Saját hegyeink

Rozella•  2018. január 8. 21:04

 

Saját hegyeink


Nem tudom, valójában milyen érzés lehet több ezer méter magasságban, ott a csúcson állni, belekapaszkodni a felhőkbe, magunkba zárni az egyszeri és megismételhetetlen pillanatot, a lélek kamerájával rögzíteni egy több dimenziós, élő freskó minden apró részletét, végre „meghódítani” olyan himalájai csúcsokat, mint a  Mount Everest, / más néven Csomolungma/, a  K2-, a Kancsendzönga, a nepáli Annapurna; vagy akár 'csak' megmászni az Alpokban a  Matterhorn szikláit… Milyen lehet palackkal, avagy a teljesítményhatárokat feszegetve oxigénpalack nélkül; kibiztosítva, vagy a legújabb, elképesztő stílusban „tisztán”, azaz segédeszközök, kampók, szögek  nélkül, semmi nyomot hátrahagyva (szinte hihetetlen!) ? Ezekről csak olvastam és filmeken láttam. Bevallom, engem lenyűgöz az ilyen emberi teljesítmény, elképesztőnek találom, hogy egyes emberek tudatosan kockára teszik az életüket. A hegymászó pontosan tudja, hogy belehalhat a kísérletbe, és akkor nincs több próbálkozás. (persze ilyen az űrhajózás, a barlangászat, a tengerkutatás, és még sok hasonló dolog is)

Próbáltam megfejteni a ’hegymászó-motivációt’, ami végső soron talán tényleg csak az, amit George Mallory, a híres angol hegymászó mondott, amikor megkérdezték miért szeretné megmászni a Mount Everestet? „… CSAK MERT OTT VAN”  hangzott a lakonikus, cseppet sem egzakt, de emberileg tökéletesen érthető válasz. (Mallory később egy mászás során az Everesten életét vesztette)  Vagyis a mászás kihívás, kíváncsiság, megtapasztalás, fejlődés, élmény… és NINCS MÁS választása a hegymászónak, úgy érzi, meg kell tennie, mert hívja, várja a HEGY. 

És mi? Simán „leéljük” az életet?  Persze felkészülünk, amennyire lehet, mászunk, mászogatunk, alaptáborokat verünk, itt-ott megpihenünk, aztán nekigyürkőzünk újra meg újra… Ilyen-olyan technikákkal, s néha ’mintha már a csúcson lennénk’ érzés illúziója is ott van, aztán rá kell jönni, hogy mindig van feljebb… van újabb, és mindig van lejjebb is, és hogy fent maradni sokáig sosem lehet. Rá kell jönni arra is, hogy lefelé semmivel sem könnyebb, mint fel, sőt! És hogy nincs két egyforma út…

A hegymászó azt hiszi, hogy ő hódítja meg a hegyet, de szerintem ez nem így van, hanem éppen fordítva… A HEGY szólítja és hódítja meg a hegymászót, már az első pillanattól, amikor megmutat magából valamit annak, aki látni képes és látni akarja…

Az 1975-ben született Klein Dávid ma az egyik legismertebb magyar hegymászó, aki több eredményes és még több „eredménytelen” (azaz csúcsra feljutás nélküli)  teljesítménnyel a háta mögött ezt vallja:

 

[  „A hegymászás számomra nem rekordok hajszolásából áll. Egyszerűen szeretek a hegyek között lenni. A mászás a nyers életöröm megtapasztalásáról, az önmagammal, mászótársaimmal és a heggyel való találkozás élményéről szól." 

Klein Dávid hegymászó társa Suhajda Szilárd, akivel 4-5 éve ismerik egymást, első közös expedíciójuk a 2016-os K2 volt, kapcsolatuk innentől vált igazán szorossá.

Az 1982-ben született Suhajda át- és túlélt lavinabalesete után döntött úgy, hogy elvégzi a magyarországi hegymászó oktatás által kínált tanfolyamokat. Ezt követően lett expedíciós hegymászó, aki minden esetben tiszta módszerekkel, oxigénpalack használata és magashegyi teherhordók segítsége nélkül mászik. 2014-ben megmászta a 8051 méter magas Broad Peak-et. Ő is úgy gondolja: "Fontos megosztani az élményt!" :

"Amikor odafent vagyunk, egyedül vagyunk! Nincs kinek megmutatni, nincs kinek örömteli hangon elkiáltani: sikerült! Magasba emelheted a kezed, mint a legtöbb sportoló amint célba ér, de a hegy csúcsán senki sem hall és senki sem lát! Nincs kit megölelni. Nincs közönség, nincs tapsvihar, nincs semmi! Nincs élet sem. Csend van. Szépség. Üresség. Félelem és öröm. És mégis, egy ízig vérig hegymászó ott él igazán! Úgy érzed, a világ legelevenebb pontjává válsz! Hirtelen tíz körömmel kapaszkodsz az életbe! S amint elindulsz visszafelé, egyre csak jobban és jobban vágyod az életet. Amikor újra itthon vagy, na, csak akkor tudod elmondani, mi is történt valójában, mi is történt odafent!"… "A hegymászás számomra az önmegvalósítás csodálatos lehetősége. Mindazon csoda által, ami a szemed elé tárul, minden nehéz lélegzet, minden újabb lépés közelebb visz saját magad teljesebb megismeréséhez. Nem csak az ismeretlen és a világ felfedezését jelenti odafent lenni: önmagad megismerését is" ]


