múlt
csak provokálja a holdat
haladékot kér a létezéshez
maradjon nyoma hogy
majdnem átívelte már
a Léthétől az Olümposzig
terjengő kábult hiányt
itt húzza most is
az üresség kondenzcsíkjait
homlokodra ezüst barázdát
rajzol és odaszántja
fényleni a holdra
viselje most már stigmaként
örök holnapokra
Illúziók
A folyó csalódása
Kanyargó utamon,
jaj,mennyit rohantam,
áradtam, sodortam,
összehordtam drága
aranyat, rubintot,
de a tengernél az
alkonyatban látszott,
hömpölygetett kincsem
útközben mivé lett:
sok rozsdás-kilincsem
napsugártól fénylett,
Uram, becsaptál engem!
A patak reménykedése
Kis patakmedremből
ha egyszer kilépek,
egy termékeny síkon
némi hordalékot
én is elterítek.
Sár-iszapon élet,
új part termékenyül,
virága kipendül
holnapnak és mának,
többi, ha tengerbe
olvadva elmerül
Uram, én áldanálak!