kispatak

Vénusz festménye

Szerelem vásznára ráfesti

élő színeit (a) Vénusz maga,

el nem hinné a földön senki,

milyen művész az égbolt

esthajnal csillaga!

Képe áttetsző pezsgő-mámor,

s kiragyog sötét csillagsátorából

egy fényes, kasmírkék éjszaka.

Delej-zöld és gyöngyfehér

 sarki fények mesélnek

tűzszínű virágoknak szépet,

körülöttük édes áfonyaében

sóhajok szállnak ezüstszürkékben,

s egy áttetsző, borostyánsárga folton

 mandarinszín felhőszélen

a Hold még rézvörösben lángol,

 közben kibomlik a Nap aranyhaja

s lassan a hajnal tüzes bor-bíbora

végtelen szomját oltva

megkóstolja szád ízét a számon.

Mikrocsillag

Lehetnék akár pongyolapitypang, 

szerteszét fújnának tavaszi szelek,

szélrózsák között mint örök visszhang

születnék s szállnék a felhők felett.

Lehetnék esőtündérszárnyú látomás  

napperzselt dűnéken, fénysivatagon

át sodorna monszun tintakék párnán,

elrejtő hegyekben ledobna valahol.

Zuzmó-zöld zóna volnék hóhatáron,

didergő, apró zarándok szíved havasán,

időszirmú kőrozettán hangtalan ’Om’,

gyopárfohásznyi csend február idusán.

A Hold fél arcán szerelem mosolyog,

a földről csak kis fénygödröcske látható,

nézd, benne mikrocsillagod ott ragyog

másik felén lent, s szikrát vet rád a szó.

Az idő megállt…

Szőke haj, zöld szem, izmos vállak,

széles mosoly tűnt fel a láthatáron,

azon a csodás, fiatal nyáron,

amikor minden nap vártalak,

még másképpen sütött ránk a nap,

 ragyogott egy álom, azon a régi nyáron.

Szőke haj, zöld szem, kisportolt alak..,

ám egy különös, forró délutánon

te elmentél s én többé nem láttalak.

Évek szálltak el és már bánom,

hogy nem kerestelek, elveszítettelek,

egy álom tűnt el egy furcsa nyáron…

Őszes haj, zöld szem,.. két gyerek..,

széles mosoly és én is csak néztelek,

ahogy egy percre megállva te is minket,

s akkor az a nyár hirtelen visszaintett,

az idő megállt, nézett bennünket ő is,

csak pillanat volt, örök szerelem mégis…

( mert a plátói szerelem is lehet gyönyörű…)

Örök Szerelem 

( ... mert néha kell egy kis romantika ...)

Két világ halvány, tétova határán

én egy harmadikról álmodom,

odaképzelem magunkat árván,

csillagerdők zengő csöndjébe,

melyen átsüt a földi szerelem fénye,

itt, ebben a különös világban

ismertelek meg, alig pár millió éve...

A Napom lettél s én a Holdad voltam,

együtt vándoroltunk elválaszthatatlan.

Így őrizlek most és hozzád könyörgök,

a földön is maradj meg nekem,

de ragyogva szólsz: - Nézz föl az égre,

itt vagyok, ez Örök Szerelem!

******

Nap és Hold

Te a Nap - én a Hold,

az égbolton ketten vagyunk,

 ősidők óta összetartozunk,

s ahogy a földet öleli a kék ég

örökre egybeforrva,

mint csillagokkal a messzeség,

úgy lettünk mi összeolvasztva:

Te a Nap - én a Hold.., 

de valaki időtlen idők óta tudja,

csak véletlen vagyunk elválasztva

- ezüst az aranytól, fénytelen a fénytől -,

nem félünk, ha ránk borul a sötétség,

az éjszaka s a nappal közé szorulva,

 megszoktuk már.., nekünk igazán semmiség.

 https://www.youtube.com/watch?v=liElPwXozno 

Ajándék

Megtörtént azon a napon,

mikor millió parányi hexagon

fénnyel takart be minket,

kristállyá egyesítette

olvadó lelkeinket

a friss ropogós havon,

… és mi öleltük egymást

fehéren, csillogón,

hópehely-könnyek hulltak,

igazgyöngy borította az eget

s a földön szerelem született

ajándékul magunknak.