kispatak

 

 "Kell ott fenn egy ország..."

https://www.youtube.com/watch?v=AbcxkKDM4JI

 

(körbeérő, kusza töprengés egy vasárnapon)

 

Milyen lehet magasan, ott fenn

az az ország, ahonnan jöttem,

- vagy ahová vágyom, melyik az én világom?

Ki volt, ki életet lehelt, hogy értsük őt,

ki magához enged kétkedőt, hívőt, hitetlent?

Aki fényhez rendelte a sötétet,

égboltot a földhöz, tengerhez a kéket

Ádámhoz  Évát, férfihez a nőt;

s bölcs hatalmával a kettőt eggyé igézte.

 

A krónikások is csak gyarló emberek,

az ő szemükkel nézni a teremtést,

vagy a magunkéval látni, szinte egyre megy;

hagynánk tán derengni a fényt magát,

ám fönt nem látni fát, csupán lombkoronát.

Kiűzettünk a paradicsomból, vagy

önként hagytuk el, nem számít ma már.

Lépkedünk előre-hátra, bércre-völgybe,

s az idő hol megáll, hol újra megtalál.

 

Forgasd csak tovább, körbe-körbe,

szorítsd kőökölbe parány tudásod,

félsz, ha ujjaid kinyitnád, köztük kiperegne

a szirmonként gyűjtött bizonyosság,

mi így is gyorsan, hópiheként olvad,

míg vasmarokkal fogva tartanád.

Az élet elsuhan, s az alma lassan elfogy,

magja héj alatt, gránit fölötte a kéreg,

dallamok, illatok, szerelmek, fények 

hűvös gondolatok helyébe lépnek, csak

festett, színes képek, hű igazak, szépek.

 

Velük egyensúlyozunk a hegyek ormán,

és patak fölé ácsolt, roskatag hidakon,

életen át őrzött, aranyló nyarakon,

kitárt szívű, fényes karácsonyokon.

Csendben leltározunk, az élet mit ér?  

ha kötjük, megszökik, ha engedjük visszatér.

Egymagunk, mégsem egyedül vagyunk,

kinyújtott kezünk lomb és a gyökérrel

egyszer összeér; reményünk, szívünk,

hitünk, még van szavunk, élni lent úgy lehet,

ha Ott és Itt van aki szeret, jó hozzád,

keresd, érezd : "kell ott fenn egy ország…"

   

Ha egyszer majd…

 

Ha egyszer majd unokám lesz,

elviszem őt egy tarka  rétre,

mutatok szép kék virágot,

odaadom csöpp kezébe.

 

Mesét mondok neki este,

nappal is sok csodaszépet,

legyen vidám és szeresse

az  életet, meg minden szépet.

 

Ha egyszer majd unokám lesz,

verset is írok neki sokat,

érezze meg, hogy a mami

szívében ő a legszebb gondolat.

 

Tervezgetem, hogyan is lesz

ha egyszer majd unokám lesz,

aztán jön a felismerés:idén nyáron

előbb férjhez kell adom a lányom.

 

Fiamat is noszogatnám,

mennyi öröm egy kis gyermek,

ám ő is csak mosolyog rám:

anya hagyj már, Lányok gyertek!

 

Így van ez most minálunk,

harmincon túl két nagy "gyermek",

egyszer talán unokám lesz,

és addig még lesznek versek…

 

Anyai jótanács szívügyekben 

Lányomnak, Lindának

 

Bánatos vagy, azt mondod,

mert neked nem mondta Ő,

 s Te csak érzed, hogy szívedben

 senki más nem lehet nyerő...,

   de mondanék én szívből

valami fontosat, vigasztalót

néhány jó szót, téged biztatót:

 

  hisz' átéltem hidd el én is éppen

valami ehhez hasonlót régen…

A szavak, ha nem is hazudnak,

olykor mégis takarják a 'valót.'

Sok szavunk van, valamire való,

ám csak egyetlen szívünk,

s ha azt kérdezed mit tegyünk

 ha fáj? Mi fontos, s mi nem?

Hagyd, hogy szíved legyen a jel,

szólhasson szó helyett, ha az

fülednek hangzón nem felel.

 

 Hogy lehetne ez, miképp?

Hiszen a szív van legbelül,

hozzáférni nem egyszerű,

folyton csak doboghat,

 szavakkal sohasem szólhat,

mégis meghallja szavát

az, akiért ritmusra dobban,

érti is hidd el, mindennél jobban,

hiszen ő is csak a szívével

 szól, szeret és érez téged.

 

Ne bánkódj hát, nincs miért, könnyeid se hívd,

megtaláljátok majd biztosan egymást,

ám ha mégsem: úgy engedd, hogy lásson a szív, 

s vegye észre "ŐT", a Valaki Mást, aki hív.

 

kötelék

 Gyermekké nőttem

s szép szülőföldemtől

messze elrepültem.

Alkonypillantású anyám,

őszsugaras szemű apám

csillagotthonom az égen.

Hazavárnak engem

bármerre is járok...

Most is, ahogy régen,

- ez a legősibb titok -,

érzik a szívverésem.

Tudják, mikor baj van,

szelíden kísérnek,

segítenek rajtam,

vigyáznak, mesélnek...

Ha elfogy a remény

s én várok a csodára,

ők ott vannak csendben,

mint Isten üzenete

szólalnak bennem,

kapaszkodjak bele

szemük sugarába!

Nincs hétköznap nélkülük,

és öröm - az ünnepre várva.

Kötelék ez - eltéphetetlen,

mitől mégsem vagyok árva...

Ők így szeretnek engem

minden nap - örök

gyermekké válva.

 

http://kepkezelo.com/images/0rtt9pensgfa5lklf2f4.jpg

 

Rejtelem

 

Valami történt..,

valami történt a hegyekkel.

Vándorúton a messzeségbe láttam

azelőtt, ha felkapaszkodtam

a  meredélyen és ott megálltam,

éreztem, hogy szeretnek az erdők,

ölelnek a bércek,

s a fürge kis patak mutatta az utat,

amin hazaérek.

 

De valami történt..,

történt valami a folyóval.

Arcomat nem látom már benne

hiába hajolok fölé, fodros keretű,

kis csillám-tükrökben kutatva

honnan jöttem, meddig maradok?

Kószálnak a parton nélküled-napok

tudom eljön egy hajó, eljön értem,

mielőtt meghalok...

 

Mert valami történt..., 

történt valami az idővel.

Magával vitte a folyót, a hegyet,

az arcom és a lépteimet.

A vén folyó tudta, ki vagyok,

a hegyek ígérték, hazamegyek.

De valami történt a folyóval,

és történt valami a hegyekkel,

ami biztosan tudom,

velem is megtörtént már egyszer...