kispatak
VersPárbeszédek
"Le kéne horgonyozni már valahol,
nem bolyonghatsz folyton az úton.."
- mondtam ezt fiamnak nemrég - ,
s ő válaszolt: nem tehetem anya, de tudom, tudom..
"Nem kéne visszasírni ami elszállt,
menj tovább, meglátod, enyhül a fájdalom.."
- lányomnak ezt mondtam nemrég -,
s ő felelt: tehetném anya tudom, csak fáj nagyon.
Meg kéne békülnöm már magammal,
folyton bolyongó, földi lélek-otthonommal,
tehetném tudom, de még hiányzik és fáj nagyon…;
S anyám ölelve súgja föntről : "tudom kislányom, tudom,"
Smink nélkül
Talán a szekrény tetején
igen, tán ott lesz valahol…,
tavaly még megvolt…, porold le,
csomagold be, vagy ki...,
a barátoknak, a családnak, magadnak,
a külvilágnak mutasd meg,
ha már megtaláltad, mutasd,
hogy vállalod az "adventi" arcod.
Ha egyszer van …,csak éppen
máskor mindig más a fontos,
sokszor maszkot hordasz
- véd a sérüléstől-,
vagy smink takarja arcod,
de alattuk világít, ha jó vagy.
Vedd fel, most ne szégyelld,
pótold, amit lehet, van pár napod…,
de Neki most ne mutasd mégsem.
Neki add azt a régi gyermekit,
a tisztaszeműt, a kérdezni merőt,
a rácsodálkozót, a nyíltan szeretőt,
a mesében és benne hívőt… az igazit.
Díszcsomagolás, maszk, púder, smink nélkül.
Salgótarjáni sortűz - 1956. december 8.
In memoriam Ravasz István (1938-1956)
„Voltam – lelkes, kis lázadó diák,
Ki átvirrasztott sok-sok éjszakát,
Töprengő, alkotó, szép gondokon.”
Nem, nem akart ő akkor hazamenni,
csak engedelmes fiúként,
a féltő szülői szóra hagyta el Pestet
(bárcsak daccal megtagadta volna),
így keveredett a vérgőzös pokolba.
Nem, nem akart ő besétálni a gyilkos
aszfaltcsapdába a jól ismert térre,
ólmot okádó, vérüveg-szemű sárkányok
lábai elé, ahol elevenek és holtak
húsába a bosszú keselyűi martak.
Nem, Ő SEM akart félni! Tanulni
szeretni, élni, verselni vágyott,
tizenkilenc sem volt még…jólelkű, okos,
csak szenet lapátolt, épp a pincébe hányta,
mikor egy sorozat-gyilkos golyó eltalálta.
Verseket írt, jókat, egyetemre járt,
sorsa, szíve nyitva állt; lehetett volna
költő, tanár, kutató tudós…
Nem, nem akart ily meggyalázva halni,
SZÁZHARMINC TÁRSSAL a semmiért lakolni!
Ő csak a szenet…, hogy meleg legyen otthon,
még azt sem tudhatta meg,
MIÉRT, miért ÍGY kellett MEGHALNIA?
Egy régi sorában üzen: "Érzem, s nem értem…"
Költő volt mégis. Most verset ír fönt az égben.
Lent béke poraira!
Napjaim megszámlálva...
1. Nap mint nap …
nap mint nap
az utcára tódulnak az emberek
várjatok meg veletek megyek
elegem van én is tüntetek
életemben először én is megyek
holnaptól már az utcán leszek
nap mint nap… én is
úgyis
2. Decemberi nap
Ma mégis elállt ez a jégkockás eső,
megtalálta magát a decemberi nap,
a forró napokra ég-mezőkre gyűjtött
számtalan, hűsítő felhőkazal alatt.
3. Böjt-nap
Életem napok óta natúr kulinárium, te csak tudod.
Nincs határ, csak eszem, csokival, sütivel vétkezem,
mindegy, csak édes legyen, jöhet este, éjjel;
mondd, nem kéne már tartani egy böjt-napot?
VERSEITEK
Verseitek
Olvasom, érzem, fejtegetem a titkot,
bontanám a sokszögű gombolyagot,
éjszaka simítom, nappal gubancolom újra.
Új világok, színesek nyílnak ki bennem,
áradnak a holddal dagályt hozva,
mintha küldetésük volna
élet- esőt záporozni dűne-homokra.
Csak lépkednek hozzám sorba,
vagy tarka lepkeszárnyakon
libbenek át az ablakon a fénnyel;
máskor illendőn kopognak egy kosár
réti virággal előszobámban topognak,
s egy kávé után nálam felejtenek
egy bánatos dalt, egy bódult illatot...
Könnyet, mosolyt, szerelmet is hoznak,
hajnali vonatot, meg az éjszakai csend
őrült vágyait, szürke eget is olykor,
fájdalmat, a nincsbocsánatot,
vérző szegeket nyílt sebekben.
Kérdést, hogy lehet emberebben,
és néha eléri szívem egy kis sercenő,
gyufaszálba bennragadt pillanat-szerelem.
Életeket hoznak, sok már elsiratottat,
úgy visel meg, mint égi vezetékből
sújtó földeletlen áramütés, átfut rajtam,
megmenekülök mégis, újratervezés...
A versek meg csak lengnek, mint égi inga
tikk - takkolva, zakatolva,
szívdobbanásnyira egy meteorszélen,
pókhálófonálon, láncon. sodronykötélen,
karcolnak időtlen percet földi porba
és pillanatra megállnak középen.
A történetek, mosolyok, remények
a mindenségtől a semmiig érnek,
megfagyasztanak, forró szavakkal igéznek,
még mielőtt egy máglyán elégek...