Liszt Ferenc: Les Préludes /rövid ism. + zene/

Rozella•  2015. május 3. 19:17



Liszt: Les Préludes   (e.:Lö Prelűd)


"Liszt 1830-ban ismerte meg Berlioz Fantasztikus  Szimfoniáját és ettől kezdve maga is a szimfonikus költemény, a programzene újszerű kifejezési formái mellett kötelezte el magát.

 Az ' Amit a hegyen hallani'  és a 'Tasso' című szimfonikus költeményei után került elő a Les Prelúdes témája. A szimfonikus költemény teljes címe: Les préludes (d’après Lamartine), ami arra utal, hogy Alphonse  de Lamartine Méditations poétiques (Költői elmélkedések) című műve ihlette, bár valószínűbb, hogy Liszt utólag rendelte művéhez Lamartine költeményét.

A történet – a zenetörténészek szerint – mégsem ennyire egyértelmű. A mű eredetileg egy férfikórusra és két zongorára írott darab nyitányaként keletkezett 1844-ben, amikor Liszt a nyár folyamán Marseille-ben koncertezett.  Itt megismerkedett Joseph Antoine Autran költővel, akinek az egyik neki ajándékozott versét, a Les Aquilons-t (Az északi szél; szárnyaló himnusz a szabadsághoz,) tizenegy strófában) megzenésítette.

 A következő évben Liszt újabb kórusokat írt Autran másik három költeményére: Les Flots (A hullámok), Les Astres (A csillagok)La Terre (A föld) címmel, hogy a négy kórusból Les Quatre Éléments (A négy elem) címmel ciklust állítson össze, és zenekari nyitányt írjon hozzá.

 A címe ekkorra megváltozott, eltűnt az Autranra való hivatkozás, helyette Lamartine költeményének címét kapta: Les Préludes.


 Az 1856-ban, a Lipcsében kiadott mű előszavát – tulajdonképpen a mű programját – Liszt írta:

 „ Mi más is életünk, mint előjátékok szakadatlan sorozata ahhoz az ismeretlen dallamhoz, amelynek első, ünnepélyes hangját a halál csendíti meg? A szív fénylő hajnala a szerelem. Melyikünk sorsát nem zavarja azonban meg a boldogság első áradata után a vihar ereje, amely durva leheletével széttépi a gyengéd illúziókat, villámával lesújtja annak oltárát? És melyik mélyen sebzett lélek nem keres ilyen megrázkódtatások után nyugalmat a természet idilli  csendjében és saját emlékeiben? A férfi azonban nem sokáig képes ilyen nyugalomban élni, és mikor a trombita felharsan, elsőnek rohan a csatába, a legveszélyesebb posztra, hogy a küzdelemben ismét visszanyerje önmagát és belső erejét.”

  / forrás: Wikipedia /


Az alábbi linken a mű egy  különleges előadásban hallható, az egész élmény, de  kb. 5.35.től  már egészen biztosan a "A Művész" vezényel,...valóban  nem mindennapi!…

                                                 https://www.youtube.com/watch?v=v436IGbKL_o

Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!

Törölt tag2015. május 6. 09:05

Törölt hozzászólás.

Rozella2015. május 4. 21:52

@Kicsikinga: Drága Kinga, nagyon köszönöm a látogatásodat, ha örömet okoztam Neked ezzel a zenével, az nekem öröm igazán!!! Szerető ölelésem! :)

Rozella2015. május 4. 21:48

@Katkat: Kedves Katalin, örülök, hogy itt voltál, ha meghallgattad, remélem még színesebb lett a kép. A zseniális "kis" dirigenst nézve, úgy látszik mégis vannak csodák, (mint pl. a zenék ) és csodagyerekek is, vagy mondjuk inkább úgy,nagyon különleges képességű emberkék..:)), de hát Liszt is "csodagyerek" volt...

Kicsikinga2015. május 4. 15:46

Most értem ide, és micsoda fogadtatás!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!
KÖSZÖNÖM, Drága Rózácskám!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!
KÖSZÖNÖM!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!! !!!!!!!

Katkat2015. május 4. 10:15

Köszönöm az ismertetőt, drága Rozella! Öröm volt olvasni Liszt szavait, csodálatosan fogalmazott. Tudtam, hogy a trombita és a zongora férfias hangszerek, de Liszt Ferenc gondolatai erről mindent felülmúlnak. Máris meghallgatom a művet. Szeretettel: Katalin

Rozella2015. május 3. 21:07

@Molnar-Jolan: @Soultribe: én is köszönöm, örültem nektek ! :)

Soultribe2015. május 3. 20:42

Óriási gondolatok. Köszi a megosztást!

Molnar-Jolan2015. május 3. 20:35

Apukám egyik kedvence volt...gyerekkoromban annyit hallgattam, mint más a slágereket. :-)
Köszi, hogy föltetted, és a mű hátterét is érdemes volt olvasni.

Rozella2015. május 3. 19:45

@skary: Köszi, hogy szóltál... valamit "elbénáztam"... szokás szerint, most újra föltettem, talán most már nem dob vissza...:) de az sem nem baj, ha máskor nézed meg, ha nem riaszt nagyon :)

skary2015. május 3. 19:30

@Rozella: mitmilyen? ide dob vissza ha rákattintok :)

Rozella2015. május 3. 19:29

@skary: ááá... na milyen a karmester?

skary2015. május 3. 19:27

@Rozella: néfenyögesss .)

Rozella2015. május 3. 19:26

@skary: @skary: Őt majd máskor... :)

skary2015. május 3. 19:22

mégjóhogynembartók :)

Rozella2015. május 3. 19:21

@skary: majd ha meghallgattad...:))

skary2015. május 3. 19:18

nah? :)