A két magyar hegymászónak tavaly, 2017-ben (ismét) nem sikerült a legmagasabb csúcsig eljutni, de másztak… Sokan kritizálják és ’cikizik' (hogy finoman mondjam) ezért őket…  És akik kritizálják, el - és megítélik őket, azoknak vajon sikerült??  Erről semmit nem tudni. De azt tudjuk, hogy a saját hegyeink ott vannak… Várnak. Most is.

 

 

(a zárójeles idézetek forrása egy rendkívül érdekes cikk:

https://index.hu/sport/extremsport/2017/06/16/mount_everest_hegymaszas_sziklamaszas_szolomaszas_alex_honnold_hegymaszotortenelem/

 

 

 

 

 

 

Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!

Rozella2018. január 16. 20:18

@csillogo: Én köszönöm a gondolataidat és nagyon örülök, hogy olvastad. Igazad van Marika, nagyon nem mindegy hogyan..., de amíg útközben vagyunk mindenre figyelnünk kell egyszerre: magunkra, a lépéseinkre, a "hegy" jelzéseire, az időjárása, a felszerésünkre... és a társunkra is... már ha van... :)

csillogo2018. január 14. 08:09

"A hegymászó pontosan tudja, hogy belehalhat a kísérletbe,..." ...
nekünk is pontosan tudni kell, hogy belehalunk, ki előbb, ki utóbb, csak az nem mindegy, hogy mekkora zsákkal a hátunkon, könnyen vagy fájdalmak közt, sírva vagy dalolva :)-:( - egy biztos, sokak számára - észrevétlenül - nélkülünk mérik tovább a halandók az időt...
köszönöm ezt a szép írásodat kedves Róza!
Szép vasárnapot kívánok!

skary2018. január 13. 19:10

@Rozella: kedvsürömrepkedtek :)

Rozella2018. január 13. 16:54

@skary: "... vár állott, most kőhalom.."

Rozella2018. január 13. 16:53

@Törölt tag: Mint minden, ez is rengeteget változott, mert a Himaláján állítólag már néha nagyobb a forgalom mint a pesti Rákóczi úton... Tény, hogy ahová az ember beteszi a lábát,ott az ún. "civilizáció" mocska és szeméthegyei maradnak hátra... :( Az írásom kicsit erről is szól, meg azokról a láthatatlan hegyekről, amiket mindenki csak a saját szemével láthat, mert mások előtt rejtve marad, bármilyen magas legyen is... Köszönöm Klára, hogy időt szántál az olvasásra, ölellek!

skary2018. január 10. 06:13

@Rozella: jah itt is vannak :) úrihegy ..budaihegy...máriahegy..stb...de ezek nem hegyek...inkább valami régi hegyközségszerű elnevezések :)

Törölt tag2018. január 9. 20:56

Törölt hozzászólás.

Rozella2018. január 9. 19:05

@skary: tévedésben teccik lenni, már ha azt teccik gondolni, hogy az Alföldön nincsenek 'hegyek' :)

Rozella2018. január 9. 19:02

@merleg66: igen, ő is tudott valamit az Útról... de megszállott volt ő is... aki az életével fizetett...sajnos.

Rozella2018. január 9. 19:00

@Molnar-Jolan: bizonyára van benne genetika is bőven Joli, de nem hiszem hogy 'csak' az... Köszi! :)

Rozella2018. január 9. 18:58

@MKKlara: köszönöm Klára, örültem hogy itt voltál!

Rozella2018. január 9. 18:57

@gosivali: ... és milyen igaz! Örülök, hogy olvastad, köszönöm!

skary2018. január 9. 13:18

én fő nem mönnék égyikresé..egyszerűen nem vonz :)

merleg662018. január 9. 08:49

Mindig a saját utunkat járjuk. Ha az a hegyeken keresztül visz akkor arra, ha lapályon,ingoványon keresztül akkor arra...Egyetértek Valikával: "Az út a lényeg nem a cél"...bár ez az utóbbi sem mellékes.
Erős Zsolt (+) szerint: "fontos tudni: bármennyire is szép a hegycsúcson lenni és onnan körülnézni, a lényeg mégsem ezen van. A lényeg ugyanis az úton van. A csúcs csak ajándék.”

Molnar-Jolan2018. január 9. 08:45

Lehet, ez is csak genetika. Állítólag az extrém sportokat művelőknek "hosszabb a kromoszómalánca", mint az átlagembernek. :)

MKKlara2018. január 8. 22:41

Jó a téma, tetszik az irás! :)

gosivali2018. január 8. 22:22

Kedvenc idézetem a hegymászóktól: "Az út a léyneg, nem a cél..." Bölcs...