Rabságban

 Rabságban

 R. G. -nek 

Harminchét tél, köztük sok szép, fehér bársony,

vidám répaorrú, szénszemű mosoly, hóemberes,

buckaugrós, rigóröptés, piros vödör-cilinderes,

szánkós, kisdömperes, igazán fényes karácsony.

 

Később, mikor nem a nevetős hópehely érte a szád,

s olvadt el játszva pillanathalált, sok liter sörszagú pára

gőzölgött az éjszakába, szomjad épp ráérzett a mára,

és a világ naposabb oldalára átsiklott veled a szán.

 

Szavak, vágyak börtönében alvó vándor-szerelmek,

sok társas magány,  'veled se-nélküled se', kell-ek,

töprengések, hogyantovábbok, kényszerek,'ezeknek

megmutatom, hogy nem én félek, csak féltenélek'

 

'én akkor hagyom abba, mikor akarom', s a példa apád,

mily erős hatalom, csak el kell fogadnom, hogy a gének

mondják meg most az időnek: nincs irgalom, a méreg

áthatol az agyon, lukat fúr, szökik a szív a homlokon át.

 

Követő rabságba vándorolt önként a szabadságod,

elment a Nő is, kidobott a haza is, másik ködmocsokba,

Albion lett vágyaid otthona, tanyád londoni kocsma,

visszatérni a gyökerekhez mégis, nagy volt bátorságod.

 

Látod, sorvad a gyökér is, a fa megtépázva áll, büszkén

ágait rázza, fenyegeti a világot : ha engem megaláztok,

átok-lombom szórom, rátok dőlök, úgyis rátok találok,

s a férfiélet útfelén holnapom égetem fel a ma üszkén.