kispatak
Vers"Nemcsak"- versek 3.
Kicsiségek
kicsit másként szól
kicsit mélyebben zeng a harang
kicsit szelídebbé vált most a hang
kicsit reménykedőbb és finomabb
kicsit őszintébb, kicsit boldogabb
kicsit fényesebb kicsit Ő keres
megérint - nemcsak kicsit-
a megérzett szeretet
köszönöm nagyon
nemcsak
Neked
Álomlátás tengerparton
Álomlátás tengerparton
Szerelmek tengerpartján üldögélek,
hullámzik szívemben új horizontod,
hajammal együtt lelkem is kibontod,
ölelésedben végtelen ígéret.
Hangod fénylik, hív a naplementében,
sodor a szél egy szép, őrült dallamot,
zenéd eláraszt, old minden bánatot,
forró énekedben vár rám az éden.
Gyúlik az arcom, ruhámból kilépek,
rád gondolok.., a vízben szirének,
- talpam alatt ég a meztelen homok,
elindulok feléd, hogy a hangod
el ne veszítsem a zúgó szélben,
s merülök szerelmünk hűs tengerében.
Székely János versét felidézve
"Nemcsak"- versek 1.
Nem csak adventi otthonok
az ember házban lakik
a szív az emberben lakik
a lélek a szívben lakik
a fény a lélekben
lakik
a házban lélek lakik
a lélekben szív lakik
a szívben fény lakik
a fényben ember
lakik
az emberben lélek lakik
a házban fény lakik
a szívben ember lakik
a fényben lélek
lakik
az emberben szív lakik
a lélekben fény lakik
szív lélek fény
együtt lakik
amíg a házban
Ember lakik
nem csak adventi
otthonokban
laknak
valakik
"Nemcsak"- versek 2.
Hajléktalan advent
Nemcsak az adventi ólomlábú,
vánszorgó idő
rétegződik rám oly lassan
a kartonos takaró alá,
hanem a folyton szomjazó
magány is bekéretőzik, visszajő.
Nem csak ilyenkor bámulom
a cukorral, mézzel, titokkal
megrakott szatyrokat, vinném boldogan
én is azokat, vinném…hova?
Nemcsak adventben,
forró nyárban is cipelem,viselem
súlyos abroncs-kabátom,
de nem úgy, mint pántot a hordó,
amiben a szorításért jutalmul
nemes bor érlelődik;
a jó bort kóstolja más, számba az aszú
zamata soha nem vetődik.
Vaspántos subám rontó,
fekete mágia forrasztotta rám,
alá nem fér már seholsincs
ünnepi ruhám.
Arcom torz lett, testem meggyötört,
múzsám, ha egykor volt is
rég megölte már a gyönyört,
pedig akkor még volt szivem,
szép, tiszta, kigombolt…,
adventben mégis remélem,
ha más nem is, a "fönnvaló"
tán rám is gondolt.
Kérés az ÚT előtt...
Kérés az ÚT előtt...
/ ha elmondhatta volna.../
Kérlek, vedd vissza
a szánalom halványlilára pingált
vásznaiból nekem szabott ruhát,
most ne aggasd rám
a rémült megértés opálos üveggyöngyeit,
ne röptess a remény Bermuda-háromszögébe
és kutató hajókkal ne járj a nyomomba,
csak seperj morzsát szűkebb napokra.
Ne fogadkozz,
ne nézz a padló köldökébe,
farkasszemet a függőleges repedéssel,
míg gödörré nem bámulod.
Könnyeid most is letörölném, hogy lásd,
mosolyt szeretnék, kacagó, kipirult arcú
szánkó-siklást, ünnep-vacsorát, csengő koccintást
a szeretet fenyői alatt, fehér abroszon - mint más.
Szeretnék
eltökélt, fényes szembogárt,
mely sugarával festi meg a katedrálist
hová zarándokolni indulok.
Nem, már ne kísérj el, áttetsző tenyerembe
ne kapaszkodd bele az elszakadás
sivatag-sárga véglegességét.
Ott hullámzol úgyis szívem dűnéiben
mint végtelen homoktenger.
Vedd vissza,
kérlek vedd vissza elázott ajándékul
rámgombolt árvaságod,
szellőztesd ki lelkedből a cédrusillatú magányt,
s akkor veled maradok mindig, ígérem…
Cserébe -csak semmiség- őrizd meg arcomat,
keresd meg, és add vissza örökre nekem
valahol még itt bolyongó méltóságomat.