legyen inkább romantika sok

Rozella•  2014. december 18. 20:24

 

legyen  inkább  romantika  sok

 

csillagködök hajnali pára

belengi lelkem is a csendes

vágy dalára ritmust álmodik

az álom de nem hallom

mégsem nem találom

hagyjuk is talán  

elég volt elég már a rám

libbenő romantikából

legyen inkább Bartók vagy

Quimby vagy gregorián ének

mert hiába is féltenélek

ha most múlik pontosan

ha már pontosan szépen

nem érdemes és nem lehet

a semmiért egészen

vijjogva sírva kergetőzve

megyünk az őszbe

de ne légy heves mégsem

nem viszi át a szerelmet

hiába kérted szépen

és nem felelhet senki rá

a távol álmokba gyömöszölt

hazudott világból

leomlott a csillámló sziklafal

nem lobog a hegyek sörénye

elszakadt az özvegyi fátyol

hallgatni a csöndet holnaptól

talán segíthet mert ma már

nyugodtan ejtem a neved ki

és húsz év múlva

körültem csillagmiriád

a Montblanc örök haván

nem véd meg engem

sem emlék sem varázslat vagy

földiekkel játszó égi tünemény

leszel leszek mint a csillagok

azért még föl nem olvadok

visz a vonat állok a peronon

lehet a szívedbe utazom

"már csak magamat benned

s magamban téged óvlak

ameddig célja volna még

velünk a fönnvalónak "


 

A fenti sorokért elnézést kérek:

 

József Attilától

Szabó Lőrinctől

Ady Endrétől

Nagy Lászlótól

Radnóti Miklóstól

Petőfi Sándortól

Juhász Gyulától

Vajda Jánostól

Csokonai Vitéz Mihálytól

és végül

Kányádi Sándortól

mindenki mástól

önmagamtól

 

és tőled

 

 

Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!

Rozella2014. december 19. 18:45

@Sea_Miller: @pauleve55: örültem nektek, szépen köszönöm, az érdem nem enyém..:)

Rozella2014. december 19. 18:38

@Sea_Miller: @pauleve55: örültem nektek, szépen köszönöm, :)

Rozella2014. december 19. 18:36

@Bugatti350: ja, illik...az egész műűű.. szerencsére az elkövetőn kívül a többiek nem, na küldöd a Quimby-t? :))

Rozella2014. december 19. 18:33

@skary: ááááá... sosetenném, mer tudod, benne élsz te...:))

Rozella2014. december 19. 18:32

@Mamamaci40: örülök, ha megbrummogtatta a szíved, köszi:)

Rozella2014. december 19. 18:30

@Molnar-Jolan: Joli, ne tedd ezt velem, elbízom magam...:) köszi! :)

Rozella2014. december 19. 18:29

@petruchio:

ha már így rákérdeztél, hát halld a titkot :) KS írta "nemcsak" nekem sk. bezonnny!!:) de most te se kérj elnézést :))

pauleve552014. december 19. 16:45

Az érintett költők - szerintem - elégedetten olvassák a versedet :-)
/Rajtuk kívül nekem is nagyon tetszik :-) /

Törölt tag2014. december 19. 16:17

Törölt hozzászólás.

Bugatti3502014. december 19. 12:19

ha most múlik pontosan
a semmiért egészen
nem viszi át a szerelmet
és húsz év múlva
sem emlék sem varázslat vagy

...néhány sor az idézettek közül, illik az egész műre ! :)

petruchio2014. december 19. 07:13

Koncz Zsuzsa - bocs, hogy nem ismertem fel azonnal - .....pedig ő is kedvencem...korosztályom.....szóval a műveletlenségem mindig bejelentkezik.....hát ez van....:)))

skary2014. december 19. 05:25

má majdnem aszittem kihagytá :)

Mamamaci402014. december 19. 02:21

nagyon tetszett, és igen zenében is közeledik az ízlésünk, brummos!

Molnar-Jolan2014. december 18. 20:44

Amellett, hogy jó, még a zenei ízlésed is kedvemre való. :)

petruchio2014. december 18. 20:38

szép verset írhattak hozzád...
("már csak magamat benned
s magamban téged óvlak
ameddig célja volna még
velünk a fönnvalónak ")
és remekül reagáltál rá....szeretem ha egymást becsülik a szeretet jegyében....
ne kérj elnézést senkitől...én egy ideje leszoktam a bocsánat-kérésről...és sokkal jobb....:DDD